2010. november 6., szombat

Elfelejtett receptek


Szó szerint véve igaz a bejegyzésnek adott cím. A helyzet ugyanis az, hogy az elmúlt hetekben is készültek olyan ételek, amelyekről úgy gondoltam, megérnek egy blog bejegyzést. Ezért szorgalmasan készítettem a fényképeket, válogattam, rendeztem, gyűjtöttem. Később derült ki, hogy a gyűjtés volt a legrosszabb ötlet. A képek megvannak mind, de a hozzávaló recepteknek csak a töredéke.

Sajnos olyan is van, amiről már azt sem tudom, kinek a blogjáról származik, pedig olyan finom leves volt, hogy jó lenne újra főzni. Az igaz, hogy szinte minden recepten változtatok valamit, többnyire az összetevőkön, de néha az elkészítési módon is. Ez nem is lenne baj, mert legközelebb is tudnék inprovizálni, de ha nincs alap, akkor min változtassak?

A fenti krémek közül a csicseriborsókrém nem igényel receptet. Tahinivel vagy anélkül, mindegy, hogyan készül. A mennyiségek tetszőlegesek, ki, hogyan szereti?
  • főtt csicseriborsót pépesítünk
  • szezámpasztát adunk hozzá
  • rómaiköményt, sót, borsot, citromlét, csilit
  • főzővízzel higítjuk, ha nagyon sűrű lenne
  • olívaolajat teszünk rá és bele is
  • pirospaprikával szórjuk meg díszítésként
Több változatban készíthető, érdemes kísérletezni. Sajnos a vendégeim csak fenntartásokkal kóstolgatják.




Ez a kép a lazacos krém összetevőit mutatja.  Minden próbálkozásom közül mindég ez a legnépszerűbb. Nem tudok eleget készíteni belőle.
A képen majdnem minden alkotó eleme rajta van, csak az alap krém hiányzik.
  • az alapja pedig a sajtkrém, ami lehet mascarpone, lehet krémes túró, lehet lecsöpögtetett tejföl vagy ezek tetszőleges arányú keveréke
  • olajos füstöltlazac szeletek / Lidl-ben sokszor akciós, akkor kell a fagyasztóban tartalékolni /
  • saját készítésű, napon aszalt paradicsom
  • zöld- és fekete olajbogyó
  • kapribogyó
  • olívaolaj
  • só / csak óvatosan /
  • frissen őrölt bors
  • zöldkapor összevágva / el is maradhat /
  • lehet citromlével ízesíteni, ha szükséges


Nagy kedvencünk a csirkeszárny ilyen fűszeres pácban megfürdetve és sütőben megsütve. Szinte minden alkalommal más a keverék, de amikor a kép készült, akkor még tudtam pontosan, mit  tettem bele, de ma már nem tudom leírni.
Szójaszósz, méz, csili, fokhagyma, mustár általában van benne, de ezek mellet néha még 4-5 féle fűszer.


A brokkolis rétes különleges köret, néha érdemes ilyeneket is készíteni, mert az egyszerű pulykasültet is kilemeli.
Sűrű besamelmártásba kevert főtt brokkoli rétestésztában megsütve.

A diómártást viszont ismét egy átalakított változatban készítettem, a neve sem ez volt, ezért utólag meg sem találtam az eredetit a könyvben.


Patiszonfőzeléket még sosem készítettem, de valaki ihletésére ezt is kipróbáltam. Nem bántam meg, nagyon finom volt. Kapros ízesítéssel készítettem és natúr marhahúspogácsával. Jövőre biztosan többször megfőzöm.


Ezt a lepényt vacsorára készítettem, maradékok felhasználásaával.
Levelestészta alap, túróval kevert párolt spenót, lilahagyma, paradicsom, tarja szeletek. Talán még reszelt sajt is volt a tetején, de ez nem biztos.



Ez a csirke szintén családi kedvenc. Láttam már több, hasonló változatát.
Én úgy készítem, hogy a tepsibe olajat vagy más zsiradékot öntök, elég sok hagymát karikázok bele, megszórom borsikafűvel, borssal, erre teszem a lisztben megforgatott, elősütött combokat.
Leöntöm tejszínnel és megszórom reszelt sajttal. Vizet nem öntök alá, mert így is kijön belőle éppen elég. A hagyma szinte pépesre párolódik benne.
Általában párolt rizst készítek mellé.



Ez a quinoa puding valószínűleg a tejbegríz mintájára készült, de már nem tudom leírni, hogyan.
A tetejére feketeribizli öntet került, amit tavaly főztem a kenyérsütőgépben. Az idén sajnos ez elmaradt.






Sütöttem már olyan kenyeret és péksüteményt, aminek a tésztájába éppen a lejárati idő határán levő túrót kevertem. Kevesebbet, mint amit Limara tett bele, de nem is volt igazi recept, csak rögtönzés.
Azóta viszont megsütöttem az ő verzióját, többször is. Nagyon finom, napokig puha, tényleg jó recept.


Egyszer majd írok egy rendes receptet, mert ezer változat létezik, legyen itt az enyém is.
Ebben is van hagyma, krumpli olajon megpárolva, turmixolva és tejföllel gazdagítva. Nem szoktam liszttel sűríteni, ha nem fontos.


A zellerkrémleves is hagyma, krumpli párosítással kezdődik, ezután kerül hozzá a zeller.

Ennél a levesnél igazából a levesbetét volt az, ami miatt bejegyzésre alakalmasnak gondoltam.


Ez pedig úgy készült, hogy olívaolajon húsos szalonna csíkokat sütöttem, erre tettem a tetszőleges mennyiségű magkeveréket és összepirítottam.
Nekem volt a magok között lenmag, szezámmag, napraforgómag és egy kevés tökmag törmelék.
Meglepően laktató levesbetét volt és nagyon finom.


Szeretném, ha ennek a levesnek a receptje előkerülne, mert nagyon finom volt, bár én ezen is változtattam, mert tettem bele árpagyöngyöt is, hogy igazi tartalmas étel legyen, és azt hiszem még a zöldségek is bővültek, de ez lényegtelen az elkészítési módját illetően. Az biztos, hogy egy blogról van az eredetije.


Minestrone tésztával és bazsalikom pestóval. Csak most tudtam meg, hogy a minestrone is egy olyan gyűjtő fogalom, mint a muszaka.
Sokféle zöldség összefőzve, pestóval vagy nélküle, esetleg parmezánnal megszórva. Mindenképpen nagyon finom.


A halat pácoltam só nélkül citrom- és narancslében a reszelt héjakkal együtt, fokhagymával, borssal és magos mustárral.
Megsütöttem és a visszamardt olajra lisztet szórtam, arra fehérbort, a maradék páclevet és tejszínt öntöttem. Ez lett a mártás.

A répa balzsamecetes, narancsos, gyömbéres és mézes keverékben hagymával együtt sült roppanósra.
Vajas brokkoli és burgonyapüré volt még hozzá.


Több receptet összehasonlítottam, de úgy láttam egy alapból indul ki szinte mindegyik.
Látszólag szép kenyér, de senkinek sem ízlett igazán. Próbáltuk pirítósként megenni, de úgy sem akart elfogyni. Tömör és szokatlan ízű volt a sütőportól.
Sajnálom azt, aki kénytelen ilyenen élni, de az is lehet, hogy én rontottam el valamit. Az angolszász vidékeken közismert kenyérféle, ezért gondolom, hogy létezik ehető változata is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.