2012. augusztus 5., vasárnap

Görögdinnyehéj szirupban



Igen, a recept valóban ebből az újságból van--1994.
Készítettem már többször is, de nem  minden évben kerül sorra. A receptet nem kell aktualizálni, nincs benne semmi különös, jó így, ahogy van és egyáltalán nem bonyolult.
Voltak olyan évek, amikor egyáltalán nem vettünk görögdinnyét, mégpedig azért, mert a dinnye csak jól behűtve élvezhető, ha pedig nincs kánikula, akkor nem kell a hideg dinnye sem.
Szerintem az igazi a régi méregzöld színű dinnye, de ebből az utóbbi években egyre kevesebb volt, mert a csíkosat egyszerűbb termeszteni. A sárgadinnye ritkábban volt ehetetlen, mint a görög, ráadásul, ha nem lehet felet venni, akkor az egész dinnye nem fogy el. Márpedig a dinnye szétvágását és így való árúsítását rendelet tiltja--ennek ellenére árulnak így --, nekünk pedig a 4-5 kg-os dinnye sok.
Szóval, dinnye híján nem készülhet dinnyehéj befőtt sem.
Most vettünk egyet, mert az egyik hiper úgy reklámozta, hogy fekete héjú mag szegény dinnye. Finom volt, de sajnos egy része most is megposshadt. Amit megettünk, abból készült a befőtt.

  • Amennyi a dinnyehéj súlya, attól függ a cukor és víz mennyisége is. Nekem 30 dkg tisztított héjból lett a három kicsi --tormás --üvegnyi befőtt.
  • 1 kg dinnyehéj -- 1 kg cukor -- 1 liter víz 
  • A dinnyehéjat meg kell szabadítani a kemény zöld héjától, de a piros belsejéből maradhat rajta egy vékonyabb rész. Ha kisebb darabokra vágjuk a héjat, akkor nem nehéz meghámozni.
  • Kockákra vagy kisebb csíkokra vagy más tetszőleges darabokra vágjuk a megtisztított héjakat és enyhén ecetes vízben előfőzzük kb. 10 percig.
  • Leszűrjük és a kimért cukorból és vízből szirupot főzünk.
Beletesszük a héjakat és felforraljuk, főzzük max. öt percig. Másnapig hagyjuk kihűlni.
  • A recept azt írja, hogy szedjük ki a héjakat és forraljuk fel a szirupot újra, ezután tegyük vissza a dinnyehéjakat. Szerintem NEM kell kiszedni, együtt fel lehet forralni -- én így szoktam --és újból eltenni másnapra.
  • A szirupos főzést összesen 3x kell megcsinálni.
  • A harmadik alkalommal már lehet az előkészített üvegekbe tenni, ráönteni a szirupot és száraz dunsztban hagyni, amíg kihűl.
  • A recept nem ír semmilyen ízesítőt, de én teszek bele fahéjat, kicsi darab csillagánizst és egy vaília rudat, amit ilyenkor a cukorból szoktam kiszedni / házi vaníliáscukor /
A megmaradt szirup nagyon finom, nem szabad kiönteni. Ami nekem megmaradt, azt beletettem a fagylalt alapanyagai közé és így használtam fel.

2 megjegyzés:

  1. Én erősen ecetes vízben főzöm üvegesre. Hasonlóan készítem el, de 1kg cukorhoz elég 3 dl. víz. Vanília helyett 10-12 szem szegfúszeget használok. Nagyon jó.

    VálaszTörlés
  2. Igen, a másik recept azt írta, hogy előbb ecetes vízben főzzük meg.
    Nem tudom, melyik egyszerűbb, nekem ezzel nem volt sok gondom.

    VálaszTörlés