2012. november 12., hétfő

Bacon fonatban sült fasírt


Az első képnek kellene lennie annak, amelyiken a felszeletelt hús látszik szépen elrendezett környezetben.
Na, ilyen itt most nem lesz!
Most ugyanis nem ez a lényeg, hanem az a mód, ahogyan elkészült.
Ennek a szép fonott bacon szőnyegnek az ötletét Gabojszától csentem, de sokáig váratott magára a megvalósítás.

  • 12 szelet vékony bacon kell a fonat elkészítéséhez
  • 50 dkg húsból készült masszát lehet belegönygyölni 
Marhahúst vettem, mert nem a klasszikus fasírt masszát akartam megsütni, hanem egy kicsit tömörebb állagút.
Megfűszereztem a húst egy kevés borsikafűvel, friss petr.zölddel, borssal, apróra vágott snidlinggel.
Tettem bele egy tojást és egy szelet tejben áztatott, de kicsavart kenyér szeletet.


A húsmasszát rákentem a megfonott szalonnára és beterítettem reszelt, füstölt sajttal.
Amennyire lehetett, szorosan tekertem fel, megformáztam és alufóliával betekertem.


Fél óra alatt megsütöttem 170°C-os sütőben úgy, hogy a tepsibe öntöttem egy kevés vizet is.
Eddig készült el előző nap, majd másnap kivettem a fóliából és tepsire téve megsütöttem, hogy szép színe legyen.
Természetesen nem két nap alatt kell elkészíteni, de nekem így  volt rá lehetőségem.


Melegen és hidegen is jól szeletelhető, köszönhetően a tömörebb állagának.
Köretként párolt zöldséget készítettem, de burgonyapürével is nagyon finom.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon dekoratív! Már én is készítettem, nagy sikert lehet bezsebelni vele!

    VálaszTörlés
  2. Ezért / is / szeretem a blogokat, mert olyan sok ötletet lehet összegyűjteni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.