2011. február 26., szombat

Kicsit késve, kicsit korán


Nálam egy kicsit más időszámítás van.
A blogot igyekszem életben tartani, de arra sajnos nem tudok ígéretet tenni, hogy naponta megnézem, történt-e valamilyen változás. Többször nézelődöm és olvasgatok mások blogján még akkor is, ha a sajátomat meg sem nézem. Kifutok az időből és a mérleg néha a többiek  javára billen.
Kérlek ne vegyétek ezt érdektelenségnek. Borzasztóan örülök, hogy egyre többen látogatják a blogomat és egyre több regisztrált olvasó is van.
Az én hiúságomat is legyezgeti, ha látom, hogy növekszik az érdeklődők száma.
Mondhatnám, hogy azért kezdtem el a blogot írni, mert szerettem volna egy helyre összegyűjteni a receptjeimet. Mondhatnám, de nem mondom. Az én receptjeim már több, mint harminc éve mindenféle papírfecniken vannak rengeteg újság kivágással együtt. Lehet, hogy hosszú távra nem ez a legpraktikusabb megoldás, de én már hozzászoktam.
Azért kezdtem el írni a blogot, mert megtetszett ez az önkifejezési forma. Főzni mindég is szerettem, recepteket rendszeresen adtam át ismerősöknek. Gondoltam ha le lesz írva egy helyre, akkor könnyebben hozzáfér az, akit érdekel és nem kell nekem írogatni. No, ez így nem működik.
Ezzel szemben tagja lehettem egy olyan csapatnak, akik hasonló szabadidős elfoglaltságot űznek, mint én.
Ez ugyanis több, mint a napi ebéd vagy vacsora megfőzése. Ez már szinte megszállottság. Sok időt vesz el a konyhai munka, de én élvezem. Igaz, más dolgokról le kell mondani ezért.
Tegnap volt a tv-ben egy francia vígjáték. Szakácspárbaj volt a címe. Másodszor néztem meg, mert igazán szórakoztató és romantikus film. A lány szakított a barátjával, mert nem tudta őt úgy szeretni, mint a lány a konyhát ill. az éttermet. Bezzeg az ifjú szakács, akinek meg kellett küzdeni a lány apjával is, aki híres séf volt.

Néhány évvel ezelőtt az internetes ismerkedést egy olyan csapattal kezdtem, akiknek a sütés, ezen belül is a kenyérsütés volt a fő érdeklődési körük. Hihetetlen segítőkész, barátságos embereket ismertem meg, akik befogadtak és tanítottak Margitka vezetésével. Akkor éreztem először, hogy milyen jó dolog olyan társaságba tartozni, akiknek hasonló gondolatra jár az agyuk.  A személyes találkozások csak megerősítették ezt. Ennek ellenére szinte törvényszerű volt, hogy egy idő után néhányan kinőtték ezt a zártabb közösséget és a nyilvánosabb blogolás felé fordultak. Így kerültem ide én is, mert nekem a kenyérsütés óriási sikerélményt adott ugyan, de inkább a főzés jelent igazi kihívásokat.
A gasztrobloggerek hasonlóan segítőkész, barátságos emberek, akikről időközben kiderült az is, hogy főzni szerető háziasszonyokból mindenre elszánt amazonok lettek.
Harcolnak az értékekért, felvilágosítanak, bíztatnak, ösztönöznek, versenyeznek, szórakoztatnak, játszanak, jótékonykodnak. Saját példájukkal bízonyítják, hogy igenis át lehet adni a főzés szeretetét és lehet,- és érdemes harcolni a multik és gyorséttermek ellen.
Vannak húzó nevek, akiket ma már szinte mindenki ismer, de sokan vannak, akik " csak " tagjai ennek a közösségnek.
Köszönöm, hogy én is ide tarozhatok.

Amikor ötven regisztrált olvasóm volt, akkor is gondoltam, hogy írok pár sort, de nem sikerült. Azután a hatvanadik olvasómnál megint eszembe jutott, de ismét elmaradt. Most, hirtelen lépte át a hetvenet és igazából lelkiismeret furdalásom lett.
Sokan mondanak köszönetet a hozzájuk látogatóknak, én is szerettem volna üdvözölni az olvasóimat, de nem volt fontos nekem a kerek szám.
Mindenki, aki néha erre jár és érdeklődik, megérdemli, hogy visszajelzést kapjon arról, hogy hálás vagyok a látogatásért és nekem is visszajelzés, hogy nem hiába írogatok. Tudom, lassan haladnak a számok, de az én tempómmal ez is öröm. Az én blogom nem kínál napi újdonságokat.
Ennyi volt, amiről kicsit késve írtam.
Amiről viszont kicsit korán, az a blogom második születésnapja, ami rövid időn belül elérkezik. Eddig erről sem írtam, mert valamiért átszaladtam rajta. Közeledik a 300-ik bejegyzés is. A születésnapig ez biztosan meg is lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése