2010. április 24., szombat

Medvehagyma újra és újra---kenyérre való kencék

Ma kenyérre való kencéket készítettem. Részben a fagyasztásra gyártott levelek maradékának hasznosítására, részben a Lidl-ben vásárolt fekete olajbogyó felhasználására. Már jó ideje tudom, hogy sok ételbe inkább a fekete olajbogyó illik semlegesebb íze miatt, de sokkal drágább, mint a zöld. Néha veszek, ha jó áron találok és a fel nem használt mennyiséget a fagyasztóba rejtem. Kitűnően bírja a mélyhűtést.
Túrókrém:
  • 25 dkg túró
  • 15 dkg mascarpone
  • 2-3 ek sűrű tejföl
  • 1-2 ek aprított medvehagyma
  • 1 ek aprított kapribogyó
  • 5 dkg aprított fekete olajbogyó
  • frissen őrölt bors
  • olívaolaj


Villával kevertem össze a hozzávalókat.


Tonhalkrém:
  • 2 dob. aprított tonhal konzerv
  • 3-4 db szardella filé vagy 2 kk szardellapaszta
  • 1 ek aprított kapribogyó
  • 1 ek aprított fekete olajbogyó
  • 1 ek aprított zöldolajbogyó
  • olívaolaj
  • bors
  • 1/2 lime leve

Botmixerrel pürésítettem a krém hozzávalóit.


Olajbogyókrém:
  • 20 dkg fekete olajbogyó
  • 2 ek kapribogyó
  • 3 szardellafilé
  • 1 ger. fokhagyma
  • 1,5--2 dl olívaolaj
  • bors

Botmixerrel törtem össze a hozzávalókat.


A medvehagymás lepényeket a krémekhez sütöttem, hogy a zöldségeken kívül, legyen mivel mártogatni. Bármelyik kenyértésztából elkészíthető, de több élesztő kell bele, mint a kenyérbe.
  • 20 dkg grahamliszt
  • 40 dkg fehérliszt
  • 4 dl folyadék
  • 10 dkg öregtészta
  • 1 ek burg.por
  • 2 ek olaj
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 kk cukor
  • aprított fekete olajbogyó
  • aprított medvehagyma

A kenyérsütőgéppel összekevertetem a tésztát, duplájára kelesztem, azután elosztom nyolc részre. Meggömbölygetem egyenként, majd tíz perc pihentetés után kilapítom. Újból kelesztem kb. húsz percig, azután 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütöm.

Medvehagymás kosárkák

Olyannyira igaz a cím, hogy a tésztában és a krémben is van medvehagyma. Történt pedig azért, mert a késes aprítóban---amivel tetemes mennyiségű levelet vágtam össze, hogy a fagyasztóba dugjam---maradt annyi összevágott levél, amit sajnáltam volna kimosni. Ezért összekevertem benne egy tésztát, ami öszeszedte a leveleket. Vettem nem rég egy csomag kosárka sütőformát és a csomagolásán volt recept is. Van nekem egy több, mint húsz éves sütőformám, de az nem tapadásmentes bevonattal készült és bizony gondos előkészítést igényelt használat előtt. ---------Nagyon szeretem ezt a sütőforma fajtát. Szerintem gusztusos kis falatkákat lehet bennük sütni. Régebben is többször sütöttem sósat, mint édeset és most is inkább sóssal próbáltam ki.
  • 28 dkg liszt / 15 dkg graham + 13 dkg fehér /
  • 20 dkg vaj vagy margarin
  • 2 ek sűrű tejföl
  • szükség szerint hideg víz / 2-3 ek. /

A géppel kikevertettem a tésztát, szépen összeszedte a medvehagyma leveleket is. Összegyúrtam és mérlegen lemértem, kiszámoltam, hogy milyen súlyú tésztagombócokat csináljak, hogy minden formába jusson. Éppen annyi volt a tészta, amennyi formám volt. ---------A gombócokat a két tenyerem között kilapítottam, beletettem a kosárka formába és szétnyomkodtam a szélei felé a tésztát, miközben forgattam a formát. Nem tart olyan sokáig, mint gondolnánk, feltéve, ha az ember lányának nincs éppen három hete ínhüvelygyulladása. --------A tésztát most nem sütöttem elő, mert a töltelékkel együtt kellett sülnie.


  • 10 dkg vaj
  • 2 ek liszt
  • 2 dl tej
  • 10 dkg bacon
  • 5 dkg márványsajt
  • fekete olajbogyó
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek aprított medvehagyma

Sűrű besamelt főztem. Amikor kicsit kihűlt, belekevertem a tojást. A szalonnát szintén a késes aprítóval vágtam össze és belekevertem a besamelbe a sajttal együtt. Hozzáadtam a medvehagymát és jól kikevertem. --------Elosztottam a tészta kosárkákban és mindegyikbe nyomtan egy olajbogyót. A massza éppen elég volt, jól ki van számolva.

180 fokon sütöttem 25 percig. Sülés közben kicsit felfúvódik, azután összeesik, de ez az ízén nem változtat semmit.


Ezek a sütőformák, amik nagyon jól beváltak.

Meleg saláta kagylóval



Úgy történt, hogy tegnap vizsgálatok miatt nem volt lehetőségem reggelizni. Délelőtt egy-két pogácsával elvoltam, de miután a férjem is velem volt, nem hagyhattam, hogy éhezzen, ha én nem eszem. Dél körül ettünk egy pékségben frissen sült sajtos valamit. Haza érve persze nem kellett az ebéd, ami nem volt éppen könnyű, ezért körbe néztem, hogy miből készíthetnék egy saláta ételt. Mire ezzel elkészültem, éppen annyira voltunk éhesek, hogy jó étvággyal eltüntessük.


