2011. május 1., vasárnap

Reform gombafasírt babpürével


Szeretjük a gombát minden formájában. A gombafasírtot is, de nem tudok normális alapanyagot összeállítani.
Többször írtam már, hogy nálam a mennyiségek és arányok nincsenek kőbe vésve, ezért sokszor csinálom azt, hogy ebből is egy kicsit, azután abból is egy kicsit és szerencsés esetben összeáll az étel. Hát, ez most nem nagyon akarta az igazat.
Tudom, hogy a gombának nagy a víztartalma, de megpárolni nem akartam, mert sosem állok a konyhában többet, mint amennyit feltétlenül szükséges.

Egy késes aprítóban kevertem össze szinte egyszerre mindent.
Nyers gombát, hagymát, tojást, kenyeret, fűszereket a medvehagymával.
Ez már ekkor elég híg lett, ezért tettem bele tönkölykorpát és lenmagpelyhet az egészség jegyében. Ez sem volt elég, ezután ment bele zabpehelyliszt, de fél óra állás után sem volt elég tömör a massza, de már nem akartam több lisztet tenni bele.

A klasszikus fajta, racsnis fagylaltos kanállal adagoltam ki a lisztezett tányérba és óvatos formázás után tettem az olajba. Ott már szépen alakult, de nekem ez az egész eljárás túl macerás volt.
Lehet, hogy ilyen egyszerű ételt nem tudok még ma sem elkészíteni? Igaz, tejbegrízt sem tudok, csak szakácskönyvből. Az arányok miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése