2012. szeptember 16., vasárnap

Sült tarja cukkinis besamel alatt


Egyszerű ebéd, az utolsó pillanatban.
Valahogy úgy adódott, hogy nem volt igazi hétvégi bevásárlás, ezért nem vettem olyan húst, amit hétvégéi ebédként főztem volna meg. Szombaton töltöttpaprikát készítettem, mondván, hogy vasárnap sem illetlenség ilyet enni. Azután vasárnap arra gondoltam, ha ma nem főzök semmit, akkor hétfőn kell délután ezzel töltenem az időt. Munka után pedig nem olyan jó, ha muszáj.
Átvizsgáltam a fagyasztót és találtam egy csomagot, amire az volt írva, hogy hét szelet tarja. Gőzöm sem volt akkor még, hogy mi lesz belőle, de kiolvasztottam.
Azután megláttam két megtermett cukkinit a teraszon másik két kisebb társával együtt és úgy gondoltam, ezekkel is kellene valamit kezdeni.

  • befűszereztem a húsokat és elősütöttem egy olyan lábasban, amit majd a sütőbe is be tudok tenni
  • durvára reszeltem a két nagyobb cukkinit, besóztam, kicsavartam és összekevertem egy jó adag besamellel, amibe egy tojást is belekevertem, hogy egy kicsit összefogja
  • megborsoztam és ráöntöttem a félig megsült hús szeletekre
  • visszadugtam a sütőbe és kb. fél óra alatt összesütöttem
Barnarizst akartam főzni mellé, de sajnos csak egy kis maréknyi volt itthon, ezért sima fehéret főztem. A tányéron megszórtam vágott petr.zölddel, hogy még egy kis vitamin  legyen mellette.

Holnap nem kell főznöm!!!

2 megjegyzés:

  1. Szerintem így alakulnak ki a legjobb kaják - mint ez is pl. :)

    VálaszTörlés
  2. Igen,igazad lehet, volt már ilyen és utólag mi lepődtünk meg a legjobban, milyen ehető étel lett belőle.:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.