2011. január 12., szerda

Rosé kacsamell még-még-még.....


Néhány mondat erejéig visszatérek a karácsonyi menühöz. Pontosabban csak a kacsamellről szeretnék írni.
Tudom, a képen látható tányér nem " trendi ". Amikor nálunk esznek családtagok, rendszerint abba a helyzetbe kerülök, hogy én szedem ki a tányérokra az ételt. Ez azért van, mert szinte sosem  főzök ilyenkor " normálisan " , és nehéz elmagyarázni, hogy mit- és hogyan képzeltem el a tálaláshoz.
A szűk családomban ezek az ételek egyáltalán nem taroznak a szokatlanok közé. Nem azért, mert mindég ilyet eszünk, hanem azért, mert nálam rendszeresen kerül ki a konyhából újdonság. Néha osztatlan sikert arat, máskor felejthető, de átlagban ismételhető. A férjem és a gyerekeim szeme sem rebben, ha nem ismerhető föl az étel a tányéron.
Nem szeretném, ha a vendégek azt éreznék, hogy ki van adagolva az étel, de egyszerűbb nekem tálalni, mint elmondani, mit-mivel szedjenek.
Ennyit a tányérról.
A kacsamell roséra sütve az egyik legfinomabb, amit eddig ettem.
Könyvtárnyi irodalmat olvastam már a blogokon az elkészítéséről, jegyzeteltem, memorizáltam és sóvárogtam. Éppen csak hozzákezdeni nem mertem.
A húgom segítségével jutottam néhány szép kacsamellhez és úgy gondoltam, ezek megérdemlik majd a karácsonyi tányérokat, de egyet feláldoztam belőlük, mert ki kellett próbálnom, hogy sikerül-e?
Sikerült! Nagyon- nagyon finom volt.
Igaz, ez a darab volt a legkisebb és a sütési ideje egészen más volt egymagában, mint a főétkezés másik négy darabja. Amikor ezekre került a sor, pici matematika, kicsivel több odafigyelés, nagy bátorság és indulhatott a sütés.
Sosem szerettem a szárazra sütött húsokat, változtattam is elég sokat, de ezt semmi sem tudja felülmúlni.
Nem vagyok gasztrosznob, de ha ezért mégis, akkor vállalom.

A következő alkalommal / mert van még  / megpróbálom leírni a sütési időket is. Nem azért, mert valami újat találtam ki, hanem azért, hogy tudjam, hol keressem és úgy, ahogy én készítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése