2009. június 9., kedd

Nyári vacsorák-olíva olaj

Tudom, nem olcsó nálunk az olíva olaj, de azért érdemes beiktatni néha az étrendbe. Főzéshez ill. inkább kevés olajon való sütéshez szoktam használni, de legjobban azt szeretem, ha nyersen, salátára öntve esszük vagy így, házi, sült lepényt mártogatunk bele.
Olíva olaj, só, bors, fokhagyma és bazsalikom. Egy pohár száraz, fehér bor, esetleg egy tea. Kell ennél finomabb és könnyebb vacsora?

Nem vagyok olíva olaj fan, csak mert az most divat.Lehet olvasni róla, lehet hallani róla és el lehet dönteni, mit hiszünk el belőle. Az vitathatatlan, hogy az olíva olaj zsírsav összetétele a legegészségesebb az emberi szervezet számára.
" Az olaj fa már 7000 évvel ezelőtt ismert volt. Feltehetőleg Észak Afrika a hazája, de szokás Szíriát és Palesztinát is a hazájának nevezni. Más források olyan olíva magokat említenek, amelyeket a korai kőkorszak( i.e. 35000-8000 ) településein ástak ki.
Az égei-tengeri szigeteken és kis Ázsiában már i. e. 2500-ban ültették. A zsidó kultúrában és az ótestamentumban az olajfa különösen nagy tekintélynek örvendett, de már korábban is találkozunk a Bibliában az olíva olajjal. Noé bárkájába a galamb, olajfa ággal a csőrében tért vissza. Az olajfa ág a béke jelképe is. Az olajfa sokáig a gazdagságot, a jólétet és a boldogságot szimbolizálta.
Berberek, görögök és rómaiak olajfát ültettek az elhunytak tiszteletére. A rómaiak az oltárt is olajfából készítették.
Az olajfa i.e.500 körül Krétáról indult hódító útjára Dél-Olaszországon és Rómán át, és meghódította a mediterrán térséget.
A kelta hagyomány szerint szeptember 23-a az olajfa napja. Ez a napéjegyenlőség napja is.
Az olajfa különösen hosszú életű, akár 1500-2000 évig is terem. Európában a tiszafa mellett az olajfa a leghosszabb életű fa. A tiszafa is az olajfa félék csoportjába tartozik.
Az olívaolaj termelés a földközi-tengeri országokra koncentrálódik. A legnagyobb termelő Spanyolország és Olaszország.
Egyéni ízlés szerint dönthetjük el, hogy a toscanai, a krétai vagy az andalúziai olajat kedveljük. Minden régiónak meg van a maga jellegzetes olaja.

Az EU szerinti minőségi osztályok
  1. Extra szűz olíva olaj ( a legmagasabb minőségi fokozat )
  2. Szűz olíva olaj (szabad zsírsav tart.max. 2% lehet, I oszt. olaj)
  3. Normál szűz olíva olaj (szabad zsírsav tar. max. 3,3% )
  4. Szűz lampant olíva olaj (kellemetlen ízű vagy szab.zsírs. tart. > 3,3%-nál )
  5. Finomított olíva olaj ( a szűz olaj finomított változata, szab. zsírsav tart.max 0,5% )
  6. Tiszta olíva olaj (a finom. és az extra szűz keveréke, lampart ol-t nem tart.)
  7. Szűz olíva- maradék olaj
  8. Finomított olíva-maradék olaj
  9. Olíva-maradék olaj

A különböző olívaolaj-maradékok ritkán kerülnek kereskedelmi forgalomba. Szappant készítenek belőle vagy ipari felhasználásra olajat préselnek.

Az étkezési olajbogyó összetevői:

  • kb. 2/3 rész vízkb.
  • kb. 1/4 rész zsír
  • kevés fehérje
  • kis menny. kalcium, foszfor, magnézium
  • cink, vas, réz és mangán nyomokban
  • ásványi sók

Az olíva olaj könnyen emészthető, sok jótékony tulajdonsága van, akár belső, akár külső alkalmazását részesítjük előnyben.Egyensúlyban tartja a vér koleszterin szintjét, véd az infarktus ellen, antioxidánsai megkötik a káros szabad gyököket,a jó minőségű olajnak gyomorsav csökkentő hatása van. Használja a gyógyszer ipar és kozmetikai ipar is. Kismamáknak és a csecsemő táplálásban különösen ajánlott.

Izomlázra, pattanásra, bőrkeményedésre, fürdővízbe, pakolásokhoz,borogatáshoz fájó testrészre, szájöblítésre,stb.

Füstölés olajfa levéllel, tea kúra szintén a levélből."

Az ajánlás és a részletek -nem szó szerinti-tájékoztatásra való kiemelése ebből a könyvből származik. Erica Banziger: Das goldene Buch vom Olivenöl/ nem én fordítottam /

Kívánok mindenkinek kellemes ismerkedést a csodálatos olívával!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése