2011. december 31., szombat

Szilveszteri pizzák


Pogácsa helyett készült, de volt benne némi tudatosság. Néhány maradék szinte mindég van a hűtőben, így most is volt. Karácsonyról is maradt, de a mélyhűtő is remek hely a  dugdosásra.
Kovászom is van mostanában és majdnem mindég aktív is, ezért most gyakrabban használom.
A pizzatészta kovásszal készítve egészen más élményt nyújt. A tészta vékony és olyan rugalmas, hogy lazán húzogathatom, nem kell nyújtófával nyújtani. Igaz, így nem lesz szabályos kör alakú, de azt hiszem, nem is ez a cél. Rusztikus, ma ez a divatos kifejezés.


Ennek az alapja nyers cékla lereszelve és összekeverve csípős ecetes tormával, meg görög joghurttal.
Húsos szalonna szeletek, újhagyma és sajt került rá.


Erre a pizzára a hűtőben hónapok óta árválkodó bazsalikomos pesto került. A sajt tetejére a szintén a fagyasztóból előkerült  sült koktélparadicsom és feketeerdei sonka került.


A surimis pizza alapja fokhagymás tejföl. Némi húsos szalonna, újhagymaszár és saját  napon szárított paradicsom a fagyasztóból.  Csak halkan jegyzem meg, hogy sajt erre is jutott.


A tavaly nyáron elkészített napon szárított paradicsom ízesített olajban eltéve a fagyasztóban nagyon jól el volt mostanáig. Ilyen kis üvegekben tettem el és így kifehéredve dermedt meg az olaj a fagyasztás során.
Rövid idő alatt folyékonnyá válik az olaj és már használható is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.