2009. október 28., szerda

Sajtszószos tészta a pizzériából

Ennek a szósznak az erdete egy pizzériához vezethető vissza. Már olyan variációkban is készítettem, hogy a kitalálója sem ismerne rá. Régebben, amikor még a munkám miatt nagyon szűkös idővel kellett gazdálkodnom és egy-egy alkalommal két-, de akár három féle ételt is főztem előre, ez a szósz mindég kisegített. Akkoriban persze a sima, egyszerű formájában, de így is finom volt. A szószt és a tésztát sosem kevertem össze, hogy ne szívja magába, így azután két nap múlva is élvezhető volt, nem lett belőle egy szottyos mancs. Na, ez igazi gasztronómiai kifejezés lett! Azért is itt hagyom. Ma is előveszem, ha éppen elszállt mellettem az ihlet és engem nem talált el. Valódi mennyiségek nincsenek, mert szinte minden ízlés szerint készülhet, azért megpróbálok valami megközelítőt írni.
  • egy nagy fej hagyma
  • 2-3 ger. fokhagyma
  • 10 dkg sonka
  • víz szükség szerint
  • 2 db 10 dkg-os tejszínes sajtkrém
  • 2 dl tejszín
  • só, bors, olaj,vaj/ margarin/

Ha jól emlékszem ilyen volt az eredeti szósz. Mivel ez kevésnek és kevésbé laktatónak bizonyult, az idők folyamán tettem bele darálthúst vagy apróra összevágott húsos szalonnát, tarját, gombát, borsót. Dupla mennyiség volt a sajt, tejszín és ha több szószt akartam, akkor tejet öntöttem bele és keményítővel behabartam. Apróra vágott snidling vagy petr.zöld is került bele.









Az olaj és a vaj keverékén megfonnyasztom a z összevágott hagymát és fokhagymát. Hozzáadom a húsos szalonnát és a darálthúst, amit fehéredésig kevergetek, Most 20 dkg pulyka darálthúst tettem bele. Sóztam, borsoztam és belenyomtam a két sajtkrémet is. Kevergetés közben szépen elolvad, de ha keményebb a sajt, akkor már is lehet hozzáönteni a tejszínt. Ettől kellően besűrűsödik, de ha több szószt akarunk, akkor jöhet bele a víz vagy tej és a keményítő sűrítőnek.
Ha gombát vagy borsót is tennénk bele, akkor a hús után tegyük, még a sajt előtt.





Nagyon kellemes ízű, lágy szósz lesz, mert a tejszínes sajt, a tejszín és a vaj vagy margarin, mind ezt az összhatást erősíti. A tészta, amit kifőzünk mellé, legyen minél csavartabb vagy bordázottabb, hogy a lehető legtöbb szósz tapadhasson rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.