2014. szeptember 7., vasárnap

Kelkáposztás csicseriborsó édesburgonyával


Főzelékes Feri-----fogalom!
Szeretni kell a zöldségeket, az igaz, de nem kell feltétlenül  a hagyományos főzelékekért rajongani.
Az sem árt, ha valaki bevállalós és kipróbálja a hagyományostól eltérő fűszerezést, de ha mégsem ilyen, akkor is érdemes Feri útmutatásai alapján bővíteni a főzelék palettán.
Mi szeretjük az indiai ízvilágot, a curryket és a curry ízesítéseket. A madras currypor az egyik kedvencem, főleg a hot változata, de a mild is rendszeresen megtalálható nálam. A kurkuma is remek ízesítő és a gyömbér is kell mindég, de a másik igazi kedvencem a rómaikömény.


Már készítettem néhány Feri féle főzeléket és most vettem a bátorságot, hogy improvizáljak. Az igazsághoz tartozik, hogy először azért megnéztem, mit találok Feri receptjei között, de nem volt megfelelő, ezért gyúrtam egyet.
Kelkáposztám volt itthon néhány napja, szándékosan vettem, hogy majd valamilyen főzelék lesz belőle, de nem volt konkrét elképzelésem.
Aztán vettem egy szép édesburgonyát és kezdett körvonalazódni a főzelék, de valahogy kevésnek tűnt az alapanyag.
A főzést hasonlóan kezdtem, mint Feri általában szokta, de a végén "csak " turmixolt besűrítés helyett, én hagyományosan sűrítettem.

  • egy közepes kelkáposzta
  • egy közepes édesburgonya
  • egy üveg csicseriborsó
  • egy nagy hagyma
  • 1 ek. hot madras currypor
  • 1 ek. mild madras currypor
  • 1/2 ek. kurkuma
  • 1/2 ek. görögszénalevél
  • 2 dl kókusztej
  • vaj
  • olívaolaj
  • frissen őrölt bors
A vaj és olaj keverékén megfonnyasztom a hagymát, megsózom és ráteszem a kelkáposztát.
Alaposan összekeverem, kicsit pirítom és felöntöm vízzel, hogy párolódjon.
Amikor félig megpuhult és a víz elfőtt róla, akkor hozzáadom a fűszereket és egy-két percig ismét pirítom.
Hozzáadom a kis kockákra vágott batátát és tovább főzöm, de vigyázva, hogy ne főljön pépesre a krumpli.
A befejezés előtt kb. öt perccel teszem hozzá a csicseriborsót és alaposan összeforralom.
A fűszerezést ismét ellenőrzöm és javítok rajta, ha szükséges.
A tumixolás helyett most kókusztejjel és liszttel habarást készítettem és így sűrítettem be.
Hát, azt hiszem, Feri büszke lehetne rám!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.