2009. szeptember 26., szombat

Újra legyen más a vásár!


Ez volt a címe annak a rendezvénynek, amit Vác főterén látogathattak azok, akik kíváncsiak voltak, mit lehet tenni, hogy a fenntartható fogyasztási kultúrát népszerűsítsék. A kétkedők azt mondják, hogy a fogyasztási szokások megváltoztatása nehéz. Ezzel szemben a rendezvény arra hívta fel a figyelmet, hogy ha hazai termékeket vásárolunk, már tettünk valamit a környezetünkért. Ha helyi alapanyagokból előállított terméket vásárolunk és nem több ezer kilométerről idehozott árút, akkor már segítettünk a levegő minőségének javításában.

Itt rendezték meg a II.Lekvárversenyt a Börzsöny és Cserhát-vidék lekvárkészítőinek. Nagyon sokféle ízű lekvárt lehetett kóstolni, és a kóstoló látogatók szavazhattak, így dőlt el a verseny.



A díj pedig a 2009. év lekvárja cím volt. Sajnos mi nem vártuk meg az eredmény hirdetést, de én ki tudtam volna osztani több első díjat is. Kicsit savanyú a szőlő, de meg kell, hogy mondjam, az én lekvárjaim is versenyképesek lettek volna.




Érdekes ízű mézek. Különösen ezek a mézpálcikák tetszettek. Ismeretlen mézből nem kell mindjárt megvenni egy egész üveggel.


Gyerekeknek játék is volt. Nagyon kedves nénik, bácsik foglalkoztak velük és megtanították őket a kézművesség fortélyaira.

Természetesen innen sem hiányozhatott a pompos, de talán itt valóban jó helyen volt. A kis kemencét én is el tudnám helyezni az udvarunkon. Jó lenne!
Ez egy másik érdekesség volt, és be kell vallanom, hogy nagyon kíváncsi voltam a nyers ételekre. Kóstoló nem igen volt, de venni lehetett. Ettünk kenyeret kétféle ízesítéssel és egy palacsintát is. Az egyi kenyérféle nekem nagyon fűszeres volt, de a másik ízlett. Sok mag, aszalt gyümölcsök, zöldség. Egészséges, bár igen nagy elhatározást és nem kevés befektetést igényel az ilyen életmód. Az egyszerűbb, úgymond ismerkedésre alkalmas ételekről összeállított egy szakácskönyvet a kedves valahai holland Hölgy. Ő csak nyers ételeket eszik, a férje eszik gabonát is, mert neki hiányzik.A hölgy neve Joan van Rooijen. A Napeledel könyvkiadó adta ki ezt a receptes füzetet. Nemcsak receptek, hanem ismertető, tanácsok, ötletek.














Társadalmi szervezetek is bemutatkoztak, mint a Tudatos Vásárlók Egyesülete; Fair Trade center; Magosfa Alapítvány stb.

Lecsó eltevés és maradékai hasznosítása

Nem úgy néz ki, mint egy lecsó? Pedig az. Pontosabban az lesz majd télen. Ez ugyan is a szó szoros értelmében egy alap. A lecsóé. Kizárólag paprika és paradicsom. Az olaj, a hagyma és a többi akkor kerül bele, amikor enni akarjuk. Amikor még " kicsi " voltam és nem ismertem a befőzés fortélyait, nem volt dunsztos üvegekkel megrakott spájzom, akkor bizony, ha lecsót akartam enni télen, vettem egyet a boltban. Nem a lustaságom volt ennek az oka, hanem az, hogy abban az időben nem volt szokás nálunk lecsót eltenni. Az nyári étel volt. Ugye mennyi minden változott az elmúlt harminc évben? Azt nem állítom, hogy sehol sem főztek télire ilyesmit, de mi nem. Gondolom az esetleges házi lecsók akkortájt hasonlítottak a boltiakra, nem lévén sok újság, sok ötlet és sok recept. Én nem szerettem sosem a nagyon paradicsomos lecsót. Talán azért, mert a boltin szocializálódtam, és az azért nem volt a gasztronómia csúcsa, de még a csúcs közeli sem. Akkor az volt a legnagyobb gondom, hogy a különböző konzervgyárak--igen, akkor még voltak--termékei közül megtaláljam azt, amelyik a leginkább ízlik. Azután a gyerekeim kicsi korukban természetesen nem ettek ilyet, később pedig remek fagyasztott lecsó alapokat lehetett venni. Nagy zacskóban fagyasztott egész fehérpaprikák és fagyasztott egész paradicsomok. Már akkor is azt csináltam, hogy vettem két csomaggal és az egyik adag paradicsomot használtam csak föl, a másikat eltettem én is a fagyasztóba. Elhasználtam pörköltbe. Akkoriban még csak fagyasztó ládák voltak, szekrények nem, a láda pedig egy lakótelepi lakásban nem fért el. A meglevő hűtőszekrény fagyasztóját nem lehetett megtömni úgy, ahogy manapság csinálom. Lehet, hogy ez az oka a mostani gyűjtögetésemnek? Ezen még nem gondolkodtam.
Ez a recept volt az első, amit télire eltett lecsó készítésére bevetettem. Még soha nem romlott meg, igaz, van benne egy pici tartósítószer, de ez legyen a legrosszabb, ami velünk történik élelmiszer ügyben. Nekem ez nagyon egyszerű és a végeredménnyel is elégedett vagyok. A klasszikus lecsó főzés arányai általában ez: 1 kg paprikához 1/2 kg paradicsom és kb. 1/2 kg hagyma kell. Ennél a receptnél is ez az arány, de hagyma nélkül. Én annyit változtattam rajta, hogy 1-1 arányban készítem, ugyanis leszedem a paradicsom héját és kinyomom a magokat is. Így viszont az eredeti mennyiség kevés lesz. Talán gyerek koromban azért nem szívesen ettem a lecsót, mert akkor még nem volt szokás leszedni a paradicsomok héját. A paprika viszont mindég ledobta a magáét, tehát az is ott pöndörödött a lében. Ezt még ma is csak a jól neveltségem okán vagyok képes lenyelni. A paprikát pedig úgy szeretem- ezért természetesen a családom is úgy szereti-ha nincs szétfőzve puhára. Legyen egy kicsi tartása, lehessen harapni rá.
Tehát, nekem volt 8 kg paprikám és 8 kg paradicsomom.

