2009. november 1., vasárnap

Kacsaleves maceszgombóccal--VKF XXIX

Hétvégére teljesen begombócoltam! Amilyen nehezen és ötlettelenül indult ez a játék, annyira belejöttem a végére. Szó szerint, hiszen ezek a mai ebédhez készültek. Még a reggelinél is gombócot gyúrtam a sajtból, mielőtt megettem. / ez vicc volt / A kacsalevesről szintén nem akarnék most írni, mert ahány ház, annyi szokás, ezt talán nem kellene uniformizálni. Amit én szoktam az az, hogy szerecsendióvirágot teszek a húslevesbe és sárgarépát szoktam pirítani, amit felöntök egy kevés levessel és ezt szűröm a többi leveshez. Nagyon szép színe lesz tőle. Különben nem vagyok fanatikus húsleves főző és nem görcsölök, ha nem lesz átlátszóan tiszta. Szeretjük, de ennek ellenére nem főzöm, talán még havonta sem.
A maceszgombócot jó tíz évvel ezelőtt próbáltam ki. A gyerekeim nem rajongtak érte, de azért megették. Amíg lehetett maceszlisztet venni, addig néha került a levesbe, azután eltűnt a liszt és mostanában újra megtaláltam, jóval drágábban. Pontosan nagyon drágán. Úgy döntöttem jó lesz nekem a pászka lap is, majd én megőrölöm. Egyszer csak megláttam ezt a Corában, és vettem is két dobozzal. Ebből készült most a gombóc a levesbe.




A régi zacskókon volt recept, és nem is csak egy, de ezen a dobozon most nem volt. Ezért elővettem egy régebbi zsidó szakácskönyvemet, hogy azért nagyon ne rontsam el. Ebben a lehető legegyszerűbb variáció volt, de én emlékeztem valami másra is. Így készült:
  • Egy doboz 12 dkg-os pászka
  • 2 kisebb szelet tönkölyös kenyér
  • 1 db tojás
  • 1/2 párolt hagyma
  • 1/2 mk gyömbérpor
  • bors
  • víz, mert nem áztattam a kenyeret sem

A pászka lapokat és a kenyeret késes aprítóban összetörtem, ezután beleütöttem a tojást, hozzáadtam a párolt hagymát, sót és a fűszereket. Kicsit több, mint 1/2 dl vizet is kellett adnom hozzá, mert nagyon kemény volt. Sós vízben kicsi gombócokat főztem ki. 10-15 perc kell, hogy átfőljön.

3 megjegyzés:

  1. Daisy,
    finomakat főztél!!!
    Off: megérkezett a mail-em??? Aggódom, hogy érthetően fogalmaztam-e....

    VálaszTörlés
  2. Azt a kacsalevest én is szívesen kanalazgatnám a gombóccal együtt.

    VálaszTörlés
  3. Kaptam egy kacsát - még gondolkodom, mi legyen belőle! A gombócok is nagyon tetszenek Nálad!:)

    VálaszTörlés