  • 60 dkg zöld hüvelyű bab-- sós vízben megfőztem

  • 1/2 fej jégsalátát összevágtam / lehet, hogy megbocsájthatatlan, de nem tépkedtem /

  • 5 szem krumplit héjastól megfőztem

  • 10 dkg bacon szeleteket az első sütés után a sütőben ropogósra sütöttem

  • a zsírjában megforgattam a félbevágott főtt krumplikat és a sütőben átsütöttem

  • 30 dkg fagyasztott kagyló
  • 10 dkg fekete olajbogyó

Olívaolajon mepirítottam 2 gerezd reszelt fokhagymát, megsütöttem rajta a bacon szeleteket. Kiszedtem és rádobtam a félig felolvasztott kagylókat. Amikor elfőtte a kiengedett viz egy részét, öntöttem hozzá 1/2 dl száraz fehérbort és elforraltam. Közben megsóztam, borsoztam és egy fél lime levét csavartam rá. Annyi lé maradt alatta, hogy a babot meglocsoltam vele. A szalonnákat közben a sütőben ropogósra sütöttem. A kiengedett zsírban megforgattam a főtt krumplikat és a sütőben megpirítottam.

--------Készítettem egy saláta öntetet is sherry ecetből, olívaolajból és lime léből. Megsóztam és borsot is tekertem bele.

  • Tányérra tettem egy marék salátát és megöntöztem a saláta öntettel
  • Rátettem a kagyló levével meglocsolt babot
  • A krumplikat köré raktam
  • A babra tettem a kagylókat és az olajbogyókat
  • A szalonna szeleteket pedig mindezek tetejére

Plusz lime lével kicsit megspricceltem. Langyosan tálaltam. Csilipaprikát is lehetett volna tenni bele, de én most kihagytam. Bőséges három adag lett belőle. Nem ettünk mellé semmit, de pirítóst lehet hozzá adni.

Érdekes volt, hogy a kissé füstölt ízű szalonna és a kagyló, mennyire megférnek egymással. Olvastam már hasonló recepteket, de nem hittem volna, hogy,valóban jó íz kerekedik belőle.

2010. április 21., szerda

Padlizsán musszaka -- a nyár íze

Igen, nem csak simán musszaka. Nem jártam ugyan görögországban, de azt olvastam, hogy ez az étel olyan, mint nálunk pl. a rakott krumpli. Vagyis azt jelenti, hogy lerakva valamilyen zöldséggel a darálthús. Lehet padlizsán musszaka, cukkini musszaka, de lehet burgonya is. Nálunk is van zöldbab, karfiol, kelkáposzta is a burgonya mellett. Nem tipikus téli étel, mert nálunk a padlizsán nyár végén kapható teljes pompájában. Gyönyörű lila színű, fényes, feszes és nem utolsó sorban olcsó. --------Egy kis előkészítő munka után remekül fagyasztható. Lehet, hogy a téli mínuszokban nem éppen rakott padlizsánt akarunk enni, de egy-két adagot érdemes eltenni. Az elősütött szeletekből finom vendégvárót vagy gyors vacsorát is készíthetünk. Mi szeretjük szendvicsbe is tenni egy kis salátalevéllel, majonézzel. Ha mozzarella sajtot tekerünk bele és meglocsoljuk pl. medvehagyma pestóval, érdekes párosítást tehetünk a tányérra.


Nekem ilyen dobozokban volt eltéve. Elég sok elfért benne, ezért a felhasználáskor mindég lehetett kivenni belőle, hogy maradjon a szendvicsekre is. A családon belül nem volt egyforma a rajongás a padlizsán iránt, amikor bevezettem a konyhámba. Érdekes, amikor egy étel az egyik formájában nem szimpatikus, de más formájában már elfogadható. Ezért a padlizsán muszaka nálunk krumplival kiegészítve készült. ---A padlizsán besózásáról volt közvélemény kutatás a blogokon, de én maradok annál, ami nekem bevált. Lehet, hogy ma már van olyan padlizsán is, ami nem keserű, de 25 évvel ezelőtt még nem volt. Tehát én sózok, lecsöpögtetek, leszárítok és úgy sütök elő minden szeletet vagy kockát. Attól függően, hogy az elkészítendő étel, milyen formát kíván. Mivel kicsit konzervatív vagyok, ezért nem veszek télen padlizsánt sehol.
  • főtt burgonya karikára vágva
  • padlizsán szeletek elősütve
  • darálthús ragu
  • besamel

Az elkészítési folyamat első olvasatra talán túl macerásnak tűnik, de szerintem nem érdemes leegyszerűsíteni, mert nem lesz olyan krémes az állaga. Jó szervezéssel és egy kis konyhai gyakorlattal felvértezve nem lesz nehezebb elkészíteni, mint a rakott kelkáposztát. Pedig az sem egyszerű, ha munka után kezdünk neki, mondjuk fél négykor.

  • 1/2 kg darált marhahús
  • 1 fej hagyma
  • 1/2 dl száraz fehérbor
  • 1 dob darabolt paradicsom konzerv
  • 1 cs. vágott petr.zöld
  • 2 kk. szárított menta
  • 1 kk. őrölt fahéj
  • frissen őrölt bors

Az olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a húst és fehéredésig pároljuk. Fűszerezzük, hozzáadjuk a paradicsomot, felöntjük a borral és elfőzzük a levét.

A sajtmártáshoz megfőzzük a besamelt és belekeverjük a sajtot és a két tojást is.

  • 10 dkg vaj
  • 3 -4 ek liszt
  • kb. 5 dl tej
  • 2 tojás
  • kb. 6 dkg reszelt parmezán / trappista is jó /

Egy olajjal kikent tál aljára lerakjuk a főtt, karikára vágott burgonyát. Ráterítjük a húsos ragu felét és beborítjuk a sült padlizsán szeletek egy részével. Ezután ismét a ragu következik és végül a maradék padlizsán. --------betakarjuk a sajtmártással és közepesen forró sütőben kb. 45-50 percig sütjük. Tálalás előtt pihentessük legalább 5-10 percig.

---Nekem nem ízlik az oregánós változat, nem beszélve a majoránnás változatról. A fahéj és a menta inkább illik hozzá.

