2010. július 18., vasárnap

Kenyérsütőgépben készült kenyér teljeskiőrlésű lisztből


Nem most kezdtem a kenyérsütést, kipróbáltam már több, különböző összetételű receptet. Volt benne jó néhány saját magam által kevert is, de nem mindegyik lett sikeres. Sosem akartam tanítani a kenyérsütést, de szívesen elmeséltem minden ismerősömnek, ha kíváncsi volt rá, hogy milyen remek dolog otthon sütni a kenyeret. Lehet, hogy bennem van a hiba, de én nem bírom ki, hogy ne változtassak egy recepten. Nagyon szívesen használom a mások által kipróbált, pontos és használható recepteket, de itt véget is ért számomra a kihívás. Ötlet, ihlet, esetleg némi hiányosság az összetevőket illetően és már is elkerülhetetlen a változtatás.
A mostani recepten viszont nem állt szándékomban változtatni, ugyanis nagyon megörültem, hogy találtam egy olyat, amiben rengeteg teljeskiőrlésű liszt van. Ezt muszály volt az eredeti leírás alapján elkészíteni, hogy sikerüljön, mert már régóta szeretnék egy ilyen kenyeret. / sajnos nem sikerült megállni /
Az eddigi legbátrabb lisztkeverési arány nálam az 50-50% volt, de már ez is elég ragadós tésztát eredményezett, ezért ritkán használtam.
Napmátka gyönyörű kenyere teljes siker volt!

Ekkora kenyeret, ami ennyi teljeskiőrlésű lisztből készül, még sosem sütöttem.
Ennek a nagyságnak a magyarázata az öregtészta és egy kevés sikér.
A büntetés pedig a változtatásért az lett, hogy kicsit törékeny lett a kenyérszelet, de csak a hét vége felé, amikor már az utolsó szeleteket ettük. Hogy miért? Azt nem tudom.
  • 50 dkg telj.kiőrl. búzaliszt
  • 20 dkg telj. kiőrl. tönkölyliszt
  • 10 dkg BL-80-as liszt
  • 10 dkg öregtészta
  • 2 teáskanál só
  • 1/2 mk aszkorbinsav
  • 2 dkg margarin
  • 3 ek olaj
  • 1 tk sikér
  • 1 ek méz
  • 2,5 dkg élesztő

Kenyrsütőgép Volkorn-progjamján kell sütni. Nekem persze nem sikerült a fix programon megsütni, mert a recept a változtatásokkal már nem volt erre alkalmas.

  • Gyönyörűen összekeverte a gép , éppen jó volt a folyadék és liszt aránya. Öröm volt nézni a gömbölyödő tésztát!
  • A dagasztás végén én kivettem a lapátokat, megigazítottam egy kicsit a tésztát és hagytam kelni, ill. hagytam, hogy a program menjen tovább.
  • Egyébként is a konyhában volt dolgom, de semmiképp nem hagytam volna magára a gépet, mert sosem lehet tudni......
  • Még jó, hogy így döntöttem, ugyanis a programból még két óra volt hátra, de az én tésztám már kitöltötte majdnem az üstöt.
  • Átkapcsoltam sütésre és most már békén hagytam.
  • Az öregtészta, a sikér és talán a kicsivel több élesztő megtette a magáét.

Gyorsan leírtam a változtatásokat, mert olyan csodaszép kenyerem lett, hogy ezt a receptet mindenképpen megtartom.

Ha valaki megírná, hogy mitől lett kicsit törékeny, azt nagyon szívesen venném.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése