2010. február 3., szerda

Savanyúkáposztás csigák túrós tésztából

Semmi baj nálunk a tejtermékek fogyasztásával, mégis többször próbálok olyan ételeket készíteni, amibe láthatatlanul bele lehet tenni valami plusszt. Ilyen a túró is, mert a különféle szendvicskrémek mellett kenyértésztába is szoktam gyúrni. Így készült már normál kenyér, aminek az összetevői között szerepelt a túró is, és így készült ez a káposztás csiga is. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a túró, ami belekerült már a lejárati idő körüli volt, tehát nyersen nem lehetett tárolni, még valamilyen krém formájában sem. Így jött az ötlet, hogy belesüssem a tésztába. Mivel a töltelék káposzta volt, jól kiegészítették egymást. A tészta hozzávalói:

  • 300 ml tejföl + víz összesen ( 1/3-2/3 )
  • 25 dkg túró
  • 15 dkg telj.kiőrl. tönkölyliszt
  • 45 dkg fehérliszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 ek olaj
  • 1 ek méz

A liszt mennyisége a túró nedvesség tartalmától is függ. Szükség szerint még lehet adni hozzá. A hozzávalókból a kenyérsütőgéppel tésztát készítettem. Kelesztés után két cipót formáztam és újra pihentettem kb. 10 percig. Ezután kinyújtottam, megkentem a tészta teljes felületét juhtúrós krémsajttal, erre pedig szétterítettem a kihűlt káposztát. A sajt nem nélkülözhetetlen, nyugodtan el lehet hagyni. Feltekertem és ujjnyi vastag szeletekre vágtam. A tészta csigákat sütőlemezre tettem, 30 perc kelesztés után hideg sütőben kezdtem sütni. 180 fokon sült kb.20 percig.

Káposzta elkészítése:

  • 1 kg savanyúkáposzta
  • 2 ek cukor
  • olaj+ vaj
  • 1 dl fehérbor
  • őrölt köménymag

Az olaj és vaj keverékén karamellizáltam a cukrot, rátettem a kissé kimosott káposztát, felöntöttem a borral, fűszereztem, sóztam és kiforraltam. Ezután kevés vizet öntöttem rá és a káposztát puhára pároltam.

Finom vacsora lett belőle, kicsit pikáns a káposzta, de nem kellemetlen. A túrónak köszönhetően még három nap múlva is ehető volt, mert a tészta puha maradt.

3 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszik!! Szeretem a káposztás töltelékeket!!

    VálaszTörlés
  2. Még csak próbálkozom a savanyúkáposztával, de most sikerült.

    VálaszTörlés