Tönkölykenyér telj.kiőrl. liszttel és pirított hagymával


A pirított hagyma szintén maradék volt, de mennyiségét tekintve éppen csak egy kenyérhez tudtam elhasználni. Néha szándékosan készítek többet valamilyen hozzávalóból, mert a gondolataim már azon járnak, mihez tudom majd felhasználni egy-két nap múlva? Egyszerűbb egy kicsit többet csinálni, mint újból nekikezdeni. A hagyma egyik részét egy újabb ízesítésű babkrémhez használtam el, a többi ide került.
  • 25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
  • 35 dkg fehér tönkölyliszt
  • 1,5 tk só
  • 2 ek olaj
  • 2 ek burg.por
  • 4 dl folyadék ( 2/3 kefír + 1/3 víz)
  • plussz folyadék a liszttől függően
  • kb. 3 ek pirított hagyma
  • 1,4 dkg élesztő
  • 1 ek méz

A hagyma kivételével mindent betettem a kenyérsütőgép üstjébe és a gép egy jó állagú tésztát dagasztott nekem. Mielőtt készen lett volna, akkor adtam hozzá a hagymát. A gép elég jól szétkeverte. ---------25 perc kelesztés után kivettem a tésztát a gépből, átgyúrtam, megformáztam és egy tepsibe tettem. Újból kelesztettem, ami nálam elég sokáig tartott, ugyanis hűvös van a konyhában. A végén már betettem a bekapcsolt, de még nem melegítő sütőbe és itt fejeztem be a kelesztést. Feltekertem 200 fokra és így sütöttem 15 percig, azután letakartam és még 20 percig sült. ---Nagyon finom, lágy és illatos lett a tészta, de nem hagyma ízű.

Brokkolis pite


Úgy gondolom, hogy egy napi szinten működő konyhában is óhatatlanul előfordul, hogy maradékok képződnek. Velem ez rendszeresen előfordul, ezért néha nyomdafestéket sem tűrő alkotások is kikerülnek a kezem alól. Ezek általában a hirtelen ötlettől vezérelt csináljunkbelőlevalamit végeredményei. A kreativitásommal nincs baj, pedig a munkámból adódóan nem engedhettem meg magamnak, hogy olyan ételeket kreáljak, amire csak jóindulattal lehet azt mondani, hogy ehető. Tehát, ha valami elsőre nem sikerült, azt valószínűleg nem főztem újra, viszont ami jó volt, annak általában minimális kutatómunka volt az előzménye, és ezután jöttem én. Tulajdonképpen minden receptet átalakítok, mert az ötlettől már meglódul a fantáziám. Ennek pedig a legjobb teret a maradékok felhasználása adja.

  • levelestészta, mielőtt lejár a szavatossága
  • rózsáira szedett, előfőzött brokkoli
  • csíkokra vagdosott bacon
  • 5 dkg vajból besamel
  • só; bors; szerecsendió
  • mozzarella sajt

Ezekből állítottam össze a pitét. A tésztát egy sütőformába tettem, ráterítettem a brokkolit, a szalonna csíkokat rászórtam, frissen őrölt borsot szórtam rá és leöntöttem a szerecsendióval fűszerezett besamellel. A mozzarella golyókat felszeleteltem és beterítettem a tetejét.


Előmelegített sütőben 170 fokon sütöttem 1/2 órát, azután letakartam és még 15 percig sütöttem 180 fokon. Vacsora volt, mellé egy pohár fehérbor. Maradék.

2010. április 20., kedd

Csírákban az élet

Úgy emlékeztem, hogy tavaly sokkal többször csíráztattam magokat, mint az idén eddig. Nem jól gondoltam. Igaz valóban volt egy-egy adag a tálkában, de igazából ilyenkor szoktam nagyobb mennyiséget készíteni. Télen is sok zöldséget eszünk, tavasszal is folytatjuk ezt a jó szokásunkat, de ilyenkor nagyon megtévesztő még a hirtelen előkerült zöldség halom a piacon. Friss, üde, kelleti magát, de még nem sok napfényt látott. Akkor meg mitől egészségesebb, mint az, amelyik télen nől a sátorban? Most miért örülünk neki jobban? Egész télen lehetett kapni zsenge karalábét, ami olyan volt, mint a most kapható " új " karalábé. ---------Bevallom keveset vettem, mert télen nem zsenge karalábét kell enni, hanem céklát, sütni való tököt, répát stb. / nem az új répaként árult csomókat /
  • helyettük jobban beválik a hajtatott magok tömege
  • keverve is lehet csíráztatni
  • különböző csíráztatott fokozatokban lehet enni a magokat
  • salátába, szendvicsbe, kenyérre szórva nagyon finom

Elkészíteni nem ördöngősség, még speciális edényzet híján sem. Tanultuk az iskolában is, van sokféle trükk, de a huzamosabb csíráztatáshoz azért érdemes beszerezni egy csíráztató tálat, ami azért nagy segítség. Nem áll meg a magok alatt a víz és nem fognak penészedni. Naponta kell spriccelővel locsolgatni, hogy idő előtt ne száradjon ki.

Annyira rákaptunk a csírákra, hogy ezt a cserépedényt kinőttük, ezért úgy szoktam megoldani, hogy egy gézlapot terítek az edénybe, ezt vizezem be és erre szórom az előző este beáztatott magokat. Három nap múlva a magok már csíráznak, de amelyik nem, az majd utól éri a többit. ---------Ilyenkor kiveszem a gézlappal a magokat és egy lapos tányérra terítem. Amennyire lehet széthúzom a csírázásnak induló sokaságot és hagyom még a tetszőleges nagyság eléréséig nőlni.

Amikor az agyagedényből kiveszem, akkor már készítem bele a következő adagot. ----------Ha elérték a megfelelő nagyságot, akkor leszedegetem a gézlapról és hűtőben tárolom.
  • búza
  • lucerna
  • mustármag
  • zsázsa
  • vöröshere
  • mungóbab

Sajnos nem lehet mifelénk sok fajtát kapni, de a zsázsa egyébként is a kedvencünk és ezt eddig mindég találtam. Természetesen a kertbe való magok nem alkalmasak csíráztatásra, mert kezelték őket valamivel a jobb ellenállóság miatt.

2010. április 18., vasárnap

Vasárnapi ebéd

A hús a háttérben marad, mert egy egyszerű sertéssült. Annyit érdemel azonban, hogy megemlítsem,a hús fajtáját. A kevésbé használt császárhúsról van szó. Egy jó ideje szinte rendszeresen lehet már kapni bőrös sertést és így lehet venni a császárhúst is. Aki csak a sovány húsokat szereti, az ne is akarja megismerni, de aki a szaftosabb fajtákat is megeszi, az nyugodtan ismerkedjen vele. Ragunak is jó, savanyúkáposztával is össze lehet főzni, de egyszerűen megsütve is remek étel készíthető belőle.
  • A köret egyik összetevője a vajjal és medvehagymával kikevert burgonyapüré



A köret másik része
  • 1 kg darabolt sárgarépa vajon és erős lángon megpirítva
  • 1 ek szójaszósz
  • 2 ek méz
  • 3 ek balzsamecet
  • 1 ger. fokhagyma
  • 1 lime leve
  • egy db. csilipaprika
  • 5 dkg vaj + 1 ek olaj

Először csak a répát sütöm erős lángon, hogy a méz ne égjen meg. Amikor már közepesen megpuhult, akkor adom hozzá a többi alkotórészt. Sót nem használok ehhez az ételhez. Továbbra is erősebb hővel főzöm, hogy ne párolódjon, hanem süljön. Sosem készítem puhára, mindég egy kicsit roppanós marad.-----más esetben a citromlé helyett narancslével készítem, de most nem akartam jobban édesíteni



Végül a szalonnás kelbimbó
  • 1 kg kelbimbó
  • 2 dkg vaj + 2 ek olaj
  • 15 dkg húsos szalonna
  • frissen őrölt bors

A tisztított kelbimbó nagyobb darabjait ketté vágom, sós vízben kicsit előfőzöm. Forrásban levő vízbe teszem és kb. 8-10 percig főzöm. Leszűröm és átteszem abba a serpenyőbe, amelyikbe a szalonnát sütöttem ki a vaj és olaj keverékén. Sózom, borsozom és jól összeforgatva átsütöm. Ez is roppanós marad!

Savanyúság vagy saláta már nem kívánkozik mellé, de semmi sem tilos. Télen sokszor ettünk ilyen- és hasonló zöldség köreteket. Most, hogy jön a tavasz, a zöldség köret marad, de a hozzávalók változnak majd.

Gombaleves vajasgaluskával

Nem gondolom, hogy olyan receptet írok most, amit sokan nem ismernek. Gombalevest sok féle képpen lehet készíteni. Diétásan vagy csak kicsit könnyedebben, de lehet laktatóbb formában is. Természetesen változik az íze is a hozzávalók függvényében, de nem hiszem, hogy a könnyedebb formájában készült levesnek ízetlenebbnek is kell lennie. A megfelelő fűszerezés pótolhatja a pirított liszt vagy a rántás ízét. Régebben én is liszttel készítettem, rántással vagy habarva, de jó ideje már egyáltalán nem teszek bele lisztet.
  • 1 fej hagyma apróra vágava
  • 2-3 ger. fokhagyma összevágva
  • 1 tk szárított kakukkfű
  • 1mk szárított borsikafű
  • frissen őrölt bors
  • 1/2 kg sampinyon gomba szeletekre vágva
  • 1 ek vágott zöldpetrezselyem + 1 ek a főzés végére

Olívaolaj és vaj keverékén megpárolom a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadom a vastagabb szeletekre vágott gombát és erős tűzön néhány percig kevergetem. Beleteszem a fűszereket és kivételesen a petrezselyem zöldet is, mert pirítva egészen más íze lesz, igaz sokat veszít a vitamin tartalmából. Felengedem forrásban levő vízzel és összeforralom. A gombának nem kell sok főzés, de még a galuskával is főlni fog.

  • 1 db tojás felverve
  • 1 ek sűrű tejföl
  • 1 ek olvasztott vaj
  • bors
  • 2-3 ek liszt / esetleg több, a tojás nagyságától függően /

A galuskához valókat villával öszekeverem és teáskanállal a forrásban levő levesbe adagolom. Tetszés szerinti nagyságú galuskákat tehetünk bele. Nem kell sok főzés, hamar elkészül. A vajasgaluska nagyon finom levesbetét, de margarintól már nem lesz olyan az íze, viszont nyugodtan elkészíthető azzal is. --------Karalábélevesbe, karfiollevesbe, borsólevesbe és gombalevesbe nagyon szeretem. A galuska masszájába tehetünk vágott petrezselymet vagy más zöldfűszert is.

Tálalásnál tejfölt keverjünk a levesbe.


2010. április 17., szombat

Palacsinta tenger gyümölcseivel töltve


Ez a palacsinta is akkor készült, amikor az előző spenótos, de ebbe beletettem a pizzához készített ragu maradékát egy kevés főtt burgonyával keverve.
  • az összetekert palacsintákat kapribogyóval elkevert tejföllel öntöttem le és így sütöttem össze a sütőben
Ebből én nem ettem, de a férjem szerint nagyon finom volt. / a kapribogyós tejföl nekem is ízlett /

Spenóttal töltött palacsinta

A fagyasztómban van spenót is. Nem a bolti, hanem az, amit én vettem nyáron a piacon és blansírozva, levelesen eltettem a szűkebb időkre. Több éven keresztül kerestem mirelit leveles spenótot, mert már akkor is eléggé el nem ítélhető, ám formabontó módon, köretként fokhagymás párolt spenótot akartam ebédre. A kereskedelem azonban akkor még nem akarta. A nyári spenót választék mindég gyönyörű, sajnálom is összefonnyasztani, de télen szívesen használom. Főleg a tél vége felé, amikor már a szervezetünk vitamin raktárai kezdenek kiürülni, jó szolgálatot tesznek a nyáron eltett zöldségek. Annyi napfény van bennük olyankor, hogy csak erre gondolva is már érezzük a tavaszt.
  • 30 dkg fagyasztott spenót
  • 5 dkg főtt burgonya / elhagyható /
  • 15 dkg krémfehér sajt
  • 2 db lilahagyma
  • 2 ger. fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • olívaolaj
  • frissen reszelt szerecsendió
  • 1 db tojás
Az olajon megpároltam a nagyobb kockákra vágott lilahagymát és fokhagymát. Hozzáadtam a spenótot és a fűszereket. Bele kevertem a burgonyát és a sajtot és a tojással összefogtam a tölteléket.
  1. teljeskiőrlésű lisztből sütöttem palacsintákat
  2. a töltelékkel összehajtottam, összetekertem a palacsintát
  3. sütőedénybe sorakoztattam és tejföllel leöntve átsütöttem
Nem lett száraz a töltelék, de egy saláta jó kiegészítője lehet.

Kecskesajtos fusilli

A szombati ebéd második fogása szintén nagyon hamar elkészült. Ez a tészta már egy ideje az egyszerjóleszmajdvalamire csoportban várakozott a spejzemben. Annyira szép volt, hogy úgy gondoltam csak olyan hozzávalóval lehet elkészíteni, amelyik megérdemli. Most, hogy itt van a medvehagyma, már napok óta a tészta körül járnak a gondolataim. Katánál láttam hasonlót és a kecskesajt nagyon felvillanyozott.


Úgy gondoltam, hogy ez a párosítás nem hagy sok kívánni valót maga után.


  • A tésztát az előírásnak megfelelően megfőztem bő sós vízben

  • A leszűrt tésztát összekevertem a medvehagyma pestoval, ami most egy kicsit egyszerűbb volt. Pontosan annyival, hogy nem volt benne mandula és sajt. Ez inkább pesto, mint az, ami ma készült, de nem ez a fontos.

  • A tányérokra szedve rápotyogtattam a krémes kecskesajtot.

  • Megszórtam vágott, friss medvehagymalevéllel.

  • Meglocsoltam olívaolajjal és........lefényképeztem.

Toszkán paradicsomleves

Szombat, munka után éhesen, gyorsan valami egyszerűt. Szerencsére az ilyen alapanyagokból mindég van itthon. Befőzési " hobbymnak " köszönhetően volt a fagyasztóban olajjal eltett összevágott bazsalikomlevél. A doboz tartalmát már jócskán lecsökentettem, de annyi maradt még benne, ami a mai leveshez elég volt. Ez még nyári bazsalikom volt, szerintem még így, fagyasztottan is finomabb íze volt, mint a mostani cserepes boltinak. Tulajdonképpen sosem szerettem igazán a megszokott édes paradicsomlevest. Amikor először ettem ehhez hasonló, de tasakos paradicsomlevest, akkor jöttem rá, hogy ez hiányzott eddig nekem. Szerintem a menzákon is ilyet kellene főzni. Ma már sok jó receptet lehet találni hozzá. Nekem is sikerült Krisztáét megtalálni. A Dolce vita blogon egyébként is találtam már jó néhány finom ételt. Ez a leves forró nyári napokon is elő fog kerülni.
  • 1 fej hagyma
  • 2 ger. fokhagyma
  • olívaolaj
  • 1 dob. kockázott paradicsom konzerv
  • kb. 1/2 csokor bazsalikom
  • frissen őrölt bors
  • parmezán jellegű sajt
  • teljeskiőrlésű lisztből készült kenyér pirítva

Az olajon megpároltam az összevágott hagymát és fokhagymát. Sóztam, borsoztam és ráöntöttem a paradicsom konzervet. Öntöttem bele még egy doboznyi vizet is. Belekevertem a bazsalikom egy részét és a levest 10 percig főztem. Kicsit savanykásnak tűnt, de nem akartam cukrot tenni bele. Igazam volt, mert a végére kiegyenlítődtek az ízek. ----------Tálalásnál a pirított kenyeret összetörve a tányérokba tettem, a maradék bazsalikomot rátettem és a reszelt sajtot is rászórtam. Ennyi hozzávalóból bő két adag leves készíthető.


A levest a kenyér köré öntöttem, hogy lassabban szívja föl a levet. Nem volt kellemetlen az elázott kenyér, mert a teljeskiőrlésű tésztának van tartása. A leves valóban sűrű, de könnyű. Nagyon kellemes ízű, igazi nyári étel. A konzervek jóvoltából azonban ilyenkor is bátran elkészíthető.
Egy kis olívaolaj a leves tetejére és kész a csoda!

2010. április 11., vasárnap

Csak, mert szép---medvehagyma pesto

Imádom a pestókat! Most is és máskor is, másból készítve.
  • csalánból
  • rukkolából
  • medvehagymából
  • petrezselyemből
  • salátából
  • sült kaliforniai paprikából
  • aszalt paradicsomból

Talán másból is lehet, de én idáig jutottam.

  1. Nem kell feltétlenül fenyőmag, bár az nagyon finom. Lehet mandulát és diót tenni bele. A diót megpirítva megint új ízt kapunk.
  2. A nyers zöldek tele vannak vitaminnal, friss ízük étvágygerjesztő
  3. Az olaj lehetőleg olívaolaj legyen, mert itt nem túlzás, hiszen sokat eszünk belőle
  4. A sajt legyen kemény, mert csak azt lehet úgy reszelni, hogy ne legyen belőle egy összeállt csomó
  5. A sült paprikához tejszínt is önthetünk
  6. Az aszalt paradicsom mellé fekete olajbogyót tehetünk

Ezek a pestók nagyon finomak főtt tésztára vagy salátákra öntve, de lehet egy egyszerű sült csirkére is önteni. Fantázia, kreativitás, bátorság!-------és nagyon sok finomság születik majd a konyhánkban.

  • 3 dkg medvehagyma levél
  • 1 dkg mandulalap
  • 1 dkg reszelt Gran Moravia sajt
  • bors
  • olívaolaj

Azért mértem le a mennyiségeket, mert meg akartam mutatni, hogy milyen kevésből lehet egy olyan adagot készíteni, amiből már jóízűen ehet 2 ember, ha tésztára önti, de 4-5 ember pirítósra kenheti vagy salátára locsolhatja. Az olaj mennyiségét szabályozva lehet sűrűbb vagy hígabb pestot készíteni.

Babkrém fűszeresen



Az úgy volt, hogy egyszer gondoltam egyet és megfőztem jó adag beáztatott babot, mondván, majd jó lesz egyszer. Adagoltam, zacskóztam és fagyasztottam. Most a húsvéti sonka dömping után / nem esett nehezünkere eltüntetni / úgy gondoltam, hogy együnk megint zöldséget. A bab egyik adagjából készült egy fantasztikusan finom sonkalével főtt leves. Ezt nem lehetett kihagyni, bár máskor a sonkalé is a fagyasztóban szokott kikötni. Egy kisebb csomagból most babkrémet kevertem. Ez még nem készült nálunk. Van egy másik receptem is, de akkor azt nem babból készítettem, mert éppen nem volt.
  • főtt bab kb. 40 dkg
  • 5 db medvehagyma levél
  • 1/2 csokor petr.zöld
  • 1 ek mentalevél a fagyasztóból
  • 1 kk. római kömény
  • frissen őrölt bors
  • csilipaprika kimagozva
  • 1/2 lime leve
  • olívaolaj

Ezt mind egy késes robotgéppel összekevertem. Kóstolás után ízesítettem. Nekem most így ízlett, de lehet hozzátenni hagymát, fokhagymát, koriander zöldet stb.---------------Pirítósra kenve, friss zöldségekkel remek vacsora lehet egy késői órán.

Díjat kaptam

Lassan kifolynak a díjak a blogból, de én nagyon örülök nekik. Először azt olvastam, hogy született feleség, azután másodszor is és harmadszor egy jót nevettem. Ahogy Vali írta, csak szeretnék az lenni. Vagyis született feleség, mondjuk a Lila akác közben. Tehetség? Talán. A főzéshez van érzékem, a háztartás vezetéséhez van tehetségem. Ha nem lenne sosem tudtam volna összeegyeztetni az ügyeleti munkarendszeremet a családdal. Jól esik egy ilyen elismerés. Köszönöm Vali!


Nézzük a szabályokat.
  • 1. Ha valaki adja, elfogadom ellenvetés nélkül.
  • 2. A logót kirakom az oldalamra.
  • 3. A szabályzatot kirakom az oldalamra.
  • 4. Megnevezek 6 blogolót akiknek átadom a díjat.

  1. Valinak természetesen visszajár.
  2. Maxnak
  3. Maimoni
  4. Duende
  5. Limara
  6. Szepyke

Tudom, hogy sokfelé járt már ez a díj is, de néhány blogon nem láttam a nyomát. Minden díj tovább adása szubjektív, ezért a díjazott néha úgy érzi, nem is érdemes rá. Szerintem bízzuk ezt a küldőre. Most én Őket díjaztam, de rajtuk kívül még minimum 2x ennyit tudnék kiválasztani, mert valamiben mindegyik tehetséges!

Nem rendhagyó módon, de én sem szeretnék személyes adatokat leírni. A receptjeim mellé írt saját véleményem és gondolataim sajnos sérthetnek érzékeny embereket, pedig a vélemény különbség még nem kritika. Aki zokon veszi, az nem így gondolja, én pedig nem akarok magyarázkodni.

Quinoa saláta gorgonzola sajttal, rucolával és gránátalmamaggal--VKF-XXXIII.

Sok olyan élelmi alapanyagot kipróbáltam már, amiről néhány éve még nem is hallottam. Köszönhető ez a reformoknak, amelyek a táplálkozás terén is tért hódítottak. Nem kell vegetariánusnak lenni, hogy ilyen ételeket együnk, ezek simán beilleszthetők a tudatos, egészségre törekvő étrendbe. Változatosabbá tehetjük a --ma már ugyan egyre színesedő--köreteinket és rászoktathatjuk a családunkat a saláta vacsorákra is. Igaz, kell egy kis logisztika, hogy munka után hazaérve elérhető legyen minden alapanyag, de egy kis tervezési túlmunkát néha érdemes erre fordítani. Megfelelő ízesítéssel egyik gabona féle sem fog kilógni az eddig megszokott ízekből. Egyébként meg;--bátraké a szerencse!
----------A hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, árpagyöngy már régi ismerős a családunkban, de a Quinoa eddig kimaradt. Olvastam róla, láttam a boltban is, de igazából most Limara felhívása adott ösztönzést a kipróbálásra. Túléltük az eddigi próbálkozásaimat is, miért pont ez lenne kivétel? Azért, hogy ne legyen egyhangú köret belőle, egy saláta mellett döntöttem.
  • quinoa
  • rucola
  • körte / befőtt /
  • gorgonzola sajt / másfajta lágyabb kéksajt /
  • gránátalmamag
  • dió szárazon pirítva
  • olívaolaj + vaj
  • limelé
  • frissen őrölt bors
  • méz / befőttlé /

A quinoát átmostam, jól lecsöpögtettem és olaj és vaj keverékén kicsit kiszárítottam, hátha megpirul. Ez lett volna a cél, de olyan vizes volt, hogy mire kiszáradt, nem tudtam eldönteni, mennyi pirult. Megégetni nem akartam, ezért felöntöttem forró vízzel. --------A zacskójára írott 2x-es mennyiségű víz nekem soknak tűnt, elég volt a bő 1,5x-es mennyiség is. Úgy gondolom, hogy a víz mennyiségek egy normál főzőedény használatára vannak kitalálva, de nekem-- és biztosan másnak is van--, olyan szorosan zár az üvegfedő a serpenyőmön, hogy semmi folyadék nem párolog el. Ezért én minden ilyen leírást egy kicsit kételkedve fogadok. --------Amikor a magok megfőltek, olyanok voltak, mintha mindegyikből egy pici csíra bújt volna ki.

