Velős rántotta reggelire

A belsőségekből készült ételek  manapság  a megosztó kategóriába tartoznak.
Régebben természetesebb volt, ha valaki pacalt, velőt, vesét evett. Ma már sokszor hallom, hogy pfúúújj.
Nekem szerencsém volt abban az időszakban felnőni, amikor ezekből az alapanyagokból készült az ebéd. Nekem akkor is ízlett és most sem esik nehezemre elkészíteni egyiket sem.
Igaz, a vese nem lett a kedvencem, de az sem az íze, inkább a szaga miatt.
A velő  / nem a csontból kiszedett / régebben a vesével együtt készítve, mint vesevelő szerepelt a családi asztalon.  Leginkább a disznóvágások étele volt, de később már külön is lehetett kapni a boltban.

Volt egy jól sikerült kép sorozatom a velő előkészítéséről  és az elkészült rántott velőről, de úgy elszállt, mint a fecske. Mármint a számítógépről, miközben igyekeztem igazítani rajtuk és rendszerezni. Hiába, no! Ennyit értek a géphez. Néhány órás idegroham után belenyugodtam.

A mostani rántotta abból a velőből készült, illetve abból a maradékoknak mondott velőből, ami a tisztítás során letörik, leszakad a nagyobb darabokról. Akkor ezeket bedugtam a fagyasztóba, és mostanság előszedtem. Nem volt sok, de egy bőséges adag kijött belőle két  tojással.

• Apró kockákra vágott hagymát fonnyasztottam meg olajon. Sót és borsot is tettem rá.
• Rátettem a velőt, átforgattam a hagymával, azután hagytam néhány percig, hogy kicsit összesüljön. Nem kevergettem, hogy ne essen szét.
• Amikor úgy láttam, hogy összeállt a velő, akkor átkevertem, még néhány percig sütöttem és ezután ráöntöttem a felvert  tojást.
• Kevergetve lazára, lágyra sütöttem.
• Pirospaprikával megszórtam és odaadtam a férjemnek, hogy megegye.
• Megette!

Vacsorára nem ajánlom, mert a tojás magában is nehéz étel estére, de velővel együtt különösen az.