2010. december 8., szerda

Hajtogatott krumplis, töpörtyűs pgácsa


Életem első hajtogatott tésztája. Hát igen, van néhány egyszerű dolog, ami mégis kimaradt eddig az életemből.  Tulajdonképpen a pogácsa is kimaradt, mert olyan kudarcok után, amit én éltem meg pogácsa sütés címén, nem volt más választásom, mint egy időre felfüggeszteni a kísérletezést. Ennek lassan már húsz éve, de a különféle sajtos rudak- és kockák, amik pótolták a pogácsákat, remekül beváltak.

A töpörtyűs pogácsa a férjem kedvelt sós rágcsája, és én eddig ennek ellenére nem mertem belevágni. Most szabadságon vagyok, semmi okom arra, hogy ne tegyek egy próbát. A hajtogatások miatt nekem egész napos elfoglaltságnak tűnt, és ennyi időm egy dologra ritkán van. Igaz, ha már tudom a technikáját, akkor be lehet szervezni egyéb elfoglaltságot is ezzel egyidőben.

Most így utólag már nagy a szám! Nem is olyan félelmetes, mint ahogy én gondoltam. Talán nem kellett volna húsz évig készülni rá.
A hajtogatásból ugyan egyet elspóroltam, de így is nagyon szép lett. Elég nagyokat készítettem, de hát felnőtt méreteket csináltam belőle.
  • 50 dkg liszt
  • 2 ek burg.pehely / saját ötlet /
  • 1 ek só
  • 1 tk bors
  • 3 ek olaj
  • 1 kk. cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 tojás
  • 2,5 dl kefír
  • 1/3 doboznyi töpörtyűkrém
Ezeket a kenyérsütőgéppel kevertettem össze. Vizet még lehet tenni hozzá, ha szükséges.
Amikor megkelt, kinyújtottam, megkentem a megmaradt 2/3-nyi töpörtyűkrém felével és összehajtogattam.
30 perc pihentetés után ismét kinyújtottam és rákentem a maradék töpörtyűkrémet. Újból hajtogattam és ismét 30 percig pihent. Tehát két hajtogatás volt.
Kinyújtottam egy újjnyi vastagra, berácsoztam a tetejét, megkentem felvert tojással és kiszaggattam egy 6 cm-es kiszúróval.
Elvileg így nem került tojás a tészta korongok oldalára. Ez ugyanis gátolja azt, hogy sütés közben föl  tudjon emelekedni a hajtogatott tészta.
A leeső darabokat nem lehet újból összegyúrni, mert elveszíti a hajtogatás adta tulajdonságát. Ezt én úgy oldottam meg, hogy egymáshoz tapasztottam a darabokat, összenyomkodtam és amorf, pogácsának nem mondható, de annál finomabb darabokat sütöttem belőle.
A sütés nekem rövidebb ideig tartott, mint a többi leírt idő. 180 fokon kb. 20 perc elég volt.

3 megjegyzés:

  1. Szépek lettek nagyon, biztos finomak is!:-)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek, büszke lehetsz rájuk, képzelem milyen finomak!
    Még én sem csináltam soha töpörtyűs pogácsát, ideje lenne:-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, vállon is veregettem magam.
    Biztosan finom lenne krumpli nélkül is, de ez még puhít rajta egy kicsit.Legalábbis én így gondoltam.

    Valóban igaz, hogy néhány dolgot csak elkezdeni nehéz.

    Latsia ne riasszon meg a hajtogatás, nem kell mérnöki pontosság hozzá.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.