2009. október 28., szerda

Csalános péksütemény


A csalán a tavasz egyik vitaminforrása. Olcsó és könnyen beszerezhető. A mi udvarunkban is kiirthatatlan, de még így sem elég egy mártás vagy leves elkészítéséhez. Túróval keverve már készült belőle tésztalepény töltelék és tettem már zsömlébe is.


Most ősz idején a jó idő ismét előhozta az új, zsenge hajtásokat. Az esős idő után frissen, zsengén kínálták magukat a csalán levelek. Mielőtt a sajátomat észre vettem volna a kert eldugott sarkában, kimentem az utcára és learattam a csalán termést. Olyan sok volt, hogy megtehettem, hogy csak a fölső, fiatal leveleket szedtem le. A többi amúgy sem volt szép, hiszen a növények már öreg tövön élnek.










Először úgy gondoltam, hogy elegendő mennyiség lett egy tészta töltelékéhez, de a forrázás után kiderült, hogy ez bizony nagyon összement, ezért a töltött tészta ötletét elvetettem. Kicsavartam és összevágtam, mint a spenótot szoktam. Így azonban már sok volt ahhoz, hogy belegyúrjam a tésztába. Arra gondoltam, hátha a kész zsömlén érezni lehet majd valamilyen fura ízt, és nem mertem beletenni az összeset, de nem kellett volna ettől tartanom. A megmaradt csalánt megszárítottam és darálón porrá őröltem. Jó lesz egy másik sütésre. A tésztába került még szárított paradicsom is, amit én tettem el, tehát száraz volt, nem a bolti olajos, ami üvegben van, de mivel ilyet is tettem el, legközelebb én is fogok belőle tésztába gyúrni. Az olaj nem árt neki. Így nézett ki a kinyújtott tészta. Piros és zöld, sokat sejtető foltokkal.

A tészta egy egyszerű kenyértészta volt: 50 dkg fehér liszt; 3 dl folyadék / kefír+víz /; 3 dkg élesztő; 1 ek. burg.pehely, só, cukor, olaj





A dagasztás és kelesztés után a tésztát elosztottam 18 kb. egyforma részre. 3-3 lapot használtam föl egyszerre úgy, hogy 1 lapot kör alakúra nyújtottam, megkentem olvasztott margarinnal, rátettem egy másik lapot, azt is megkentem margarinnal és erre még egy kinyújtott lap került.
Így kaptam 6 kör alakú lapot, ami egyenként 3 rétegű volt.


Kettőt kinyújtottam nagyobbra, felcikkeztem hat darabra és kiflit tekertem belőle.


A csillagokkal játszottam, nem is sikerültek rendesen, de a legnagyobb bűnöm az, hogy azt sem tudom, hol láttam a formázását, ezért most ezt nem írom le. Ha valaki ráismer, írja meg és pótolom ide. Nagyon finom, másnap is puha tészta lett a margarinos rétegezéstől, igaz, így egyáltalán nem kalóriaszegény, de most ennyit megért nekem. A csillagokat keményítővel elkevert vízzel kentem meg, hogy rátapadjanak a magok, a kifliket nem kentem le.


180 fokon sült 20-25 percig

6 megjegyzés:

  1. Soha nem ettem még csalánt. Milyen íze van?
    http://myfxadvice.com forex system

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ezzel a linkkel nem jutottam dűlőre. Mit kellett volna találnom?
    A csalánnak semmilyen íze nincs, ill. fűíze van, de ha már beletetted valamibe, akkor azt sem érzed. Nem az íze miatt eszik, hanem az ásványi anyag tartalma- és vitamin tartalma miatt. Ráadásul garantáltan bio. Ezt biztosan nem permetezik!

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom mi ez a link, időnként beteszi a rendszer a megjegyzéseim után. Bocsi, ez van.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, a csillag különösen tetszik!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki! Még soha nem mertem a csalánt kipróbálni!

    VálaszTörlés
  6. Csalánt még én sem próbáltam, igaz szinte nincs is a kertben. Nekem sikerült kiírtanom, az uncsim miatt főleg. Jól néz ki.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.