Frici cica megszolgálja a házi kosztot és a szoba melegét. A szájában egy egér látható, amit közel a terasz lépcsőjéhez kapott el. A kutya meg akarta nézni, ő meg ijedtében majdnem befutott a lakásba. Nekem meg ijedtemben majdnem kiesett a gép a kezemből.
Tavaly ősszel még csak a teraszon ücsörgött. Elég vadóc volt, de hízelegni már akkor is tudott. Télen a mínuszokban is eltűnt, ha jött az este. Nappal már néha bejött melegedni, de nem maradt vacsorára.
Lehetetelen helyeken képes ejtőzni. Annyira neveletlen, hogy az ablak alatti széken levő tepsiket simán átugorja akkor is, ha nem üresek. Süt a nap és kint is van, meg bent is van.
A konvektor teteje az előző cicánk kedvenc helye volt a fűtési szezon idején. Frici csak véletlenül feküdt ide, mert azóta sem járt ott.
Egy év elteltével már idáig merészkedett. Ennek ellenére sok éjszakát tölt kint, vagy nappalt vagy így vagy úgy, ahogy neki jól esik.
Hát lehet így nem szeretni? Önző, akaratos, számító, de imádom őket.
Kiscica Géza csak egy hétig volt nálunk, de azt kétszer is. Azután végleg eltűnt. Talán két-három hónapos lehetett. Csak remélni tudjuk, hogy nem lett baja. Jó lenne komolyan venni végre az állatvédelmi törvényt!
Ő pedig Buksi. Három hónapos most, de kettő volt, amikor megjött.
Sajnos az elmúlt húsz percben sem tudtam több képet betölteni, ezért most itt befejezem, holnap megpróbálom ismét.
A címbe szerettem volna az utalást betenni, de valamiért nem engedi a rendszer.
http://sweethomebytheriver.blogspot.com/