2011. november 19., szombat

A KIFŐZTÜK csapatának adománygyűjtő akciója

új banner


Rohamléptekkel közeledik a Karácsony, ezért ismét itt a legmegfelelőbb pillanat, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokan vannak, akiknek nagy szükségük van idegen emberek segítségére ahhoz, hogy ez az ünnep számukra is emlékezetes legyen. 
Az utóbbi években már bebizonyosodott, hogy a gasztrotársadalom méltán büszke arra az összefogásra, amelynek eredményeképpen csillogó szemeket és mosolygós arcokat varázsolhatunk hátrányos helyzetben lévő társaink arcára.
Nem is tudnám hirtelen fölsorolni, hogy hány jótékonysági akció indult a bloggerek konyhájából, de azt tudom, hogy mindegyik csodás eredménnyel zárult, és jó időre feltöltötte szeretettel azokat, akik részesei lehettek.
A KIFŐZTÜK internetes újság szerkesztőcsapata ismét - a tavalyi sikerre való tekintettel - toborzót hirdetett még tavasszal. Ebből is látszik, mennyire komolyan gondolták és mennyire felkészülten akarták az olvasókhoz eljuttatni azt a különszámot, aminek a készítésével azért dolgoztak, hogy ismét adományokat gyűjthessünk Karácsonyra.


Az újsághoz úgy lehet hozzájutni, hogy akár csekély felajánlás ellenében, a szerkesztők lehetővé teszik a letöltését.
Ezt az idén 82 blogger segítségével állították össze, akik fantasztikus receptekkel, ötletekkel  szeretnének segíteni, hogy a karácsonyi készülődés és a menü megtervezése minél gördülékenyebb legyen. 

Az újság megvásárlásával a Velemi Camphill Gyermek Lakóotthont és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthont támogatja minden kedves adományozó.



A velemi otthonban autista és értelmi fogyatékos gyerekek nevelése, oktatása folyik. A békéscsabai intézményben önmagukat ellátni nem tudó, többnyire mozgásképtelen, halmozottan sérült gyerekekről, fiatalokról gondoskodnak. 


Az idei adománygyűjtés november 8-án kezdődött és december 8-ig tart.
Ezalatt az idő alatt várjuk a felajánlásokat.

Ezen a linken megtalálható minden szükséges információ.
A befolyt pénzösszeg kezelését a 

SoSe Közhasznú Alapítvány kezeli, ők egyeztetnek a két szervezettel, hogy hol, mire van szükség, és vásárolják meg a kért felszereléseket, eszközöket. A teljes befolyt adományösszeg a két gyermekotthon kis lakóit fogja segíteni.


Reméljük, hogy  együttérzésük bizonyítékaként eljuttatják adományaikat az alapítványhoz, cserébe színvonalas és hasznos karácsonyi különszámot adunk. 
A Kifőztük újság régebbi számait megnézhetik és ingyen letölthetik, ezzel megbizonyosodhatnak, hogy a különszám  is hasonló minőségben kerülhet Önökhöz. 

Köszönjük adományaikat!

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.