2012. október 21., vasárnap

Hagymás bab kolbásszal


Mondtam már, hogy szeretjük a sült kolbászt? Mondtam, tudom, de ezt egyszerűen nem lehet megunni.
Igaz, kell hozzá egy jó minőségű kolbász, azután csak a köreteket kell változtatni.
Ez a mostani  egy kicsit erős volt, de talán ezért is esett jól a köretként készült paradicsomos-hagymás bab.
Óriás szárazbabot vettem és egy éjszakás áztatás után sós vízben hagyma ízesítéssel  megfőztem.
Ez a főtt bab most a fagyasztóból került elő, ezért gyorsan készen voltam az étellel, hiszen munka után másnapi ebédet főzni idő hiányában is kell.

  • Olajon nagyobb kockákra vágott hagymát fonnyasztottam ízlés szerinti mennyiségben / mi szeretjük /
  • egy gerezd fokhagymát is adtam hozzá
  • sóztam, borsoztam, borsikafüvet és kevés kakukkfüvet tettem bele / a bab szereti / 
  • egy doboz darabolt konzerv paradicsom és paradicsomlé is került bele
  • hozzáadtam a főtt babot / szárazon 50 dkg volt /
  • felforraltam és addig főztem csak, amíg úgy nem gondoltam, hogy a paradicsom is elveszítette nyers ízét.
Nem volt sok leve, hiszen nem is adtam hozzá vizet, de nem is főzeléket akartam belőle főzni.
Nagy sikere volt a férfi nép körében, de nekem is ízlett.

2 megjegyzés:

  1. Hmmm, de jól hangzik! Hagymás babról nekem mindig Bud Spencer jut az eszembe először ... Mi is imádjuk a sült kolbászt, lassan jön is a készítés ideje.

    VálaszTörlés
  2. Igen, nekem is a Bud Spencer! Még ma is szívesen nézem őket, de az övé csak sima hagymás bab volt.
    Pár éve mi is csináltunk kolbászt, de csak a fagyasztóba, mert nem tudtuk füstöltetni, az meg úgy nem az igazi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.