Sokkal több nyulat kellene ennünk, mint amennyire lehetőségünk van. Igaz, hogy aranyos, simogatni való,de mégis csak haszon állat. Nekem szerencsém volt, mert gyerek koromban tartottak nyulat a szüleim és úgy neveltek, hogy a selymes kis állatkát ne játéknak tekintsük.
Nekem is sikerült úgy megismertetni a gyerekeimmel, hogy haszon állatként fogadják el.
Mi nagyon szeretjük és amikor csak lehet, esszük is. Most volt két darab, amit úgy szedtem szét, hogy lett belőle leves, pörkölt, vadas és a végére a sült combok maradtak.
A nyúl nagyon sovány, száraz húsú állat, ezért a sütésére oda kell figyelni, mert kiszáradhat.
Sokféleképpen készítettem már, de így még nem. A sofritoról már sokszor hallottam, egyszerűbb változatát már készítettem is, de most egy kicsit gazdagabbá tettem.
A meghatározását a Bűvös Szakács blogról vettem kölcsön.
" Sofrito
Kerül még az ételbe sofrito (katalánul sofregit) pontosabban ennek valamilyen formája. A sofrito a spanyol konyha egyik alappillére: kötelező hozzávaló a kis lángon, hosszan párolt hagyma, amihez mindig hozzáadunk kevés levest, hogy ne kapjon színt. Ha megpárolódott, hozzáreszelünk kimagozott fél paradicsomokat (úgy kell reszelni, hogy a héja a végén a kezünkben maradjon). Addig pároljuk, míg a paradicsom leve el nem párolog.
A sofrito rendkívül sokféleképpen variálható. Gerince a hagyma (ez lehet alig párolt, vagy a tűzhely szélén több órán át karamellizált mélybarna lekvár is).

A paradicsom fontos, de főként mellékszereplő.
Van persze úgy, hogy megfordul a szereposztás: ilyenkor
hangsúlyozzák is, hogy paradicsomos változatról van szó (sofrito de tomate). Ezt
elsősorban halételekhez használják
Az alapképlet: hagyma, sárgarépa, zeller, paradicsom,
fehérbor, olívaolaj.
Kerülhet bele fokhagyma és kis kockára vágott paprika is. (A
magyar konyha színesítéséhez igencsak érdemes tanulmányozni a sofritokultúrát.) "
- A nyúlcombokat sóval, borssal, borsikafűvel, kakukkfűvel ízesítve libazsíron rozmaring ágakkal és fokhagymával elősütöttem úgy, hogy lassan süljön és ne száradjon ki.
- Közben elkészítettem a sofritot. Hagymát felkockáztam, sárgarépa kockákkal és szárzellerrel együtt olívaolajon összepároltam. Belereszeltem egy paradicsomot, felöntöttem rosé borral, sóztam, borsoztam.
- Ezt az alapot ráöntöttem a nyúlhúsra, tettem mellé fekete olajbogyót, öntöttem alá alaplevet / vizet / és készre pároltam. A hús puha, omlós lett és nem száradt ki.
A vajas krumplipürébe belekevertem két maréknyi megmosott rukkolát. Ez volt a köret.