2013. október 20., vasárnap

Tejfölös savanyúkáposztasaláta sült fokhagymás lepénnyel

 Egy végtelenül egyszerű, de nagyon egészséges saláta. Igaz, nem árt szeretni a savanyúkáposztát.
A zöldségesünkben az egyik fiatal eladótól hallottam, ezért mertem elkészíteni, pedig első hallásra furcsának tűnt. Mint szinte mindig, én most is változtattam rajta, szerintem előnyére.


Eredetileg úgy szólt, hogy a --ha szükséges, mossuk ki -- a savanyúkáposztát keverjük össze a tejföllel és tegyünk bele virsli karikákat. Pirítóssal nagyon finom!
Ehhez képest én így készítettem:

  • a savanyúkáposztát kissé kimostam és a szálakat elvagdostam, hogy könnyebb legyen enni
  • sűrű tejfölbe kevertem a káposztát 
  • sóztam, borsoztam, vágott petr.zöldet szórtam bele
  • a virslit vastagabb karikákra vágtam és kevés olajon megsütöttem, ezután az ízes olajjal együtt a káposztához kevertem
  • egy almát felkockáztam és ezt is a salátába tettem



Előző nap vacsorára teljeskiőrlésű lisztből  naan kenyérhez hasonló lepényeket sütöttem --  élesztővel és serpenyőben, szárazon. Ami megmaradt, azokat javítottam föl egy kicsit.
A sütőben megsütöttem három fej fokhagymát gerezdjeire szedve--150-160°C-on kb. 35 percig.


A lepényeket megkentem a sült fokhagyma péppel és Tihany kékpenészes sajtot tettem a tetejére, ezután a sütőben alaposan átmelegítettem.
Nagyon, nagyon finom lett!


Amikor először készítettem, azt gondoltam, hogy a tejföl egy részét kefírre cserélem,  mert az mégsem olyan zsíros, de nem volt jó ötlet, mert ezzel még savanyúbb lett. A tejföllel finomabb volt!
Ha csak sima pirítóssal akarjuk enni, akkor a salátába keverhetünk kis darabokra vágott sajtot is.

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.