2010. szeptember 20., hétfő

Szeretettel Sofiának

Ez az állapot nagyon ideális lenne, ha a két állatka nem lenne egyébként külön egyéniség. Csak akkor maradnak nyugton, ha egyszerre esznek. Sűrű elfoglaltságot jelentenek, de ebből a nehezebb a kutya, mert még nagyon kicsi a macskához képest.

Frici cica megszolgálja a házi kosztot és a szoba melegét. A szájában egy egér látható, amit közel a terasz lépcsőjéhez kapott el. A kutya meg akarta nézni, ő meg ijedtében majdnem befutott a lakásba. Nekem meg ijedtemben majdnem  kiesett a gép a kezemből.

Tavaly ősszel még csak a teraszon ücsörgött. Elég vadóc volt, de hízelegni már akkor is tudott. Télen a mínuszokban is eltűnt, ha jött az este. Nappal már néha bejött melegedni, de nem maradt vacsorára.

Lehetetelen helyeken képes ejtőzni. Annyira  neveletlen, hogy az ablak alatti széken levő tepsiket simán átugorja akkor is, ha nem üresek. Süt a nap és kint is van, meg bent is van.

A konvektor teteje az előző cicánk kedvenc helye volt a fűtési szezon idején. Frici csak véletlenül feküdt ide, mert azóta sem járt ott.

Egy év elteltével már idáig merészkedett. Ennek ellenére sok éjszakát tölt kint, vagy nappalt vagy így vagy úgy, ahogy neki jól esik.


Hát lehet így nem szeretni? Önző, akaratos, számító, de imádom őket.

Kiscica Géza csak egy hétig volt nálunk, de azt kétszer is. Azután végleg eltűnt. Talán két-három hónapos lehetett. Csak remélni tudjuk, hogy nem lett baja. Jó lenne komolyan venni végre  az állatvédelmi törvényt!

Ő pedig Buksi. Három hónapos most, de kettő volt, amikor megjött.

Ez ma készült róla. Olyan szép napos idő volt, hogy órákon át kint szaladgált. Amíg valaki volt mellette. Sajnos így nem tudjuk kinti kutyává nevelni. Ha nem meglepetésként kapom, hanem én választom, akkor tavasszal hoztam volna, hogy legyen ideje megszokni a kinti létet. Sajnos a múlt héten az esős idő miatt szinte állandóan bent volt. Alig lehetett kicsalni, hogy elvégezze a dolgát. Nem is ment simán.

Sajnos az elmúlt húsz percben sem tudtam több képet betölteni, ezért most itt befejezem, holnap megpróbálom ismét.

A címbe szerettem volna az utalást betenni, de valamiért nem engedi a rendszer.
http://sweethomebytheriver.blogspot.com/

14 megjegyzés:

  1. Köszönöm, Daisy:) Nagyon helyesek a cicák és Buksi. Frici nagyon hasonlít Bűbájosra, főleg azon a képen, amin az ágyon nyújtózik. Meg is könnyeztem. Bűbáj folyamatosan hempergőzött meg nyújtózkodott, mindig olyan érzésem volt, mintha egyfolytában kacagna:) Bölcs tanítóink ők:)

    VálaszTörlés
  2. nagyon édes mind, és látom, elég nehéz életük van:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a kutyus pofija tetszik nagyon-nagyon! Elragadó! Sofiánál találtam rád, szia:))

    VálaszTörlés
  4. Oh, meglepö. Nem tudtam, hgy van itt Àllatvédelmi törvény??? Nekünk is van három álltk´nk aki örökbe fogadtak bennünket.Jól döntöttek, mert forrón szeretve vannak. Csak a szivem akkor fáj (sokszor) amikor a sok kóbor àllatot meglátom. Volt egy negyedik állatunk is, egy fogatlan valószinü nagyon összevert cica. Felix cicánk hozta haza, és a cica nagyon rossz állapotban volt. èvekig ettetük mindig megjelent 3x egy nap. Elneveztem Bettlerinnek - Kolduscicának. Mindent aprora vágtam neki, hogy a kis fogatlan szájával megtudjon enni. Engedte magàt a pinceabalakban simogatni. Ellenben nem tudtuk szellidebbé tenni. Mindig megköszönte az ételkéjét hálásan mert engedte a simogatást. Es a ha is szép fényessé vált már. Mindig lelkiismertetfurdalásom volt amennyiben egy étkezést elmulasztottam, aakor mindig hivogattam, kerestem és majdnem mindig jött is. Szegénykének ferde volt a gerince a lábaival valami baj volt, ellenben azt volt az érzésem, hogy boldog. Amig eggyik nap nem jött és soha többé nem találtuk. Sok könnyet sirtam. Valami jóindulatu ember végzett vele. Nem gondolom, hogy kutay mert nagyon gyorsan tudott szaladni és ismerte a környéken lakó kutyákat és okosan kerülte öket. Minden ember ugy élje le az életét ahogyan egy állattal bánik. Szivélyesen Libelle

    VálaszTörlés
  5. Jaj de édesek főleg az a picurka kuyta

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Nagyon edesek a kis orokbe fogadottak.
    Szegyen hogy az embereknek nincs felelosseg tudatuk.
    Es meg irigyek is mert a kukaba dobjak azt smit szegeny allatok szivesen vennenek.
    Bocsi csak egy kicsit ezen mindig kiakadok.
    Jo latni hogy vannak meg joerzesu emberek is.
    Nekem is van ket orokbe fogadott cicam de sajnos nagyon vadak meg.

    Szep napot!
    Vera

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy ilyen sok állatbarát jár erre felé!

    Igen, valóban lehet tőlük tanulni és rákényszerítenek minket az odaadó, felelősségteljes gondoskodásra, mint a Kishercegnek mondta a róka.

    " Ha megszelídítettél, akkor kötelességed gondoskodni rólam. "

    Lehet, hogy nem pontos, de mindent elmond.

    Libelle, ezt kevesen tették volna meg egy idegen macskáért, amit te tettél.

    Vera, a cicák mindég önzők maradnak, de ettől olyan különlegesek. Enni oda jár, mert tudja, hogy kap, de a háláját ki kell érdemelni és akkor is csak úgy, ha Ő is akarja.
    A teljes bizalomhoz még idő kell!

    VálaszTörlés
  8. Szia Daisy!

    Hogy mennyire igazad van..
    Az egyik cica sajnos hetek ota nem jon nagyon sajnalom szegenyt remenykededem hogy valaki befogadta.
    A masiknak azota olat csinaltunk es neha beis engedem de nagyon Halas soha nem volt meg cicam de o egy tunder.
    Szinte beszel a szemevel...Viszont annyira hozzamnott hogy nem
    tudok ugy elaludni hogy elotte nem
    megyek ki betakargatni:)
    Viszont ami megoldasra var az a furdetes vagy a bolhairtas valami formaja de fogalmam sincs hogy mi lenne a legjobb..

    Ti hogy szoktatok?

    VálaszTörlés
  9. A cicák nem szeretnek fürödni, ellenben fantasztikusan mosdatják magukat.
    Mi először elvittük állatorvoshoz, kapott oltásokat, féregirtót és bolhairtót is.
    Azóta mi kenjük bolhairtóval, amit a CBA-ban lehetett venni.
    Ha idegen macsek volt és most bejár a lakásba, akkor nem árt egy orvosi vizsgálat a saját védelmetekben.
    A második féregirtót / 1x1 évben / sajnos még nem sikerült beadni, mert elég vadóc állat.
    Állandóan kijárkál, de ha megéhezik vagy pihenni akar, akkor megjelenik.
    A macskák a házhoz szoknak, ahonnan enni kapnak, a kutyák az emberhez.

    VálaszTörlés
  10. Szia Daisy!

    Koszi a valaszt..
    Mindnkepp elviszzuk orvoshoz mert sose lehet tudni...
    Kicsit megremisztettel hogy a macskak a hazhoz szoknak mert eppen koltozes elott allunk es gondoltam visszuk ot is nem szeretnem magara hagyni szegenyt.
    De igy lehet megszökik majd?
    Mar ugy hozzank nott pedig regen nem nagyon szerettem a cicakat.
    Bocsi hogy ilyen sokat irok:)

    szep delutant!

    Vera

    VálaszTörlés
  11. Vera, ha vigyáztok rá az első időben, akkor megszokja az új helyét is.
    Mi ötször költöztünk a régi cicánkkal, de nem messzire a régi helytől és bizony minden alkalommal visszament a régi lakáshoz.
    Úgy kell elvinni, hogy NE lássa az utat, merre mentek, mert akkor messzire is képes visszamenni.
    Teljesen letakarva vigyétek és lassan szoktassátok az új környezetéhez.
    Kiviszed a kezedben, vagy macskapórázon / mi is így csináltuk a végére/, adsz neki enni az udvaron, szimatol egy kicsit és visszaviszed.
    Néhány nap múlva remélhetőleg megszokja.
    Mi utoljára messzebbre költöztünk és innen már nem ment el, igaz, akkor már 10 éves volt.
    Ha nincs ivartalanítva, akkor is nehéz megtartani, bár enni így is visszajár.
    Az ivartalanított cica hamarabb megnyugszik és nem kóborol annyit.
    Remélem segítettem egy kicsit.

    VálaszTörlés
  12. Megfogadom a tanacsod, koszi, ez nagy segitseg igy legalabb tudom mire keszuljek.
    Par dolgot meg venni kell neki porazra is gondoltam de majdmeglatjuk hogy fejlodik.
    Azota mar odaig mereszkedett hogy az olembe is feljon.
    Imadja ha gyontolve van.
    Nem tudom hogy dobhattak ki szegenyt amikor olyan turelmes es megerto
    remelem nem fog megszokni de egyebkent egesz nap itt van az udvaron..
    Egy zavaro dolog van hogy felturta a viragagyasom mondjuk most koltozunk de az uj heleyen ezt szeretnem kikuszobolni valahogy hogy ne asson allandoan:)
    nektek a kinti cicak alomra jarnak?

    Vera

    VálaszTörlés
  13. A kinti cicát is lehet alomra szoktatni, de egy egészséges macsek úgy 8- 10 hónapos korára megszokja, hogy naponta csak egyszer pisil.

    Ha napközben kint van néhány órát, akkor biztosan nem kell az alom.

    A virágágyást nem azért túrja, mert oda végzi a dolgát? A macskák nagyon alaposan eltakarják, amit oda raktak. Akkor is kapar, mielőtt odakuporodik. Először lyukat csinál, ha végzett, akkor betakarja.

    Az új helyen majd végig szimatol mindent, szagmintát gyűjt és ő is szagot hagy.
    A pofája két oldalán vannak a szagmirigyek, azt dörgölö oda, ahol megjelöli a helyet.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.