Almáslepény búzacsírával

Kaptam a szomszéd nénitől egy zacskónyi hullott almát. Ez leginkább süteménybe jó csak vagy kompótot lehet belőle csinálni, enni úgy lehet, ha körbe rágjuk, mintha egerek ették volna. Nem érdemes vele vacakolni, a sütemény szinte könyörög érte.
Néhány évvel ezelőtt kezdődött a reform ételek iránti érdeklődésem. Internet nem lévén, az újságokból szedtem össze az információt, mert egyszer csak elkezdődött a receptes újságokban is a reform. Kicsit túlzásba is vittem, de a családom szeme sem rebbent, amikor a kísérletezésem eredményeként szürke nokedli került a tányérba. Ezután jött a szürke tésztájú almáslepény. Az első lendületből kicsit visszavettem, a tésztához a lisztet kevertem, dió helyett búzacsírát használtam, meg ilyenek. Most a tészta fehér lisztből készült, dió nincs benne, viszont van búzacsíra.

• 40 dkg liszt
• 25 dkg margarin
• 15 dkg cukor
• pici só
• 2-3 ek sűrű tejföl
• 1 dkg élesztő
• 1 kk sütőpor

Robotgéppel kevertettem össze a tészta hozzávalóit. Az élesztőt nem kell fölfuttatni. Most éppen elég volt a liszthez a tejföl, de ha kell, lehet hozzá adni egy-két kanál vizet. A tésztát két részra osztottam és az egyikkel kibéleltem egy 24 x 37 cm-es sütőpapíros tepsit úgy, hogy kicsit az oldalára is felmenjen a tészta. Ráteszem az alma tölteléket és beborítom a másik tészta lappal. Mivel egyforma adagra osztottam a tésztát, ezért a második lapból maradt. Ezzel díszítettem a sütemény tetejét. Tojássárgájával kentem le és ezzel ragasztottam rá a díszítést is. Fahéjas cukorral megszórtam és 180 fokos sütőben kb. 40 percig sütöttem.

Az alma tölteléket ajánlatos a tészta készítése előtt megcsinálni, mert annak ki kell hűlni. Most több, mint két kiló alma volt, de sokat ki kellett dobni. Ha hibátlan almából készítem, akkor is bőven mérem, mert úgy finom, ha van benne sok alma.

• Legalább 1,5 kg almát meghámozok, és a robotgéppel durvára reszelem.
• 2 ek cukrot karamellizálok és erre teszem az almát
• elpárolom a levét, gyorsan, hogy ne főljön agyon az alma
• 1 cs vaníliás cukrot teszek hozzá, én bourbon vaníliát használok
• ízlés szerint még cukrot, ha van itthon, akkor barna cukrot szoktam
• ízlés szerinti menny. őrölt fahéj
• 5 dkg búzacsírát keverek bele
  

Ez elég sűrű lesz, ezért külön nem szórok semmit a kinyújtott tésztára, ez a töltelék nem fogja eláztatni. Búzacsíra nélkül diót lehet szórni a tésztára az alma töltelék alá.

Díszíteni persze nem kötelező, én sem szoktam. Most nagyon ráértem és egyébként az igazi ok az volt, hogy a tésztát nem úgy osztottam ketté, ahogy kell. Az egyik adag egy kicsit több, a másik egy kicsit kevesebb szokott lenni. A nagyobb tészta mennyiség megy a tepsibe alulra, a kevesebb pedig a tetejére kell.

Kedvenc levesem

Sokáig azt gondoltam, hogy én nem vagyok nagy leves rajongó. Mindég volt az asztalon, amikor még otthon laktam. Természetes volt, hogy hozzá tartozik az ebédhez, nem is tiltakoztam ellene. Sosem toltam félre a tányért, de ha nem ettem, az sem volt tragédia. Válogatós sem voltam, mert egész eddigi életemben a bölcsődétől, az óvodán és iskolán át a munkahelyig, mindég menzán ettem. Azt nem tudom, hogy egészen kicsi koromban mennyi küzdelem árán tömték belém az ételt, mert bizony régen szokás volt "megetetni" a gyereket az intézményekben, ha már a szülei fizetnek érte, akkor egyen az a gyerek! Nagy traumát nem okozhatott, mert az iskolában is sorban álltam ebéd osztáskor minden nap. Azután a munkahelyen is. Egyetlen dolog volt közös ebben, mégpedig a levesek mivolta. Sokféle mókás elnevezést találtak ki a levesek összetételére, mert nagyon hasonlók voltak, csak egyikben egy kicsit több volt a répa, másikban kicsit több volt a borsó, a harmadikban meg nem volt zöldség, csak sok fás állagú karalábé. Szóval, megettem, de nem rajongtam értük. Kivétel volt a jó sűrű leves, ami után valamiféle sütemény volt a második fogás. Itthon is főztem, de a gyerekeim nem akarták enni, csak akkor, ha együtt ültünk az asztalnál. Náluk valószínűleg csak a lustaság volt az oka a két étel melegítésének. Ezért aztán leginkább csak hétvégén volt, de akkor finom, tartalmas, minden jóval telepakolt levest főztem. Ma ismét ott tartok, hogy a férjem és a magam kedvére főzök leginkább levest hétközben.

Néha csak abból, amit találok itthon, de a fűszerezés miatt nagyon passzol hozzá levesbetétként az árpagyöngy és a csicseriborsó sem mardhat ki. A fűszer pedig a borsikafű,kakukkfű és lestyán.

A mostani levesnek az a főzővíz volt az alapja, amiben egy zöldséges, rakott ételhez főztem meg a karfiolt. Sajnálom kiönteni még a krumpli főzővizét is, mert sok ásványi anyag megy veszendőbe így. Általában valamilyen leves készítésekor használom el.
Most a karfiolból elég sok törmelék is maradt a vízben, nem beszélve az ízekről. Ebben a vízben főztem meg a karikára vágott répát, hagymagerezdeket, fiatal petr.gyökér szárakat és tettem bele egy 1/2 dob. kockázott paradicsomot is. Sűrű, laktató leves lesz belőle, de én szívesen eszem akár napokon át. Nem is hiányzik más utána.

• 3 db répa karikára vágva
• 10 db apró petr.gyökér
• 1 fej hagyma gerezdekre vágva
• 2 szál zellerzöld
• 1 szál lestyán zöld / ha van /
• 1/2 dob. kockázott paradicsom konzerv
• 10 dkg főtt csicseriborsó
• 10 dkg árpagyöngy
• karfiolrózsák
• sok vágott petr.zöld
• 1mk. borsikafű
• 1 mk. kakukkfű
• 1 mk. lestyán
• só, bors

Ha van friss lestyán, akkor természetesen nem kell a szárított, mert az már nagyon intenzív ízt ad, és ezt kicsit szokni kell. Az árpagyöngyöt nem kell sokáig főzni, ha puha, akkor is olyan marad, amit rágni kell, kicsit pattan a fogunk alatt.