2010. március 3., szerda

Padlizsángolyók


Dolce Vita blogján olvastam erről a gombócról, és mivel volt a fagyasztóban sült padlizsán masszám, rögvest ki is próbáltam. Nekem nem lett elég sűrű, mert én nem zsemlemorzsát tettem bele, hanem tönkölykorpát és zabkorpát. Tudom, ezzel is lehetett volna jobban sűríteni, de akkor már nagyon sok kellett volna bele. Gyanítom, hogy Dolce Vita sem sima zsemlemorzsát tett bele, hanem kenyérből készült friss morzsát, ami jobban sűrít. Legalábbis ilyesmit olvastam nála valamelyik beírásában, hogy frissen készíti a morzsát némely ételéhez. Szerintem ide is ez való, nem a bolti száraz, de én sajnáltam elhasználni a maradék kenyerem, mert nem maradt volna reggelre, ezért találtam ki a korpákat. Így lágyabb lett a massza, de nem kevésbé egészséges. Kicsit nehezebb volt formázni, de nem gondoltam, hogy formatervezési díjat akarok kapni érte. ----------Nagyon finom, volt! A fagyasztómban volt bazsalikom is, így ez sem maradt ki belőle. Igaz, a korpák egy kicsit megváltoztatták az ízét, de egészében biztosan nem.




Ezeket a lepénykenyereket azért sütöttem mellé, hogy elég legyen vacsorára mindenkinek a padlizsángolyó. Szép, látványos lett, de nem volt szándékos. Teljesen egyszerű tészta vízzel és telj. kiőrl. búzaliszttel. Siettem a sütéssel, ezért forró sütőben sütöttem és ettől ilyen szépen felfúvódtak. Nem pita szerűen, mert csak a fölső rétege vált el. Azért én megtöltöttem egy darabját kíváncsiságból.

---------Készítettem mellé egy egyszerű hagymás, bazsalikomos, paradicsomszószt.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon fincsi vacsorát készítettél! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, tényleg az lett. Az idén majd erre is számolok a padlizsán eltevésnél.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy ízlett, ezek az olaszok ritkán tévednek : )
    a házi morzsát, nem adott ételhez készítem frissen, hanem kapom anyutól a házilag darált, kenyérmaradékokból készítettet

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, értem már! Akkor ilyet én is csinálok majd, mert szárazon eltartaható.

    VálaszTörlés