2010. június 2., szerda

Epres pohárkrém feketeribizli öntettel

Eper és tejföl. Eddig sosem hallottam róla, de már ezért megérte, hogy a gasztroblogok közelébe kerültem. Sok leírásban olvastam, hogy az újdonság élményével hatott a megkóstolása. Egy leírásban Max felé találtam utalást, de sajnos nem tudom, mi volt az eredete. Kerestem, de nem találtam meg a receptek között.












Megkóstoltuk és nagyon finomnak találtuk. Hihetetlennek tűnt, hogy egy kis mézes tejföl---persze nem a híg változat----meg az eper ilyen finomságot alkosson. Meggyőződtünk róla és megtarottuk szép emlékeink között.

Egy másik alkalommal készítettem házi krémsajtot lecsöpögtetett tejfölből és ezt kevertem össze felvert tejszínnel, meg mézzel. Ezzel rétegeztem a kissé megtört epret. A tetejére házi feketeribizli öntet került. Először kihívásnak tűnt ekkora pohár édesség, de könnyen legyűrtük. Bármelyik piskótás desszert mellett megállja a helyét. Sokkal könnyebb és elkészíteni is egyszerűbb.
  • 3 doboz sűrű tejföl / 330 gr.-osak /
  • 1 dob tejszín / 2 dl /
  • ebből lett 65 dkg krémsajt
  • Befogtam egy új, kicsit lazább szövésű konyharuhát és ebben csöpögtetem le a tejfölt vagy kefírt. Szerintem mindenképpen felfüggesztve kell tárolni, amíg csöpögtetjük, mert így sokkal több savót enged ki magából. A szűrőben nincs rajta nyomás, ami kipréselné a folyadékot, de a saját súlya segíti ebben. A szűrőben már csak akkor lehet valamivel lenyomni, ha kicsit megsűrűsödött és még keményebbre akarjuk készíteni. A felfüggesztett módszerrel azonbam nem kell mást tenni, csak várni a megfelelő ideig.

Dőzsöltünk a pohárkrémmel, de készítettem kenyérre kenhető krémet is és még maradt egy tészta ételre való adag sajtkrém is. Így már elég kifizetendőnek tűnik az itthoni elkészítése.

5 megjegyzés:

  1. Hahh! Bahh! Izé! Ördög és pokol! Magyar ember az, aki nem hallott még az eper plusz tejfölről??? Magyar ember az, aki nem olvas Hamvas Bélát, s nem tudja, hogy az epret tejföllel kell enni, mert aki tejszínnel eszi, az "nem érti a gyümölcs lényegét"?
    Ejnyebejnye, teringette!

    VálaszTörlés
  2. De jól néznek ki, én is "legyűrném" szívesen:)

    VálaszTörlés
  3. Itt láthattad: http://garffyka.blogspot.com/2010/05/csodalatos-hazassag-eper-tejfol.html

    Egy éve meg nálam: http://thechefviki.blogspot.com/2009/05/tejfel-es-eper.html

    Mindkettőnket Max inspriált :-)

    A te pohárkrémed egyszerűen pazar :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Viki, de arra emlékszem, hogy nálatok olvastam, de Maxra való utalásként, nála nem találtam.
    Intizar sajnálom, de Hamvas Bélával még nem volt közelebbi kapcsolatom, bár a nevét ismerem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.