2012. augusztus 25., szombat

Vegyes savanyúság és pizzaszósz


Ha jól emlékszem tavaly csináltam ilyen vegyes savanyúságot és meglepően kedvező fogadtatásra talált. Nálunk a fiaim a bolti csemegeuborkát ették nagy mennyiségben, ezért ami ezen kívül elfogyott, azt megvettem a zöldségesnél. Csalamádét tettem el szinte évente, de más savanyúságot ritkábban és akkor is keveset. Igaz, mindég elfogyott, de sosem gondoltam, hogy növelni kellene a mennyiséget.
Ami a csalamádéból kimaradt, abból lett a vegyes savanyúság, az idén viszont szándékosan vettem a zöldségeket, hogy eltehessem ezeket a finomságokat.
Sosem pontos mennyiségeket vásároltam, csak úgy, ahogy gondoltam.
Most is kimaradt a zöld paradicsomból és azzal is kezdenem kellett valamit. Vettem hozzá még uborkát és hagymával együtt tettem el  úgy, ahogy máskor is szoktam, csak nem mindég egyforma a belevaló.
Ezt inkább salátának  mondják, mint savanyúságnak.
Nagyon szeretjük és más, mint a csalamádé.


A karfiolt is azért vettem, hogy igazán vegyes lehessen a savanyúság, de nagyon fel voltam háborodva, amikor ennyi zölddel kellett megvennem.
Régebbről úgy tudtam, hogy csak annyi zöldet lehet rajta hagyni, hogy a karfiol 1/3-a legyen.
Ha a termelők ennyi zölddel adják el, akkor a kereskedő nem fogja leszedni. Ezt nem ellenőrzi senki? Van egyáltalán még ilyen előírás?


Szepy azt mondta, csináljak belőle salátát, de ez akkor már a kukában volt, meg egyébként sem ettem még ilyet, de a környezetem sem és néha meg elég öreg a zöld része.
Különben is nem lehet olyan ára a zöld " salátának", mint a karfiolnak.

A pizzaszósz pedig annyira egyszerű, hogy nincs is receptje. Valahol biztosan van, de nekem most nem volt.

  • Hagymát vágtam apróra és kevés olajon vízzel párolva puhára főztem
  • Összedarabolt mag nélküli - héj nélküli paradicsomot tettem bele és addig főztem , amíg sűrűsödni nem kezdett. Ez kb. egy óra hossza volt, de tudtam közben mást csinálni, csak akkor kellett figyelni, amikor már sűrű volt.
  • A vége felé tettem hozzá az apróra vagdosott bazsalikom leveleket és ezzel csak addig főztem, amíg összeestek
  • Forrón üvegekbe szedtem --- akkorába, amennyit elhasználunk majd egyszerre, mert tartósítószer nélkül még a hűtőben sem fog sokáig elállni.
  • Fejre állítottam öt percre, azután száraz dunsztban hagytam kihűlni.
Hasonlót már máskor is csináltam, a mennyiségek ízléstől függően változtathatók.
Ha kicsit hígabbra hagyjuk, akkor kitűnő  alapja lehet tészta szószoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése