2010. március 29., hétfő

Mi lenne, ha......

Lassan véget ér ez a körkérdés, de szeretnék mégis eleget tenni a játék meghívásnak, amit Valitól és Kiskuktától kaptam. Sokszor eljátszottam már ezzel a gondolattal, de kicsit pesszimista felfogású révén, azt hiszem, sosem fog realizálódni. Tudom, ez rossz felfogás, igyekszem is változtatni rajta. Gyakran mondogatom magamnak, hogy pozitív gondolkodás-pozitív gondolkodás-pozitív g..........Amikor az ember lányának sok mindenről kell lemondania élete folyamán, és ezzel már meg is barátkozott, akkor számtalan apró jelét adja a környezet, aminek örülni lehet és amit eddig talán észre sem vett. Minél többször és minél nagyobb dolgokra vágyunk, annál gyakrabban siklunk el a megfogható mellett.---------Álmodjunk nagyokat és éljük meg a minden napokat. / hűűű, nem szoktam én ilyen bölcselkedő lenni /. Volt időszak, amikor nagyon szerettem volna mások helyébe lenni. Volt idő, amikor azt hittem, a sok pénz megoldhat mindent. Volt, amikor nagyon sajnáltam magam. Ma már azt sajnálom, hogy nem tudom újra élni azt, amit szerintem elrontottam vagy kihagytam, mert úgy hozta az élet.

  • Mi lenne, ha nyernék a lottón?
HA!!---Ugyan is sosem lottóztam. Nem hiszek benne, mert nekem úgy sem sikerülne. Ha sok pénzem lenne, akkor először is biztosítanám a fiaim jövőjét. Az Anyukámnak teljesíteném a soha meg nem fogalmazott kívánságait. A Férjemmel elutaznék olyan helyekre, amelyekhez még az országból sem kellene kimennünk. Alapítványoknak küldenék, mert sokáig adtunk, de ma már le kell mondani ezeket.
---Azt hiszem gyorsan túltennék a pénzen, hogy ne nyomasszon, mert már úgy sem szoknék hozzá. Na, jó! Azért mindent megtennék, hátha sikerül.
  • Rossz szokásom:

Örök pesszimista vagyok, de javuló tendenciával. Alapvetően kényelmes típus vagyok. Szeretek elmélázni, szeretem a passzív pihenést.

  • Koffein:

Szeretem a kávé illatát, szeretem az ízét, ezért cukor nélkül iszom, de tejjel. / ellenben nem szeretek semmilyen kávés édességet /

  • Színeim:

Lánykoromban a kék színért rajongtam, minden árnyalatában. Azután volt barna időszakom, és amikor észre vettem, hogy sötétednek a színeim, akkor úgy döntöttem, hogy ideje változtatni. Ma szeretem a narancssárgát, a lilát, a pirosat és a sárgát is. Persze az alapszínek megmaradtak.

  • Mi van rajtam most?

Barna nadrág halvány zöld pólóval és szürke mellény.

  • Házi állat:

Tavaly hagyott itt bennünket a 16 éves keverék kutyánk és a 19 éves cicánk.

Akváriummal kezdtük, tengerimalaccal, hörcsöggel, kanárival, papagájjal folytattuk. Ezek a kis állatkák már régen elpusztultak szép sorjában. A pók házi állat?

Most van egy fiatal cica, aki minket választott gazdájának. Enyenlőre csak enni jár ide, de azt határozottan jelzi.

  • Hol látom magam 10 év múlva?

Remélem a nyugdíjas búcsúztatóm lesz, ahol elmondhatom, hogy mennyi tervem van még.

  • Legutóbbi jó élményem:

Volt, de ez most nem publikus. Az egészség nem játék!

3 megjegyzés:

  1. Én is meghívtalak! Ezek szerint elfelejtetted, remélem nem gond, hogy szólok:)

    VálaszTörlés
  2. Teljesen igazad van, sajnálom!
    Javítottam, mert megérdemled. Régóta látogatom a blogod, de nálam kevesen járnak és még szoknom kell az új érdeklődőket.
    E. Margit oldalán veled együtt rövid ideig voltam már, én a korábbi társakkal fórumoztam.
    / ott { Masala } /

    VálaszTörlés
  3. Nem gond, nem haragszom:))
    Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok neked és egész családodnak!

    VálaszTörlés