2013. január 17., csütörtök

Nyúlcombok sütve, sofritoval



Sokkal több nyulat kellene ennünk, mint amennyire lehetőségünk van. Igaz, hogy aranyos, simogatni való,de mégis csak haszon állat. Nekem szerencsém volt, mert gyerek koromban tartottak nyulat a szüleim és úgy neveltek, hogy a selymes kis állatkát ne játéknak tekintsük.
Nekem is sikerült  úgy megismertetni a gyerekeimmel, hogy haszon állatként fogadják el.
Mi nagyon szeretjük és amikor csak lehet, esszük is. Most volt két darab, amit úgy szedtem szét, hogy lett belőle leves, pörkölt, vadas és a végére a sült combok maradtak.
A nyúl nagyon sovány, száraz húsú állat, ezért a sütésére oda kell figyelni, mert kiszáradhat.
Sokféleképpen készítettem már, de így még nem. A sofritoról már sokszor hallottam, egyszerűbb változatát már készítettem is, de most egy kicsit gazdagabbá tettem.
A meghatározását a Bűvös Szakács blogról vettem kölcsön.


" Sofrito

Kerül még az ételbe sofrito (katalánul sofregit) pontosabban ennek valamilyen formája. A sofrito a spanyol konyha egyik alappillére: kötelező hozzávaló a kis lángon, hosszan párolt hagyma, amihez mindig hozzáadunk kevés levest, hogy ne kapjon színt. Ha megpárolódott, hozzáreszelünk kimagozott fél paradicsomokat (úgy kell reszelni, hogy a héja a végén a kezünkben maradjon). Addig pároljuk, míg a paradicsom leve el nem párolog. 

A sofrito rendkívül sokféleképpen variálható. Gerince a hagyma (ez lehet alig párolt, vagy a tűzhely szélén több órán át karamellizált mélybarna lekvár is).
A paradicsom fontos, de főként mellékszereplő.
Van persze úgy, hogy megfordul a szereposztás: ilyenkor hangsúlyozzák is, hogy paradicsomos változatról van szó (sofrito de tomate). Ezt elsősorban halételekhez használják
Az alapképlet: hagyma, sárgarépa, zeller, paradicsom, fehérbor, olívaolaj. 
Kerülhet bele fokhagyma és kis kockára vágott paprika is. (A magyar konyha színesítéséhez igencsak érdemes tanulmányozni a sofritokultúrát.) "

  • A nyúlcombokat sóval, borssal, borsikafűvel, kakukkfűvel ízesítve libazsíron rozmaring ágakkal és fokhagymával elősütöttem úgy, hogy lassan süljön és ne száradjon ki.
  • Közben elkészítettem a sofritot. Hagymát felkockáztam, sárgarépa kockákkal és szárzellerrel együtt olívaolajon összepároltam. Belereszeltem egy paradicsomot, felöntöttem rosé borral, sóztam, borsoztam.
  • Ezt az alapot ráöntöttem a nyúlhúsra, tettem mellé fekete olajbogyót, öntöttem alá  alaplevet / vizet / és készre pároltam. A hús puha, omlós lett és nem száradt ki.
A vajas krumplipürébe belekevertem két maréknyi megmosott rukkolát. Ez volt a köret.




3 megjegyzés:

  1. Mi is szeretjük a nyúlhúst:) Ezt a sofritot nem ismertem eddig:)

    VálaszTörlés
  2. A TV-ben láttam én is, főleg az angol főzőműsorokban beszéltek róla többször.

    VálaszTörlés
  3. Gyerek korunkban az anyu sűrűn készített nyúl ételeket. Még az apám is vadászott, és hozott haza vadnyulat. Már el is felejtettük. Azt hiszem vadasnak készült mindig, ha vadnyúl volt.A sofritot nem ismerem.:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.