2015. október 8., csütörtök

Csirkés, gombás lepény levelestésztában


Az ilyen lepények sok maradék felhasználására alkalmasak. Természetesen lehet szándékosan erre készülni, de nálam általában akkor kerül elő, amikor megmaradt kis mennyiségű hozzávalókat kell eltüntetni. Ezek a kis mennyiségek rendszerint a fagyasztóban várják,  hogy életre keljenek. Amikor összegyűlik annyi- és olyan alapanyag, amit összekeverve egy új étel készülhet, akkor megcsinálom.
Most azonban szándékosan került a fagyasztóba minden hozzávaló, mégpedig meggondoltan jó előre.
Egy ideig nem tudtam a konyhában tevékenykedni és a fiúk segítségére volt szükségem, ezért megpróbáltam hetekkel korábban előkészülni.
Ezt már önállóan raktam össze, de az előkészítés nélkül nem ment volna.
A mennyiségek nem pontos mérés alapján kerültek bele. Kicsit nagyobb tepsiben kicsit több keverék is elfért volna.

  • 3 db szálasra vágott barnára párolt vöröshagyma / só, bors /
  • 1/2 kg szeletekre vágott gomba megpirítva / só, bors, provanszi fűszerkeverék /
  • 2 db piros kaliforniai paprika sütőben megsütve, héja lehúzva, összevágva
  • 1/2 csirkemell összevágva és megsütve, fűszerezve
  • kb. 10 dkg mozzarella
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek liszt
  • 1 db tojás
  • 1 cs.kinyújtott, papírra tekert levelestészta




  • a zöldségeket és a húst kevés olívaolajon / hiszen minden előkészített alapanyag olajos, elősütött volt / összemelegítettem----frissen fűszereztem és sóztam
  • a tejszínt, lisztet és tojást kikevertem és a ragura öntöttem
  • összefőztem annyi ideig, amíg jól láthatóan besűrűsödött----kissé kihűtöttem, hogy ne áztassa el a tésztát
  • a tésztát a sütőpapírral együtt tepsibe tettem és ráöntöttem a ragut
  • a tetejére a mozzarella került
  • annyi ideig sütöttem, amíg a tészta megsült-- kb. 180˘C-on 20 perc



Most amerikai káposztasalátát készítettem mellé / coleslaw / kicsit átalakítva.
A káposzta, répa és hagyma mellé most nyers céklát is reszeltem /--na jó, nem én, hanem egy nagyon hűséges és nagyon hasznos konyhai segítőm, egy késes betétű, reszelni is tudó robotgép /
Más alkalommal a cékla helyett, uborka került bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.