2010. január 27., szerda

Vargabéles


Időnként előkerül ez a recept, de még így sem gyakori. Nem azért, mert nem szeretjük, hanem, mert eddig nem tudtam kiszámítani, mennyi tészta kell a töltelékbe. Általában sokat főztem és nem tudtam, mit kezdeni a maradékkal. Egy darabig őrizgettem a fagyasztóban, azután sajnálkozva kidobtam. Ez azért történt így, mert a recept egy régebbi szakácskönyvből való, ott pedig az elkészítése úgy kezdődik, hogy mennyi liszt kell a rétestészta illetve a cérnametélt elkészítéséhez. Na, ez az én konyhámban--de gyanítom, az éttermekben sem--nem házi készítésű réteslappal és tésztával készül. Ezért aztán a ritka elkészítés miatt nem tudtam eddig belőni a megfelelő mennyiségeket. Az elmúlt három hónapban viszont kétszer is sütöttem, mert elhatároztam, hogy valahogy kimérem a cérnametéltet. Megfőztem 1/2 kg száraztésztát és csak a felét használtam fel, a másik fele a fagyasztóban kötött ki. Mivel én nem sós, hanem cukros vízben főzöm ki a tésztát, ezért a maradékkal nem igen lehetett mást kezdeni, mint még egy adag vargabélest sütni. A réteslap mennyisége még így sem pontos, de úgy gondoltam egy csomagggal el lehet használni úgy, hogy ne tűnjön soknak. A szakácskönyvem az ötödik oldalnál kezdődik és csak 81 ft. volt. Ennyire régi.
  • 1 cs réteslap
  • 25 dkg száraztészta-cérnametélt
  • só-cukor a vízbe
  • olaj a lapok kenéséhez
  • 50 dkg áttört túró vagy ricotta
  • 5 dl tejföl
  • 4 db tojás
  • 10-15 dkg porcukor
  • 10 dkg mazsola
  • 1 citrom reszelt héja

A száraztésztát enyhén sós, inkább cukros vízben főzöm meg, de nem teljesen puhára, hiszen sütés közben még puhulni fog. A tojások sárgáját a cukorral jól kikeverjük,hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, pici sót, a túrót és a tejfölt. Ezután belekeverjük a kifőzött és kissé kihűtött tésztát. A végén pedig a tojások felvert habja kerül bele. Bevallom, én ezt a kezemmel szoktam elkövetni, mert így lehet a legegyenletesebben elkeverni a habot a többivel. Egy legalább 3-4 cm magas peremű tepsit/ 24x35 cm-es / kikenek margarinnal / vajjal / és beleteszem az egyik réteslapot úgy, hogy az oldalára is jusson. Ezt általában egy lappal nem lehet megtenni, de lehet hajtogatni, toldozgatni. Két lap közé olajat és búzadarát lehet tenni, de én nem szoktam. Beleöntöm a tölteléket és a tetejére ismét réteslap kerül. Két réteg közé most egy kis olajat csöpögtetek, hogy a lapok majd elváljanak egymástól. Így szebb lesz.

Körülbelül 180 fokon sütöm 40-45 percig. Ha kell, takarjuk le alufóliával félidőben, hogy ne égjen meg. Én mindég letakarom, mert nekem így süt a sütőm. Langyosan, frissen az igazi, de mi hidegen is megesszük. Általában csak porcukorral megszórva szokás enni, de most először öntöttem rá házilag készült feketeribizli öntetet. Nagyon kellemes íz volt a sütemény mellé. A feketeribizli öntet egy véletlen kísérlet alkalmával született, de gyanítom, az idén szándékosan készítem majd. Ettük már fagylaltra öntve is a nyáron és nagyon finom volt.

4 megjegyzés:

  1. Vargabéles nálunk is nagy kedvenc. Rég csináltam. Lassan itt lesz az ideje. A kisebbik leánynak meg fő kedvence ez az édesség.

    VálaszTörlés
  2. Jaj, Szabi! Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Vali! Én is lopom az ötleteket, mindég jól jön.Néha alkotói válságban vagyok.
    Könnyebb elkészíteni, mint elolvasva gondolnánk.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.