  • a megfőlt quinoát langyosra hűtöttem
  • a körte befőttet felkockáztam / nekem nem túl édesek a befőttjeim /
  • a rucola szárait lecsípkedtem és megmostam, megszárítottam
  • a diót szárazon megpirítottam és durvára törtem
  • a gránátalma a fagyasztóból került elő / a magokat ki kellett szedegetni, kiütögetni nem lehetett, de egyébként tökéletes volt /
  • az olajat a befőttlével és a limelével összekevertem, sóztam, borsoztam
  • szükség esetén még mézet lehet adni hozzá

A saláta összeállítása tulajdonképpen csak az összekeverésből áll. Az öntetet lehet keverés előtt csak a quinoára is önteni, hogy jobban átvegye az ízeket. Én utólag öntöttem rá, de mi bevállalósak vagyunk. Lazán átkevertem, ezután morzsoltam rá a sajtot és megszórtam a dióval. A gránátalma magokat a végén szórtam rá, hogy színesebbé tegye.

  • Sós , édes és pikáns , ropogós , lágy és illatos. Nagyon finom!

2010. április 5., hétfő

Húsvét utáni böjt

A vasárnapi ebédhez készítettem zöldsalátát, amiből maradt egy kevés. Volt rucola és galambbegy is. Az ünnep előtti zöldség vásárlásnál megint nagyobb mértéket szabtam magamnak, ezért ennek a maradékával is kezdeni kellett valamit. Ez most cékla volt és a koktélparadicsomos doboz is nagynak bizonyult. A sajt már hetek óta várt a sorsára, úgy gondoltam ennél jobb helye nem is lehetne. A többi maradék elhanyagolható mennyiség. ---Mielőtt sonka- ill. húsmérgezést kaptunk volna, az ebédünk is húsmentes zöldségszószos tészta volt, és vacsorára is salátát készítettem.

  • A céklát sütőzacskóban olajjal és balzsamecettel leöntve megsütöttem bő egy óra alatt

  • A zöldsalátákat megmostam és salátacentrifugával megszárítottam, mert így jobban tapad rá az öntet

  • A tojást a sonkalében főzöttekből vettem ki, mégis csak Húsvét van

  • Az öntet egyszerűen csak olívaolaj és balzsamecet sűrítmény volt

A tányérokra tettem a zöldsaláta keveréket; rászeleteltem a sült céklát; a koktélparadicsomokat félbe vágtam és ezután sóztam meg az egészet. Frissen őrölt borssal szórtam meg és meglocsoltam az olajjal. ----A cikkekre vágott tojást és a gorgonzolát is rátettem, ezután a balzsamecettel locsoltam meg. A végén még tökmaggal is megszórtam.


Az én salátámban nem volt tojás, ezért nyugodt szívvel ettem hozzá a pirított kalácsot. Egy-egy szelet éppen elég volt és jól jött a végén, hogy kitunkoljuk a finom olajos öntet maradékát.

--------A balzsamecet sűrítményt nem én készítettem, de meg lehet csinálni házilag is. Az enyém a tavalyi Lidl-s akcióból van, de ha elfogy készítek másikat. A pirított kalács nagyon finom, nem csak a salátához, de más reggelikhez is ajánlom. Ezen a képen nem látszik, de friss zsázsa csírával is megszórtam, mielőtt a nyuszik mind lelegelték volna.

2010. április 4., vasárnap

Húsvéti kalács a sonka mellé

Jött, látott és győzött! Nyuszi kalácstésztából. Limara blogján láttam meg és egészen magával ragadott. Hihetetlenül egyszerű, de annál kedvesebb és nagyon mutatós forma. Elkészítése a jó megfigyelőknek semmi kihívást nem jelent, nem úgy nekem. Egyszer láttam a blogon, aztán amikor sütni akartam, elakadtam a formázásnál. Forgattam, tekergettem, hajtogattam, raktam alulra-felülre, de nem volt mit fellapoznom, ezért türelmetlenül, de a végére jártam. ----Annyira aranyosak lettek, hogy azt gondoltam, ezzel egy kisgyereknek biztosan örömet okazhatok. Amikor megsültek, odaadtam a szomszédba egy két éves kislánynak. Remélem meg is ette.


Évek óta készítek húsvéti kalácsot a sonkához, pedig sokáig nem is hallottam arról, hogy nem csak kenyérrel lehet megenni. A kalács össze sem hasonlítható a kenyérrel még akkor sem, ha én sütöm a finomabbnál finomabb kenyereket. -----Nem sütök édes kalácsot, de nem is sütöm sósra. Valahol a kettő között van az ízesítése. Nagyon szeretjük!!!!


  • 70 dkg / esetleg még kb. 5 dkg / liszt

  • 2 ek burg. pehely

  • 10 dkg öregtészta / elhagyható /

  • 2 ek olaj

  • 5 dkg vaj vagy margarin

  • 1 kk só

  • 1 egész tojás

  • 1 tojás fehérje / a sárgája a lekenéshez kell /

  • 1 dl sűrű tejföl

  • 1,5 dl tej

  • 1,5 dl víz

  • 3 dkg friss élesztő

  • 8 dkg cukor

A kenyérsütő géppel kevertettem össze a tésztát. Az első kelesztés után formáztam a nyuszikat és a kalácsot is. A nyusziknak nincs külön receptje, mindenki abból készítse, ami bevált tésztája. Itt a formázás a kölönlegesség. Duplájára kelesztettem és 180 fokos sütőben sütöttem. A nyuszikat kb. 15 percig, a kalácsot 40 percig. A kalácsot és a nyuszikat is letakartam alufóliával az első tíz perc után, hogy meg ne égjenek.



