2013. január 12., szombat

Zöldséges köles cukkiniraguval és vörösborban sült csirkével


Úgy csináltam, mintha diétás ételeket főznék. Az elmúlt napok erről szóltak. Nem kellett éhezni, de kicsit gyengébb és rostosabb ételekre volt szüksége a férjemnek. Ez talán ellentmondásos lehet, hiszen a bab rostos ugyan, de nem gyenge. Nem is erre gondoltam, hanem, hogy ne legyen zsíros az étel és ne legyen túl fűszeres sem.
Volt teljeskiőrlésű tönkölylisztből buci lenmagpehellyel, volt grahamlisztből kenyér, volt csicseriborsó, volt sok saláta , nyers- és párolt zöldség / cékla, sütőtök, feketeretek /, barnarizs, zabkorpa és kukoricaliszt a panírban  stb.
Most pedig itt a köles és a cukkini.
Sajnos a kölesfőző tudományom rendre kudarcot vallott, pedig én  mindent megtettem a siker érdekében. Alapból türelmetlen vagyok, valószínűleg elkapkodtam eddig is a kölesfőzés szabályait. Megettük mindég, de csak azért, mert a családom nagyon elnéző velem és megelőlegezték nekem a bizalmat.
Mondhatnám, hogy most megszolgáltam, de kicsit csaltam. Nem olyan rég volt,  hogy találtam egy főzőtasakos kölest. Kicsit meg is feledkeztem róla, most azonban jól jött.
Az ebédhez készen volt már a csirke és a cukkinis ragu, de fogalmam sem volt, mit kellene még csinálnom mellé. Rizs már volt, krumplipüré szintén és holnap is kell valami, de akkor ma mi legyen?
Eszembe jutott az eddigi köles kudarcom, ezért kicsit óvatosan kezdtem hozzá. Eleve úgy gondoltam, hogy nem hiszek a főzési időnek, ezért be is fejeztem korábban.
Érdekes alapanyag a köles, mert főzés után összetapad, azután, ha jó az időzítés és nem főztem túl, akkor szépen szét lehet kevergetni, ha kicsit kihűlt.



  • Olívaolajon apróra vágott hagymát pároltam és reszelt sárgarépát tettem hozzá, petrezselyem zöldet, sót és borsot. Ebbe kevertem bele a megfőzött kölest.
  • A cukkinit nagyobb kockákra vágtam és szintén nagyobb kockákra vágott hagymával, fokhagymával erős tűzön olívaolajon roppanósra pároltam. Provanszi fűszerkeveréket, sót és borsot tettem rá.
  • A csirkecombokat enyhén fűszereztem, kukoricalisztben megforgattam, olívaolajos vajon elősütöttem, azután a sütőben félédes vörösbort aláöntve készre sütöttem.
Tálalásnál egy kevés csilizselés olajjal díszítettem a tányért.

2 megjegyzés:

  1. Fincsi. A kölest próbáld meg édesen is - finom.

    VálaszTörlés
  2. Köszi! próbáltam, de azt is szétfőztem:)
    Talán ez után már lesz jobb is!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.