2015. november 11., szerda

Babos,kolbászos egytál Jamie Oliver szerint


Lehetne maradékok gazdaságos felhasználása is, de nagyon jó ötlet, ha előre megfontoltan szerezzük be az alapanyagokat. Kevés előkészülettel akár vacsorára is elkészíthető, hiszen nem kell a tűzhely mellett állni, mert javarészt a sütő dolgozik -- önállóan.


Másnap szintén kellemes ízű- és állagú ételt tehetünk az asztalra, hiszen, mint a legtöbb ilyen típusú ételnek, ennek is jót tesz, ha összeérnek az ízei. Kissé besűrűsödik, de ezen egy kevés folyadék hozzáadásával melegítéskor könnyen segíthetünk.


 Természetesen ebben az ételben sincsenek szigorúan előírt mennyiségek. Saját ízlésünk szerint alakíthatjuk az arányokat is.
Jamie szerint az a jó, ha a zöldségek egy rétegben terülnek el a lábas alján, hogy minden darabjuk kellőképpen meg tudjon pirulni. Azért nem nagy katasztrófa, ha ez mégsem sikerülne, esetleg gyakrabban kell megkeverni.

-----A főzés azzal kezdődik, hogy sütni való kolbászokat félig megsütünk azért, hogy kellőképpen tömörüljenek, összeálljanak ahhoz, hogy nagyobb darabokra vághassuk majd anélkül, hogy szétesne.
-----A kolbászok zsírjában elősütünk egy darab császárhúst / ha bőrös, akkor a bőrt vegyük le / amit nagyobb darabokra vágunk. A húsokat kiszedjük és a megmaradt ízes, kissé lesült alapot használjuk tovább.

  • 2 db közepes lilahagyma cikkekre vágva
  • 3 db sárgarépa
  • 3 db kisebb burgonya
  • egy nagyobb szál rozmaring
  • 1 teáskanál provanszi fűszerkeverék
  • só, frissen őrölt bors
Ezeket a zöldségeket mind lepirítjuk.
Beletesszük a félig megsütött húsokat.

  • 2 dob. konzerv babot adtam hozzá
  • 1üveg / 7dl / paradicsom levet
  • vízzel egészítettem ki a szükséges folyadékot / esetleg alaplé / 
A zöldségek miatt nem kellene már sok főzés, de a húsok még nincsenek megfőlve.
A paradicsom nem engedi, hogy szétfőljenek a zöldségek, de a sütőben sütésre egyébként is jellemző, hogy nem törnek össze az alapanyagok.



A sütőbe tett lábast lehet a saját fedőjével is betakarni, én jobban szeretem az alufóliát.
A sütőben kb. 150°C-on sütöttem 1,5 órán át.
Kevergetni nem kell, leégni nem fog. Ha ennyi idő után a hús még nem elég puha, akkor.....öreg volt a disznó.....vissza kell tenni még egy fél órára. A végén takarás nélkül kb. 20 perc alatt el kell főzni a felesleges folyadékot, de ne legyen nagyon száraz, hiszen amikor kihűlt, még sűrűsödni fog.
Ezt mindenkinek a saját tapasztalata alapján kell befejezni.
----Külön köretet nem igényel. Ha a zöldséget bőségesen adagoltuk, akkor az is elég, de ha nem, akkor valamilyen lepény vagy egyszerűen kenyér tökéletes kiegészítője.
Tálaláskor kevés friss petrezselyemzöld üde ízt ad az ételnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.