2015. március 22., vasárnap

Pirított kelkáposzta főzelék


A főzelék kifejezés itt most csak abban az esetben állja meg a helyét, ha  magát a zöldség alapanyagot nevezzük főzeléknek. 
Ez inkább egy pirított köret, de annak viszont zseniális!
Természetesen a Főzelékes Feri szakácskönyvéből való.
Nem árt azonban előtte közelebbről megismerkedni a kelkáposztával, mert aki nem szereti, annak ez sem lesz a kedvence, hiszen a káposzta íze kellemesen érződik benne.
Nem ez az első pirított káposztás étel, amit elkészítettem és én nagyon megkedveltem ezt a módszert.
Meg kell, hogy mondjam, ajánlott egy olyan serpenyő, amelyben erős tűzön lehet főzni, mert a pirítás a cél, nem a párolás.
Nekem wokom van, ami az ilyen célra a lehető legoptimálisabb. Sokat használom, nagyon szeretem!



  • 30 dkg burgonyát felkockázunk és félig megfőzzük, lecsöpögtetjük amennyire csak lehet / én nem héjastól főztem / 
-----a wokot jól felforrósítottam és az előfőzött krumplit két részletben megpirítottam, félretettem
  • a kelkáposztát---  kb. 70 dkg --- negyedekre vágtam és azután kisebb darabokra
------a felforrósított wokban több adagban elősütöttem, de nem kell puhára, csak piruljon, kapjon egy kis pörzs anyagot

  • 1 kisebb fej hagymát apróra vágtam---ezt nem írja a recept, de én szeretem a pirított hagyma ízét---és a wokban megpirítottam
  • Visszatettem a hagymára a káposztát, megsóztam, borsoztam, őrölt köménymaggal ízesítettem és kevés vizet aláöntve addig főztem, amíg még ress maradt, de már nem volt nyers.
Többször írtam már, hogy a főzés kreatív elfoglaltság és én sajnos képtelen vagyok tartani magam az eredeti leíráshoz. Most is több apró változtatást csináltam,  de ezért remélem Feri nem neheztel rám.

  • a káposztához visszatettem a sültkrumplit, hozzáöntöttem 2 dl tejszínt és tettem bele kb. 5-6 dkg vajat.
  • jól összeforgattam és félretettem


Elkészítettem a fűszeres morzsát, amit én nem egyszerű zsemlemorzsából csináltam, hanem a saját kenyeremet aprítógépben morzsásra daraboltam.
Ez kicsit durvább lett, mint a bolti zsemlemorzsa és szerintem érdemes ilyet készíteni. Persze ezért nem kell kenyeret sütni, megfelel a bolti is, de ha nincs mivel felaprítani, akkor érdemes levadászni valahol egy csomag panko panírmorzsát és abból elkészíteni.
Vannak olyan olasz tészta ételek, amihez szintén lehet ilyen morzsát használni.

  • a morzsát magokkal együtt szárazon megpirítjuk --nekem nem volt sem tökmagom, sem pisztáciám csak mogyoróm és dióm
  • a recept nem írja, de én tettem bele 3 evőkanál lenmagpelyhet / mert egészséges / és durvára darált diót, ezt pirítottam össze
  • szintén nem az eredeti hozzávaló, de nagyon jó ízt adott hozzá kb. 5 dkg reszelt grana padano sajt
  • a végén összevágott petrezselyemzöldet adtam hozzá
Ebből a morzsából szórtam a kelkáposztára tálalás előtt és jól összekevertem. Nem érdemes korán beletenni, mert akkor a ropogós morzsa elázik.
Ez egy ízbomba! Olyan köret, amit nyugodtan adhatunk egy ünnepi sült mellé is. Akár sertés, akár csirke, mindegyikhez jó lesz.
Nekem natúr sertéstarja körete volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.