Szerencsére nem kellett átélnünk, milyen érzés, amikor egy felnövekvő cukorbetegnek azt kell mindani valamilyen édességre, hogy ezt, nem! Ha a gyerek ebbe nől bele, talán könnyebb, de ebben sem vagyok biztos. Örültem, amikor a boltok polcain felfedeztem az egyre bővülő kínálatot, amikor láttam aprócska, de méregdrága mikulást, azután láttam szaloncukrot, igaz csak egy féle ízesítéssel. Mégis, elkezdődött valami, hogy az egyre növekvő számú cukorbeteget is ember számba vegyék.
Az otthon készíthető lekvároknak meg volt a lehetősége, annál is inkább megérte, mert a bolti választék silány volt, az íze még elfogadható, de ahogy kinézett.....! Mitől lett szürke a baracklekvár? Tudom, hogy birsalmasajt nélkül lehet élni, de amikor tavaly megleptem egy kedves ismerősömet, olyan gyermeki örömmel újságolta, hogy milyen finom volt, és, hogy szinte egyszerre megette az egészet, elhatároztam, az idén is készítek ilyet. Megjelent a boltok polcain a diabetikus befőzőcukor, hogy egyszerűbbé tegye a házi lekvár készítést. Ezzel kísérleteztem tavaly és kitűnően vizsgázott. Igaz, elég drága, sőt, kifejezetten drága, de megéri, ha látom az őszinte ragyogást annak a szemében, aki már nagyon régóta nem evett olyan édességet, amit nagyon szeretett, és nem is számított arra, hogy egyszer még ehet. A cukorbetegnek be kell tartani bizonyos szabályokat, ezért remélem, hogy az idén lassabban fog elfogyni ez a finomság.

- 50 dkg birs pép
- 1 dob diabet. befőzőcukor
- 1 narancs reszelt héja
- pirított dió
A készítés utolsó része az, amikor a birs pépet összekeverem a cukorral, jó alaposan elkeverem és felteszem főlni. Nagyon hamar összeáll, mert elég sok a zselésítő anyag ennyi cukorban. Talán tíz percig kevergettem. Vigyázni kell, mert nagyon pöfög. Hozzákeverem a narancs reszelt héját és beleteszem a durvára tört pirított diót is.
Ebből a mennyiségből ezzel a hat kis formával tudtam sajtot készíteni. A formákat kibéleltem folpackkal és mielőtt beletettem a pépet, kicsit megspricceltem vízzel is. Mire kihűltek, már szinte össze is állt és megdermedt teljesen. Másnap kiszedegettem őket és sütőpapíros rácsra tettem, hogy kellően kiszáradjanak. Naponta megforgatom, már harmadik napja száradnak, de még hagyom, mert szeretném jól kiszárítani, nehogy megpenészedjen. Régen, kezdő koromban egy nagy mennyiség teljesen penészes lett, mert korán csomagoltam el, azóta hagyom, akár két hétig is száradni.
Én ezt a keverési arányt találtam magamnak, de természetesen lehet kísérletezni, most már van mivel.
Ez a másik mennyiség hagyományosan készült. 1 kg birspéphez 80 dkg cukrot adok, ízesítem narancshéjjal, dióval, esetleg mazsolával és összefőzöm. Ha jól le van csöpögtetve darálás előtt, akkor nem kell sokáig főzni. Azért szoktam darálni és nem turmixolni, mert jobban szeretem, ha kicsit darabos marad.

Némileg olcsóbb megoldás, ha a diabetikus befőzőcukor helyett gyümölcscukrot (fruktózt) használsz (valójában ebben a fajta befőzőcukorban is alapvetően az van). Mennyiség ízlés szerint, azt érdemes tudni, hogy ez édesebb, mint a normál kristálycukor. Legelőször én is ilyen befőzőcukorral csináltam, de már évek óta gyümölcscukorral készítem inkább, mérsékelten édesre, és mindig nagy sikere van, cukorbetegek és nem cukorbetegek körében egyaránt. Gyümölcscukorhoz legkedvezőbben a dm-ben szoktam hozzájutni (sajátmárkás termék), de sima élelmiszerboltban is egyre több helyen látok, igaz, drágábban.
VálaszTörlésKöszönöm hogy írtad, én még csak kísérletezek, de nem gondoltam másra, mert nem ismerem a gyümölcscukor viselkedését. A befőzőcukor is elég drága, ezért a gyüm.cukor is beleférne. Lekvárokat régóta készítek, süteményt is, de általában glukonont használtam.
VálaszTörlésÉn mostanában nem igazán jeleskedek a birsalmasajttal. Évekkel ezelőtt készítettem, jó is lett, de egy ideje valamiért megpenészedik...
VálaszTörlésPedig már próbáltam sok cukorral is, de úgysem. Marad a lekvár belőle, meg a csatni illetve sütikbe teszem a birsalmát.
off: Nagyon tetszik itt oldalt a naspolyás fotód! A férjem egyik kedvence a naspolya!
Szerintem azért penészedik, mert nagyon vizes a pép és nem tud kiszáradni. Elég ideig szárítod? Én majdnem két hétig hagyom a konyhában a gázkonvektor tetején egy rácson. Itt forgatom időnként, 2-3 naponta. Ha nem találom elég rugalmasnak, mint a gumi, akkor tovább is szárítom. Azóta egyszer sem penészedett. Próbáld meg, sikerülni fog!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésValószínűleg úgy van, ahogy mondod. A mostanit vékonyabbra terítettem egy tepsibe és úgy néz ki, hogy "megmarad" :)
köszi!