2012. november 30., péntek

Maradék krumplipüréből gyors vacsora


Amikor kisebbek voltak a fiaim, szerették ezt a krumplis keveréket, ezért minden alkalommal több pürét készítettem, mint amennyi elfogyott, hogy maradjon erre is.
Azóta ritkábban kerül az asztalra, de azért nem felejtettük el. Most megint az a helyzet állt elő, hogy a hús elfogyott, a krumpli megmaradt.
Itt szintén nincs jelentősége a mennyiségeknek, mert annyiból készül, amennyi van és amit szeretünk.

  • Olajon és vajon kisebb-nagyobb kockákra vágott hagymát pirítok / én sokat, mert szeretjük /
  • lehet hozzá tenni húsos szalonna kockákat is
  • régebben leginkább csak párizsi volt, ma már más felvágott is van, de általában azt vagdostam bele, ami nem akart elfogyni
  • egy kis összepirítás után beletettem a krumplipürét is és alaposan összekevertem
  • ezután egy került bele a reszelt sajt
Régebben itt vége is lett az összeállításnak és így ették a gyerekek.


Most a nagyobb étvágy kielégítésére azt gondoltam, hogy pótolom  néhány virslivel. Szerintem nem kell a virslit sem tiltó listára tenni, mert ha jobb minőségűt veszünk, akkor abban is hús van.
A 70% hústartalmú már jó minőségű.
Most úgy készítettem, hogy az összeállított krumplis keveréket egy sütőedénybe terítettem, és rátettem a bevagdosott virsliket, mellé pedig néhány cikkekre vágott paradicsomot.

Addig sütöttem a sütőben, amíg a virslik meg nem sültek.
Vágott petrezselyem zöldet szórtam rá és sült céklát ettünk mellé.
Gyorsan elkészült, laktató és finom vacsora volt.

2 megjegyzés: