2009. május 27., szerda

Kenőkék



Ez is kenőke. Az uborkás szendvicsen tzatziki van, és remekül bevált a pirított rozskenyérrel. Előétel volt nagy sikerrel. Nem ettem még görög joghurtot, de olvastam róla, hogy sokkal sűrűbb, mint, amit nálunk lehet kapni. A joghurt lecsöpögtetésével viszont csinálhatunk hasonlót. Ezt a tudományt a gasztro blogokról szedtem ösze.

Kettő dob. 375 g-os joghurtot két napig csöpögtettem. 3 db. kígyóuborkát lereszeltem a finomabb reszelőn. Kicsit besóztam, állni hagytam és kinyomkodtam. Belekevertem a joghurtba, reszeltem hozzá 2 ger. fokhagymát, fél citrom héját és a levét is. Két ek. tejföllel lazítottam, mert túl jól sikerült a joghurt csöpögtetése.Kevertem bele 2 ek. olívaolajat és a tálkában még meglocsoltam a krém tetejét olajjal.

A luxus kenőke valójában azért érdemelheti ki ezt a nevet, mert füstölt lazac van benne aprítva. Ezt a lazacot én aprítottam, és a Lidl-ben vettem akciózva. Nem volt luxus kiadás. Talán drágább az üveges aprított lazac, de nagyon kiadós krémet lehet készíteni vele. Szintén Lidl-s termék volt a krémes túró / új termék / 500 gr. Ebbe tettem a két cs. lazacot, a fagyasztóból kivett összevágott, tavalyi gyenge kaprot és kb. 1,5 ek. összevagdalt kapribogyót. Citromlével ízesítettem.

Mártogatósnak készült mind a kettő, de, amivel mártogatni lehetett, azt nem fotóztam le. Olyan kenyér pálcikákat szoktam ilyenkor adni, amit nagyon egyszerűen, gyorsan lehet elkészíteni.

50 dkg lisztből / fele fehér, fele telj.kiőrl. / 2,5 dkg élesztővel sütök egy akkora lepényt, amekkora belefér a gáztepsimbe. Ha megsült és kihűlt, akkor felvágom nyolc darabra. Ezután lapjában is elvágom és felcsíkozom. Tepsibe teszem vágott felével felfelé, meglocsolom olajjal és a sütőben ropogósra sütöm.

Az utolsó sütést kivéve, előző nap is elkészíthető minden. Ennél finomabb kenyér pálcikákat, ennél egyszerűbben nem lehet készíteni. Mindég nagyon nagy siker.

1 megjegyzés:

  1. Szia Daisy,
    A bejegyzésedben a "gasztro blogokról" nincs jól belinkelve, kétszer van benne a http://, így nem jön be.
    Utólagos engedelmeddel betettem a blogod a gasztro.blog.hu-ra, hogy mások is olvashassák:-)))
    További jó blogolást, leld benne sok örömöd!

    VálaszTörlés