2010. július 20., kedd

Padlizsánsaláta

Amikor ilyen meleg van, kicsit mindenkinek csökken az étvágya. Ha mégis van, akkor is jól esik, ha könnyedebb ételek kerülnek az asztalra. Nekem annyira ízlenek az ilyen ételek, hogy képes vagyok a nagy melegben még reggelire is ilyet enni. Vacsorára meg egyenesen kötelező! Nekem.
Szeretem a keleties ízvilágot, nagyon szeretem a római kömény ízét. Persze csak mértékkel. Csokoládéban, no, meg fagylaltban talán nem enném meg.
  • egy darab padlizsán héjastól kisebb kockákra vágva nem besózva
  • fél fej hagyma apróra vágva
  • négy ger. fokhagyma
  • frissen őrölt bors
  • olívaolaj
  • rómaikömény
  • csilipehely
  • mentalevél
  • lecsöpögtetett joghurt vagy kefír

Az olajon megpárolom a hagymát és a fokhagymával együtt ráteszem a padlizsánt. Megpróbálom inkább sütni, mint párolni. Nem mindég sikerül, de legalább ne főljön szét.

-----A többi hozzávalóból kikeverem az öntetet, beleteszem a megsült padlizsánt és hagyom, hogy az ízei összeérjenek. Friss mentával szórom meg.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Daisy!

    Nagyon klassz ez a recept, az idén először terem akertemben padlizsán, ki fogm próbálni. Azt mondd meg légyszíves, hol szerzed be a római köményt? Minden nagyobb hiperben szoktam keresni, de sose sehol nem találtam még.

    VálaszTörlés
  2. Emília a legbiztosabb forrás egy biobolt.
    Én is leginkább az ilyen keleti ízesítőkért és fűszerekért járok oda. Nem drága és nem kell sok belőle. Nekem 180ft. volt 40 gr.

    VálaszTörlés