2012. június 30., szombat

Zöld spárga koktélparadicsommal, újkrumplival


Tulajdonképpen már vége a spárgaszezonnak, de még lehet kapni itt-ott. Igaz, elég drága, de az egész szezon alatt többet kértek érte, mint tavaly. Amit olcsón adnak, az sajnos össze van száradva, látszik rajta, hogy régóta áll a polcon. Az ilyet nem érdemes megvenni, mert az élvezeti értéke a nullával egyenlő. Sosem fog kiderülni, mi a jó a spárgában?
Sütöttem már sütőben is, de általában először megpárolom, azután készítem el valamilyen változatban.
Ajánlatos felhasználás előtt alaposan kiáztatni, mert a zárt virágokban igen sok föld bújhat meg, hiszen a föld alól kell utat törnie, hogy kibújhasson.
Meghámozni viszont nem szükséges, én nem is szoktam.
Ha meghajlítjuk a szárakat közel a szár alsó harmadához, akkor nagy százalékban ott fog eltörni, ahol a fás része kezdődik. Így egyszerűen elő lehet készíteni a főzéshez.



A megpárolt spárgát kivajazott sütőedénybe tettem. A fiúk miatt az ő részükbe tettem néhány szelet főtt tarját is.
Leöntöttem tejszín - tojás - sajt keverékével. Rátettem a koktélparadicsomokat és a sütőben megsütöttem.
Nem kell sok ideig sütni, csak amíg a sajt megpirul és a paradicsom megsül.
A koktélparadicsom nagyon finom édes, nem érdemes a hagyományos paradicsommal helyettesíteni, mert nem lesz olyan az íze.
Az újkrumplit megmostam, felvágtam, befűszereztem és a sütőben megsütöttem.
Két csomag spárga volt és három bőséges adag lett belőle. Sok spárga, kevés krumpli --az én adagom volt. A fiúknak kicsit több krumpli és a néhány szelet tarja tette laktatóbbá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.