2011. április 25., hétfő

Húsvéti reggeli



Húsvét hétfőjén ez volt a reggelink.
Próbáltam magam győzködni, hogy nem fogok egész nap a konyhában sürögni az ünnepek alatt, de ezt csak részben sikerült megvalósítani.  Miután minden nap hagytam magamnak szabadidőt, ezért minden napra jutott valami tevékenység. Sok kipróbálandó recept is felgyülemlik az idők során és ezek elkészítésésre is csak olyankor van időm, ha nem egy napból áll a hétvége. Sosem fogom magam utól érni, de igyekszem minden adandó alkalommal lefaragni a mennyiségből.
Most az egyik sorára váró a franciasaláta volt, ami most új alakban került az asztalra.  Nem kíván nagy előkészületet, sem különös rátermettséget, csak egy kis kreativitást.
Azért szeretek a blogon szörfözni, mert sok, sőt nagyon sok jó és igazán tehetséges gasztroblogger van, aki folyamatosan gondoskodnak róla, hogy a hozzám hasonló, folyamatos időhiánnyal küszküdő háziasszonyok helyett kitalálják és elkészítsék a finom és különleges ételeket, amit azután nekünk csak le kell másolni.
Most is ez történt, igaz némi idő csúszással, mert ez az ötlet a Kifőztük újság tavalyi számában jelent meg.
A kivitelezés nem pont ilyen volt, de az ötlet, remek.
Nekem most néhány főtt tojás is elbújt a saláta masszájában.



Egy csomag zselatint oldottam fel kb. 1/2 dl vízben, amit a mikróban melegítettem meg.
Összesen 5 dl. volt a tejföl és majonéz mennyisége, amihez még 1 dl tejszínt is tettem.
A zöldségek kb. 80 dkg-ot tettek ki.
Szépen összeállt, de a sok apró zöldség miatt, szeleteléskor kicsit lazult a majonézes kocsonya. Apró szépséghiba, ami semmit nem vont le az élvezeti értékéből.
Köszönöm szépen a Kifőztük csapatának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése