Talán ezért is akartam annyira én is rétestésztát nyújtani.
Nem csinálom gyakran, mert a munka mellett kevés az időm, bár az én konyhaasztalom elég nagy.
Nem csinálom gyakran, mert a munka mellett kevés az időm, bár az én konyhaasztalom elég nagy.
Ez a recept egy újságból származik, ezen gyakoroltam, azóta is ezt készítem, tehát amikor nem sikerült, akkor nem a recept volt rossz, most már tudom.
- 35 dkg liszt / lehet rétes és lehet sima is /én simából csináltam
- 2 ek puha zsír
- 1 db tojás
- 2 dl langyos vízben elkeverünk 1/2 kk sót és 1/2 kk. 10 %-os ecetet
A víz mennyisége a liszt víz felvevő képességétől függ!
Robotgép dagasztó spiráljával jól ki kell keverni a tésztát. Azt írja a recept, hogy hólyagosra. Néha látok hólyagot, néha nem. Amikor már nagyon elfáradt a kezem, abbahagyom.
Amikor először csináltam, kinyújtottam a tésztát akkorára, mint az asztal. Mert így láttam, és vékony tésztát akartam én is. Egyedül elég nehéz, ezért kezdtem elveszíteni a lelkesedésemet, azután kidolgoztam a tészta nyújtására az én variációmat.
Ebből a mennyiségből akár három rétes is készülhet. Olajos kézzel szétadagoltam a tésztát, és olajos tálkákba tettem. Így pihentettem, amíg összeállítottam a töltelékeket.
A pihenés végére szépen kisimult a tészta. A tésztalabdacs elég puha még így is, de kezelhető. A textilterítő / erre van szánva / közepére elég sok lisztet tettem, erre a tésztát és ismét liszt a tetejére. Először nyújtófával szépen kilapítottam a tésztát, amennyire csak lehet. Ezután jött a húzgálás. Mivel kicsi a tészta, az egyik kezem a tészta közepére tettem és ezzel egy kicsit ellentartottam a másik kezemnek, miközben húztam a tésztát.
Ezután jött a tésztára az olaj és tejföl pöttyözés, erre pedig a töltelék jól szétszórva. Kb. a tészta 2/3 részére tettem belőle. A széleket én nem téptem le. A terítő segítségével föltekertem, a tészta végeit összenyomtam és letéptem. Sütőpapíros tepsibe tettem és a tetejét megkentem olajos tejföllel. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 percig sütöttem.
Ez lett a végeredmény! Nagyon finom és nem annyira nehéz, mint ahogy olvasás után tűnik. Sokáig vártam, mire lett elég bátorságom és önbizalmam, hogy megsüssem.
A Nagymamámnak valahogy könnyebben ment, és nem gondolkodott ilyen sokáig, hogy megsüsse-e?
Csak annyit kellett mondanunk: Mama sütsz rétest?
Új bejegyzés is született a rétesről azért, hogy hiteles maradjon a recept
Új bejegyzés is született a rétesről azért, hogy hiteles maradjon a recept
kedvet csináltál a réteskészítéshez, valamikor csináltam de nem volt kedvem a nagyméretühöz, pedig így egyszerüb. Mindig tanul az ember, köszi az ötletet.
VálaszTörlésüdv Erika
Örülök, hogy segített. Sok régi receptet lehet kicsit egyszerűsítve ma is elkészíteni, pedig ma nincs annyi idő a főzésra. Sok sikert kívánok!
VálaszTörlésÉn is megcsináltam,sikerült (örök hála) nem szakadt..szinte az utca végéig tudtam volna húzni :D..Jah én réteslisztel csináltam.
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy sikerült! Eleinte én is réteslisztet használtam, aztán egy vásáron mondta a készítő, hogy finomlisztet használnak.Megpróbáltam és jó volt az is.
VálaszTörlésSzia! Nagyon jól néz ki, biztos az oldaladra fogok visszajönni, ha egyszer végre rászánom magam, hogy megcsináljam. Az ízeket már érzem...:)
VálaszTörlésÜGYES VAGY:)
VálaszTörlésA nyújtáshoz: olajjal vagy olvasztott zsírral megneked a kézfejedet, és ökölbe szorított kézzel(kézháttal) alányúlsz a tésztának, és felváltva, kicsit emelgetve magad felé húzod. Nem kell ellentartani, a vastag széle a súly tulajdonképpen. Mihez is hasonlítsam a mozdulatot, talán mint amikor a cica dagaszt, az a mozdulat csak fordítva(!). Így biztosan nem szakad a tészta (ami ellentartásnál előfordulhat).
Köszi Sheila, de nem volt bajom a tésztával, nem szakadt. Azért írtam, hogy ellen tartottam a kezemmel, mert kicsi a tészta és nincs súlya, nincs ami visszahúzza, amikor valamelyik irányba húzom.
VálaszTörlésnah kipróbálom a receptet hátha sikerül:)
VálaszTörlésKedves névtelen, azért az első kudarc után se add föl.
VálaszTörlésNekem volt néhány, mielőtt sikerült.
Sok sikert kívánok!
Nagyon tetszik a blogod!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMa tévedtem a blogodra,és nagy gratula érte.
A napra forgó kenyered nagyon megtetszett. Szeretnem elkészíteni.Nagy sütögető vagyok én magam is. Sok féle lisztet kipróbáltam már,de szeretném meg kérdezni
hogy az ehhez való lisztet hol tudod beszerezni?
Válaszodat előre is köszönöm. Zsuzsa
Szevasztok kollégák!
VálaszTörlésSikérrel minden finomliszt javítható. Így biztosan nyújtható lesz a tészta. Ne felejtsétek el langyos helyen pihentetni és nyújtani!
Gratulálok a kitartáshoz és a bátorsághoz. Az első lépést a legnehezebb megtenni, utána már magától megy. Ki fogom én is próbálni.
VálaszTörlésMost próbálkozom a tészta pihen.
VálaszTörlésSzorítok és drukkolok!
Törlés