2010. november 24., szerda

Kifőztük Karácsony --- adománygyűjtő különszám


A nagy sikerű --  Kifőztük  -- internetes receptújság szerkesztő csapata elkészítette a Karácsonyi különszámot azzal a szándékkal, hogy felhasználhassa az újság népszerűségét adomány gyűjtésére az ünnep közeledtével.

Jó szándékú, együttérző és segítőkész emberek együttműködésére számítva úgy gondolták, hogy az eddig ingyenesen letölthető receptgyűjteményt most jótékonysági akció keretében pénzért teszik elérhetővé.
115 gasztroblogger vállalta, hogy elkészíti egy- egy ételét az újság számára, hogy segítséget nyújtson az ünnepre készülődőknek és velük együtt segítő támogatást nyújthasson a nélkülözőknek.
Hosszú a sora azoknak, akik támogatásra szorulnak. Sajnos a segítő szándék mellett is végesek a lehetőségek, ezért muszály választani.
Évről évre egyre több civil kezdeményezésre alakul adománygyűjtő akció, ezért remélhetőleg egyre bővülhet azok köre is, akik a rászorultak küzül kaphatnak belőle.
A gasztrobloggereknek sem ez az első ilyen kezdeményezése, de ez talán a legkülönlegesebb.
Példátlan számú blogger állt a jó ügy mellé, és példaértékű, önfeláldozó háttérmunkával hozták létre a szerkesztők ezt a remek receptekből összeállított és hasznos ötletekkel kiegészített újságot.

Remélhetőleg sok örömöt fog szerezni azoknak, aki letölthetik az újságot, és egészen biztosan örömöt fog szerezni azoknak, akik az Ő segítségükkel juthatnak hozzá az ajándékhoz, ami egy ilyen összefogás eredményeképpen jön létre.

Köszönjük szépen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.