2012. október 14., vasárnap

Kombe--azaz hajtogatott, töltött kelttészta


Nem mostanában volt, amikor ezt a receptet eltettem a kipróbálandók közé. Az viszont most volt, hogy rendeztem azokat és kinyomtattam, hogy jobban kéz közelben legyen, és igazam lett. Íme itt a kép, hogy meg is sütöttem már!
Annyira finom, hogy megéri a fáradozást. Frissen, melegen a legjobb, de melegítve sem veszít semmit az élvezeti értékéből.
Amikor elolvastam a receptet, már akkor az volt az érzésem, hogy ez hasonlít a mi nyújtott rétes tésztánkhoz.
Amikor elkészítettem,akkor már biztosan állíthattam, hogy valóban olyan állagú, mint a rétes tésztája, csak nem olyan rugalmas, de ennek ellenére még húzogatni is lehetett, sőt az sem volt baj, hogy lyukas lett, hiszen a tészták fedték egymást és eltakarték a lyukat.


A készítés közben folyton az volt az érzésem, hogy ez hasonlít valami más ételhez, de nem tudtam, mihez? Láttam a TV-ben egy műsort / Gasztrofanatic / , amiben a tőlünk keletre fekvő országokat mutatták be és ott láttam egy hasonló tésztát, amit vékonyra kinyújtottak, kihúzogattak, megtöltöttek és feltekertek. Ebből egy fekvő csigát tekertek és így tették egy sütőlapra. Nem tudtam, mi volt a neve, de miután elhatároztam, hogy a receptet ide is beírom, megkérdeztem gugli barátomat és a kombe kapcsán kiadta a varázsszót, hogy BUREK.
Igen, ez volt az, amit láttam és ami nagyon hasonlít erre a tésztára. Már akkor elhatároztam, hogy megsütöm egyszer -- mivel rétest már nyújtottam -- , de mostanáig nem lett belőle semmi.
A  recept azt írta, hogy a tészta nagyon lágy, de nem gondoltam, hogy ennyire. Találtam egy másik blogot is, ahol szintén ennek a receptnek az útmutatói alapján készítették el a tésztát, de az nem volt ennyire lágy.
Azt hiszem a következő alakalommal én is tömörebbre hagyom, mer sokkal könnyebb lesz dolgozni vele.
A recept egyébként tökéletes, a hiba az én gyakorlatlanságomból adódott.

  • 60 dkg liszt
  • 1 dl víz
  • 3,5 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő / nekem 1 cs. szárított /
  • 2 tk só
  • 1 tk cukor
Ehhez a liszt mennyiséghez nekem sok volt a folyadék, ezért lett ennyire lágy a tészta. Legközelebb a folyadék mennyiségét fogom csökkenteni.
A tészta hozzávalóit egy egyszerű dagasztó spirálos mixerrel kevertem össze, mert lágy volt a tészta és mert nem kell kidagasztani, ezért ez jobb volt most, mint a kenyérsütőgép.

Három részre osztottam a tésztát és kb. 10 perc pihentetés után kinyújtottam az első adagot. Ez most elég munkás feladat volt, mert a tésztát igazából nem is lehetett nyújtani, félre tenni pedig még nehezebb volt.
Addig ugyanis el kellett tenni, amíg a másik lapot is ki nem nyújtottam.

  • 10 dkg vaj
  • 5 ek olaj
Ezeket össze kell olvasztani és ezzel kell megkenni az első tészta lapot, ezután kell rátenni a második kinyújtott tésztát.
A második tésztát kell az előkészített töltelékkel megkenni és ezután erre jön a harmadik kinyújtott tészta.
Ezt is megkenjük a vajas olajjal.
Ezután jön a hajtogatás, ami majdnem olyan, mint a hajtogatott tésztáké.
Alulról vagy oldalról kezdjük, az mindegy. A lényeg, hogy az egyik felet hajtsuk be a középvonalig, azután a másik felet is hajtsuk a középvonalig.
Ezután az eddigi hajtásokkal ellenkező irányban hajtsuk össze, mint egy könyvet. A nyitott szélét nyomkodjuk össze, hogy a töltelék ne jöhessen ki.
Tegyük át az egészet egy sütőlemezre és vagdossuk be.
Kenjük le tojással és szórjuk meg ízlésünk szerint szezámmaggal, lenmaggal vagy mákkal.
Hagyjuk kelni kb. 1 órán át / ha nagyon meleg van a konyhában, akkor rövidebb idő is elég lehet /


Előmelegített sütőben 170 - 180 °C-on süssük 25-30 percig.

Töltelék

  •   2 fej hagyma olajon megpárolva, kicsit megpirítva----10 dkg túró --- 2 ek tejföl -- 1 ek. összevágott medvehagyma, só, bors


A töltelék lehet

  • juhtúró - tejföl - kolbász
  • spenót - fokhagyma - túró - krémsajt
  • hagyma - krémsajt - sonka
  • reszeltsajt - vágott zöldfűszer/ petr.zöld / -tejföl
Ezen kívül lehet édes tölteléket is készíteni, mert a tészta semlegessége ezt is megengedi.

2 megjegyzés:

  1. De jó már tudom a nevét amit régóta csináltam már.Én kelt rétesnek neveztem.Sodortam ,húztam majd feltekertem mint a rétest,majd csigavonalba a tepsibe tettem.1 adagból volt hogy 2 tepsi lett.Idény szerint töltöttem gyömölcsel,zöldséggel,hússal paradicsomosan.Amikor kérdezték mi is ez,nem tudtam valóságos választ adni...olyan Petőfi féle......minek nevezzelek.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is meglepő volt, hogy mennyi hasonló étel van a környező országokban. Valahol közösek a gyökereink.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.