2010. március 3., szerda

Zöldséges lepény--Pide

Maradék sütőtök, maradék sós, fehér sajt, maradék főtt császár. Ennyiből csak tésztával együtt lehet valamit készíteni. Ha ebédidő lett volna, akkor kifőzöm a tésztát hozzá, de mivel vacsora idő volt, ezért megsütöttem.


A pide forma csak azért született, mert jó állagúra sikerült a tészta és kedvem lett játszani egy kicsit. Egyszerű, vizzel készült tészta telj. kiőrl. búzaliszttel és a játék kedvéért egy evőkanál szemes mákkal. A többi hozzávalót azért nem írom le pontos mennyiséggel, mert ennek nincs jelentősége. A ragut mindenki úgy készíti, ahogy szereti.


  • A tököt apró kockákra vágtam és megsütöttem sütőben úgy, mint a múltkor a tésztás ebédnél. Ez jól bevált, nem esik szét a puha tök, mert nem kell kevergetni.

  • Közben a lilahagymát nagyobb kockákra vágtam és olajon megpároltam.

  • Tettem bele egy nagyobb kápia paprikát is szintén kockákra vágva. Ezeket kellően összesütöttem, ezután bele kevertem a megsült tököt is. Kakukkfűvel, borssal fűszereztem.

  • Hozzáadtam a sajtot és addig kevertem, amíg szépen felolvadt. Amikor kihűlt egy kicsit, belekevertem egy tojást, sóztam, bár a sajt miatt nem igen kell bele.



A kihűlt ragut elosztottam a lepényeken és a férfiak kedvéért tettem a tetejére néhány szalonna szeletet. Az enyémre nem, mert nekem nem hiányzik már ilyenkor. Megszórtam még bőven reszelt sajttal és bedugtam a sütőbe.


Szépek, illatosak és nagyon finomak lettek. A sütőtök, a lilahagyma és a sajt olyan ízkombinációt hozott össze, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. A telj. kiőrl. búzalisztből készült tészta pedig egy picit édeskés / de nem tudom, miért / mellékízt adott még hozzá. Sokkal finomabb volt, mintha csak fehérlisztből készült volna. Nagyon szeretem az ilyen párosításokat. Tésztalepény és zöldség. Laktató, de egészséges. Ennél már csak az volna jobb, ha valaki időnként elkészítené helyettem, amíg én a TV-t nézem.

4 megjegyzés:

  1. Jaj de gyönyörűségesek!!!

    VálaszTörlés
  2. Én is nézném a Tv-t Veled. A sütőtök nálam kimaradhat. A többi jöhet.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, hogy egyet értesz velem, azt hittem én vagyok egy kicsit önző. A sütőtök így megsütve és összekeverve nem hasonlít a sima sült tökhöz. Olyat csak egyszer egyszer eszünk mi is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.