Azzal kezdtem, hogy vizet forraltam és közben kivágtam a paradicsomok cipkáját / ahol a szára volt /és bevágtam 3-4 helyen a héját, hogy a vízben könnyebben elváljon a hústól. Adagonként beletettem a vízbe, és újra felforraltam, kiszedtem hideg vízbe, hogy ne főljön tovább, és, hogy tudjak vele dolgozni. Közben leszedtem a héját, kettévágtam és kiszedtem a magokat. Ezeket a folyamatokat egyszerre lehet csinálni, így mire az utolsó adag a vízbe kerül, szinte csak ez marad hátra. Az eredeti recept azt írja, hogy a paradicsomokat vágjuk karikára, én inkább fölvagdosom kis darabokra, de amióta a csuklóm nem bírja ezt, a konyhai robotgép aprítójába teszem és durvára vágom.

Ezután jön a paprika. Ha van segítség, mint nekem a férjem, közben föl lehet vagdosni a paprikát. Persze azért én is segítettem, mert mégis csak nekem van nagyobb gyakorlatom. Közben ismét vizet forraltam, ebben föztem ki a paprikákat. Amikor a víz felforrt, / csak tiszta víz / adagonként tettem bele a paprikát, újraforrástól számítva kb. 2 percig főztem. Ilyenkor úgy néz ki, mintha nyers lenne, de már érezni rajta a blansírozást. Kiszedem szűrőlapáttal és így folytatom, amíg el nem fogy, de közben teszem az üvegbe / igaz, kicsit forró, de hát a mi kezünk azbesztből van, igaz? / felváltva a paradicsommal. A paprikákat igyekszem lenyomkodni, így elég sok fér bele. A tetejére paradicsom kerüljön. Most jön egy pici Na-benz. Ezután befőző fóliát teszek rá és lezárom a csavaros tetővel.

Az üvegeket 2x kell vízben kidunsztolni. 15-20 percig főzzük a vízben, attól függ, mekkora üvegben vannak. Ebben hagyjuk kihűlni és másnap megismételjük.
Látszólag sok paradicsom megy veszendőbe, de én ezt nem dobom ki. Beöntöm egy lábasba és elforralom belőle a vizet. Amikor úgy látom, hogy elég / nem baj, ha marad benne még víz /, tiszta, kicsi üvegekbe töltöm és száraz dunsztba teszem. Ezt télen úgy használom, mintha paradicsomot tennék az ételbe.








A paprika csutkákat kiválogatom és ami egészséges, azt tálcára teszem, lefagyasztom és azután zacskóba téve elteszem télire, hogy ne keljen drága paprikát tenni a levesbe, pörköltbe stb. ízesítőnek. Akár 2-3 db-ot is használok, ha kell. Azt a vizet pedig, amiben a paprikákat főztem, egy pici tartósítót belekeverve kiforrázott üvegekbe öntöm és szintén száraz dunsztba teszem. Ez a paprikalé télen nagyon finom ízesítője a paradicsomos húsgombócnak. Téli töltöttpaprika, de nem a drága és valjuk be, gyenge ízű paprika fől benne, hanem a nyári paprikalével van felengedve. Kipróbáltam, működik.