Készítettem lecsöpögtetett kefírből és joghurtból medvehagymával, sóva, borssal krémsajtot is. Gondoltam, hátha a sonka mellé eszünk belőle a sárga túró helyett, de sem ez, sem az nem hiányzott. Hiába, no! Mifelénk egyik sem volt szokás. A sárga túrót egyszer biztosan elkészítem, mert már néhány éve hallat magáról, de mindég visszatartott a sok tojás, amivel készül.

Medvehagyma krémleves

A kép kicsit csalóka, de majdnem ilyen színe volt a levesnek. Feláldoztam egy fél csomag hagymalevelet, ugyanis vettem egy második csomaggal is szombaton.
  • 1 szál póréhagyma
  • 3 db kisebb burgonya
  • 1/2 cs. medvehagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 5 dkg vaj
  • frissen őrölt bors
  • frissen reszelt szerecsendió
  • 25 dkg krémsajt
  • víz+leveskocka vagy zöldség alaplé
  • 1 mk borsikafű

Az olaj és vaj keverékén megfonnyasztom a hagymát és hozzáadva kicsit megfuttatom a burgonya kockákat is. Beleteszem a fűszereket, felöntöm a vízzel és felforralom. Amikor a burgonya megpuhult, hozzáadom a medvehagymát és rövid főzés után botmixerrel pürésítem. Belekeverem a krémsajtot, ízesítem, összeforralom. --------Olívaolajjal megspriccelt, pirított kenyércsíkokkal tálalom, amiket teljeskiőrlésű tönkölylisztből sütöttem. Szárított chilipehellyel nagyon finom ízt kapott.

Medvehagyma pesto

Bevallom, a medvehagymával itt, a gasztro blogokon kötöttem közelebbi ismeretséget. Azelőtt nem is hallottam róla, de kis idő múlva már újságokban is találkoztam vele. Hűséges vagyok és bizalmatlan. Úgy gondoltam, ami az újságban egy kis fázis késéssel jelenik meg, annak az előzménye a gasztro blog. Ezután már csak az volt hátra, hogy beszerezzem. Ez volt a legnehezebb. Tavaly még elmentem a szomszéd kisvárosba , talán háromszor, hogy vehessek. Az idén azonban örömmel láttam, hogy a mi falusi, kicsi, de annál nagyobb érdeklődésnek örvendő zöldségesünknél is lehet kapni. Olcsóbb és szebb, mint a tavalyi. Annyira, hogy hatalmas levelekből álló, bőven megrakott csokrokat lehet kapni.

Remélem nem vagyok egészség mániás, de azt azért elhiszem, hogy náhány tápanyag csak akkor marad meg, ha nyersen esszük meg a zöldséget. A C-vitamin hő hatására elbomlik, de sok más anyag nem károsodik a főzés során sem.

A vacsoráinkhoz az egyetlen biztos pont, a valamilyen házi készítésű kenyérféle. Most is ez volt a kiinduló pont. Idő hiányában kenyér helyett egy lepény félét sütöttem. Hasonlatos a Limara által sütött lepényhez. Ezt régebben én lapos zsemleként sütöttem, mert sokkal könnyebb volt a gyerekeimnek szendvicsként elvinni, mint a szépen megformált zsömléket.---------A nyers sonka a fagyasztómban várakozik a felhasználásra. Finom, de drága! Ezért akkor veszem meg, amikor akciós és gyorsan bedugom a mélyhűtőbe. Nem hiszem, hogy ezzel megbocsájthatatlan tettet követnék el.
Pesto recept:
  • 1/2 cs. medvehagyma
  • 1 ger. fokhagyma
  • 2 dkg mandula lap
  • 3 dkg parmezán jellegű sajt
  • só, bors
  • olívaolaj

Igazából ehhez nem kell pontos recept, mert ízlés szerint készítendő. Nem szabad megijedni, a hozzávalók tetszés szerint változtathatók. Legfeljebb nem eredeti olasz pesto néven fogjuk bevezetni az étrendbe. Kihagyni viszont kár lenne!


Főzés, sütés mellett---valami gyors vacsorát

Ez egy igazi Quiche sütőtál. Remélem! Néhány éve vettem, amikor még gasztro blogok híján különféle újságokból kellett összeszednem a számomra újdonságnak számító, különleges és néha furcsa ételek receptjeit. Ezt a tésztába öntött , hatalmas variációs lehetőséggel elkészíthető ételt előbb készítettem, mintsem ezt a sütőedényt kapni lehetett. A sütőedényt egy időben kinőltük, de mostanság megint elég az a mennyiség,ami ebben elkészül.
A tésztát nem receptből készítettem, de az fix pont, hogy 15 dkg teljeskiőrlésű lisztből készült vajjal, sóval és vízzel. Ennyi! Ezt kinyújtva tettem a sütőformába, a széleit megigazítottam, hátha megsülve is szép marad. Egy kicsit az lett.
Vaj és olaj keverékén megfonnyasztottam egy fej nagyobb kockákra vágott hagymát. Sóztam, borsoztam és nagy lángon megpirítottam rajta a nagyobb darabokra vágott gombát. Pirítottam, nem pároltam. Amikor kicsit kihűlt, beletettem a tészta formába. Tojást és tejszínt kikevertem, sóztam, borsoztam és ráöntöttem a gombára. Egy csomag sonkát rátettem a lepényre és ezután megszórtam reszelt sajttal. 170 fokos sütőben sütöttem kb. 40 percig.
Salátával vagy anélkül, teával vagy egy pohár borral nagyon finom vacsora.

Húsvét 2010

Kicsit megkésve bár, de törve nem....
Mára talán elkészültek a ház asszonyai a munka javával. Értem ezalatt a főzés megunhatatlan örömét. Jóleső fáradtság és cseppet sem felróható kíváncsiság előzi meg a holnapi napot.
----Kívánom, hogy a megérdemelt hervadást gátló locsolkodás után, újult erővel és lelkesedéssel vessétek bele magatokat a család ellátásába. Valami elmúlik, valami kezdődik, de az érték marad! Őrizzétek fáradhatatlanul!