2010. november 10., szerda

Sajtcsipsz levesbetétnek

Elkallódott birsalmasajtot találtam. Azt tudtam, hogy rendesen ki lett szárítva amikor készítettem tavaly, azt is láttam, hogy szépen elállt hónapokig. Azután megfeledkeztem róla, vége lett az ünnepnek, jött a jobb idő, és már nem is hiányzott. Nyáron kicsit megolvadt, rászáradt a zsírpapír, de más baja nem lett.
Gondoltam megsütöm vele a birsajtos sütiket Ms. Poppy receptje alapján, de mire rászántam volna magam, már hűlt helye volt a sajtnak. Van már utánpótlás, de azt megint elcsomagoltam, hogy el ne fogyjon idő előtt. Biztosan finom az a sütemény, de egyenlőre elnapoltam.


Vártam már a sütőtök szezont. Talán én is titokban már az őszi zöldségeket kerestem, mint Szepy, mert hetek óta sütőtöklevest, köretet, muffint és süteményt készítek folyamatosan. Azt hiszem ezt egyenlőre nem tudjuk megunni.
Szeretem a kanadai tököt, mert jó vele dolgozni, szeletelni, pedig sajnos nem mindég édes. Így megsütve nem is esett jól, mert szinte ízetlen volt. Régebben szívesen ettem a sült tököt, pedig én akkor sem tettem rá sem cukrot, sem mézet, mégis volt íze.
Sült tökből az idén főztem először levest, eddig csak bedobáltam a fazékba és úgy főztem össsze a többi alapanyaggal. Ennek más volt az íze. Talán finomabb is. Érdemes kipróbálni.



Ezt a sajtcsipszet nem a töklevesbe készítettem, hanem egy brokkolikrémlevesbe.
Nem nagy munka, de különleges levesbetét lesz belőle.
Lereszeltem 15 dkg trappista sajtot és egy kiolajozott alufóliával bélelt tepsire szórtam.
170 fokos sütőben kb. 10 percig sütöttem.  A széle jobban megsült, de nem égett meg. Az egész sajt törékeny lett a kihűlés után.  Kicsit ráragadt az alufóliára, de le hetett húzni róla.

Ha vastagabb rétegben szórjuk a sajtot és kb. 160 fokon  10-12 percig olvasztjuk össze, akkor  egy vágható sajtlepényt kapunk. Ez is nagyon finom levesbetét.

Szalontüdő vagy savanyútüdő


 Emlékeztek arra az énekre, hogy ...mint a tüdő a fazékból, kidagadok én.
A tüdő tényleg kidagad a fazékból, de ezt akkor még én nem hittem el, mert nem láttam olyat. Az étellel találkoztam gyerek koromban és egyáltalán nem őrzök róla kellemes emlékeket. Nem az ízével volt bajom, hanem az állagával. Arra már nem emlékszem, milyen gyakorisággal került az asztalra, de amikor már önállósodtam és tőlem függött, hogy mit főzök, ez bizony kimaradt a menüből hosszú évekig.  A gyerekeim azt mondják, hogy ők emlékeznek rá, hogy a nagymamánál ettek , én abból tuti kimaradtam. Tulajdonképpen volt 1-2 étel, amit azért nem kellet főznöm, mert az az ő kiváltsága volt.
Két évvel ezelőtt hozta úgy a sorsom, hogy elhatároztam, megfőzöm én, ha a férjem enne, de nekem nem kell. Akkor láttam a tüdőt, hogy nem fér a fazékba.

Erre jók a régi szakácskönyvek. Szerencsére nekem van belőlük néhány darab. Van olyan, ami lapokra van szétesve, de megvan minden lapja és használható.
Ezt az ételt én szalontüdő néven ismerem és úgy emlékszem, hogy rengeteg tüdővel készült, meg egy kevés szívvel, esetleg sertésmáj volt benne, meg néha vese. Ezeket a belsőségeket szerettem, de a tüdő szivacsosságával nem tudtam megbékélni. Ha ettem belőle, kipiszkáltam a puhákat, az volt a tüdő, mert a többi jóval keményebb falat volt.

  • 30 dkg tüdő
  • 30 dkg sertésszív / egy darab /
  • 20 dkg sertésmáj
  • 2 kisebb sertésnyelv
A máj kivételével mindent egy fazékba tettem és egy hagymával meg 2 babérlevéllel sós vízben megfőztem. Másfél óra főzés most elég volt, de szinte teljesen meg is főlt minden. Főzéskor a keletkező habot leszedegettem.
A levet leszűrtem, mert ezzel öntöttem föl a készülő ételt.
A májat külön főztem meg, mert nem akartam a sós vízben keményre főzni. Ennek a leve már nem kellett.

A tüdőt meg kell szabadítani a nagy hörgőktől, de a kisebbeket nem lehet kiszedni. Nem is kell, mert azok is puhára főlnek. Tetszőlegesen lehet szeletelni, de általában csíkokra vágták régen.
A szívet is meg a nyelvet is meg kell tisztítani és felszeletelni.
A májat is fel kell csíkozni és kezdődhet a főzés.

Eddig a pontig előre el lehet készíteni. Nálam sem egy napos munka volt, mert nem fért bele egy délutánba. Két napot várt a hűtőben a sorsára.
  • 1 ek cukorrral olajon a lisztet megpirítjuk a rántáshoz. Nehezen indul a cukor karamellizálódása a liszttel együtt, de ha elkezdődik, akkor figyelni kell rá, mert könnyen megéghet.
  • Fűszerpaprikát szórunk a rántásra / én nem mindég teszek rá, akkor világosabb marad a szósz /, és felöntjük a leszűrt főzőlével.
  • Ha szükséges, vízzel higítjuk. Citromlével savanyítjuk,beletesszük az összevágott belsőséget, 1 babérlevelet és összefőzzük.
  • Főzés végén tejfölt keverünk még bele.


Általában zsemlegombóccal szokás enni. Ennek is van több elkészítési módja.
Van egyszerűbb, amikor a lágyabb nokedlitésztába egyszerűen csak belekeverjük a pirított kenyérkockákat. Kézzel vagy kanállal nagyobb gombócokat készítünk és sós vízben kifőzzük.

A másik változat szerintem finomabb és csak kicsivel igényel több munkát.
  • Lágyabb nokedlitésztát készítünk kb. 1/2 kg lisztből, összekeverve egy zsömlényi mennyiségű áztatott kenyérrel. A kenyeret nem szükséges teljesen kicsavarni, mert a nokedlitésztához úgy is kell vizet adni.
  • Összevágunk apróra és megpárolunk egy fej hagymát. Ezt én a mikróban szoktam csinálni, mert így nem kell mellette állni.
  • Hozzáadjuk  a nokedli masszához, sózzuk, borsozzuk, 1tojást teszünk bele, vágott petr. zöldet és összekeverjük az egészet.
  • Végül hozzákeverjük a pirított kenyérkockákat.
Sós vízben 20 perc alatt főztem ki a gombócokat. Jó méretes gombócok voltak.



Régebben közismert étel volt, gondolom akkor is olcsó volt a hozzávaló, de az is lehet, hogy csak akkor főzték, ha disznóvágás volt, de akkor mi került a hurkába meg a sajtba?
Most sem drága az alapanyag. Úgy látszik ez az étel még nincs újra felfedezve.

Cantucci/ni/ a ropogós olasz keksz


Végre nálam is elkészült ez az olasz keksz féle.
Be kell vallanom, hogy valamiért úgy gondoltam, ez egy kicsit bonyolult dolog, ezért  mostanáig halogattam a sütését. Most pedig azt mondom, hogy semmi extra tevékenységet nem igényel.
Egyszerű összeállítani a tésztát és nem macerás a szeletelés és újra sütés sem.
Jó kemény, rágcsálni való keksz lesz belőle, de meleg kakaóba mártogatva nagyon finom!

Az olaszok borba is mártogatják, pesze édes borba, mondjuk Marsalába. Én nem szeretem az édes borokat, de lehet, hogy ilyen kóstolás után megváltozna a véleményem. Egyenlőre finom volt a kakaóval is.

Dolce Vitánál olvastam róla, Ízbolygónál  és Reninél is.
Nos, a recept variálható, mindegyik más arányban tartalmazza a hozzávalókat.  Az enyém nem azért más, mert nem akartam egyiket sem, csak így jött ki. Ha valahol 25 dkg liszt van, én biztos, hogy 30-cal csinálom. A cukrot pedig kapásból csökkentem, mert nem szeretem a nagyon édeset, ezért a családom sem fogja szeretni, mert nem adok olyat nekik. A sütőpor és szódabikarbóna mennyisége pedig nálam nem grammra kimért mennyiség. Dolce Vita után szabadom, én is teljeskiőrlésű lisztből készítettem, mint annyi sok mást.

Hozzávalók:
  • 30 dkg grahamliszt
  • 2 db tojás
  • 8 dkg cukor
  • egy jó marék durvára tört pirított dió
  • 1/2 - 1 teásk. szódabikarbóna
Először robotgéppel kevertem össze, de később kézzel kellet befejezni.
A tésztából két kicsi, de formás rudat készítettem, ellapogattam és sütőpapíros tepsiben 170 fokon 25 percig sütöttem.
A hőfok is sütőfüggő, mert én legközelebb rövidebb ideig fogom sütni, szerintem 20 perc bőven elég lesz.

Sütés után hagytam kicsit hűlni, de még langyos volt, amikor ferde szeleteket vágtam belőle. Úgy írják a receptek, hogy 1 - 1,5 cm-esre szeleteljük, de nekem nem lettek egyformák.
A szeleteket ismét tepsire tesszük és oldalanként újra sütjük 7-10 percig.
Ha kihűlt, elcsomagolhatjuk. Fémdobozban jól tárolható. Nekem most üvegben van és lezárva.

A tésztába lehet tenni az eredeti mandula helyett diót, mint én, de lehet mogyorót, pisztáciát, aszaltgyümölcsöt, csokoládét. Legközelebb én is változtatok rajta.

A ropogós jelző azt jelenti, hogy szinte haraphatatlanul kemény, csak rágcsálni lehet, vagy valóban mártogatni valamilyen innivalóba.