2009. szeptember 23., szerda

Cserépedényben sült zöldséges ragu
















Amikor a római tálak piacra kerültek, én rögtön vettem egyet. Talán jó volt a reklámja, talán még hittünk bennük, akár az újságban jelentek meg, akár a TV-ben. Az enyémet még pataki tálnak hívták, belül mázas volt és kívül szép festett virágok díszítették. Tulajdonképpen nem is volt, hanem van! Igen, még meg van és használható, nem tört el, nem csorbult ki. Nagyon vigyáztam rá. Sokat használtam, szerettem, nagy segítség volt a munkás hétköznapokon vagy a pihenős hétvégeken. Sajnos ahogy nőtt a család étvágya, úgy lett egyre kisebb a tál. Néhány éve már újra elkezdtem keresni egy cserépedényt, amit használhatnék a megnövekedett étvágyú családom kielégítésésre. Nem találtam elég nagy méretet. Azután jött a váci Világi Vigalom, amit a város minden évben megrendez lassan húsz éve. Ide jönnek az erdélyi népművészet remekeit árúsító asszonyok, ide hoznak korondi kerámiákat is. Egy ilyen alkalommal vettem ezt az edényt. Ez mázas kívül-belül, nem kell előre beáztatni ha hirtelen az jutna eszembe, hogy én a sütőben akarom elkészíteni az ételt. Fel szoktam melegíteni addig, amíg előkészítem a belevalókat, azután a már szinte forró edénybe beleteszek mindent és mehet vissza a sütőbe. Innentől kezdve 2-3 óra hosszat rá sem kell nézni. Nagyon szeretem!Remélem jól bírja a gyűrődést.
Az edény nem látszik nagynak, de ami ennek ellenére belefér, az 6-7 embernek elég. Most megmértem a hozzávalókat, ez később még nekem is jól jöhet, ha más hozzávalókkal akarom megtölteni az edényt. Így lesz viszonyítási alapom és nem lesz pocsékolás.
  • 3 répa= 60 dkg + szárított zsálya
  • 4 hagyma= 60 dkg + só + szalonna
  • 4 cukkini= 60 dkg + 2ger.fokhagyma, kakukkfű
  • sütőtök= 50 dkg + cukor
  • gomba =50 dkg + borsikafű
  • kalif.paprika = 20 dkg
  • krumpli = 65 dkg + só,bors
  • szalonna = 10 dkg
  • marhahús = 80 dkg + liszt, só + 2 ger. fokhagyma
  • 1 kis dob. sűrített paradicsom
  • 2 ek balzsamecet
  • 1 dl száraz fehérbor
  • kb. 2 dl víz
  • só, bors










A zöldségeket megpróbáltam egyforma méretűre összevágni, de amiről úgy gondoltam, hogy könnyebben puhul, mint a többi, azt kicsit nagyobbakra hagytam. Külön-külön megpirítottam a zöldségeket kevés olajban azzal az ízesítéssel, amit a hozzávalók felsorolásánál melléjük írtam. Nem lesz meghatározó ízük ettől, csak jobban eloszlik a fűszerezés a zöldségek között. A pirítást már csináltam egyszerű teflon serpenyőben is, kicsit erősebb lángon, de most wokban sütöttem elő mindent. Kicsit nagyobb gyakorlatot igényel talán az ilyen ételek készítése, ugyanis a fűszerezés nem mindég állítható be a főzés elején és csak akkor derül ki, mit nem tettünk bele vagy miből tettünk sokat, amikor már készen van, hiszen éppen az a lényege az ilyen típusú főzésnek, hogy nem kell mellette állni és nem kell őrizni. Bevallom nekem sem sikerül mindég eltalálni az ízeket, de az összhatás általában élvezhető. Nem szoktam vad dolgokat összekverni, csak amit ismerek már. Most talán a zsálya volt egy kicsit kakukktojás, de az én konyhámon edződött családtagjaim ilyenkor is megeszik, esetleg egy-egy visszafogott vélemény hangzik el, hogy máskor talán ezt ne........
A húst kockára vágom, kicsit megsózom és öntök rá egy 1/2 dl olajat, szórok rá 3 ek.lisztet és jól összeforgatom. Az olajtól szépen el lehet oszlatni a lisztet a húson és nem lesz csomós. Az edényben megpirítom az összevágott szalonnát, ráteszem a hagymát, sózom és kiteszem egy nagy edénybe, amiben majd összekeverhetem a többi alapanyaggal. Így járok el minden zöldség fajtával és mindet a közös edénybe teszem. Amikor készen van, akkor összeforgatom, megkóstolom, sózom, borsozom. A húst a fokhagymával együtt fehéredésig sütöm és amikor kész, hozzáadom a paradicsomot és átpirítom, mert így elveszíti a savasságát, ráöntöm a balzsamecetet, bort . Alaposan összekeverem és felöntöm vízzel. A liszttől egy kicsit besűrűsödik a leve.
Ezután az előmelegített edénybe rétegesen belerakosgatom a zöldségeket és a húst. Ráöntök minden levet, letakarom és 200 fokos sütőben 2-3 órát sütöm. Sertéshúsnál és csirkénél elég a két óra, de a marhahúsnak jóval több idő kell. Ezt a legjobb három óra múlva megkóstolni és ha kell, akkor még tegyük vissza a sütőbe nyugodtan. Ebben az edényben nem ég le az étel, ha 180-200 fok körüli hőmérsékleten van a sütő és persze van folyadék is az edényben.
Az én ragum most extra zöldséges lett, de nem kell ennyi félét tenni bel. Mindenki azzal készítse, amit a család megeszik. Ennyi zöldségtől ez az edény teljesen tele lett, de a főzés végére egy kicsit összeestek, tehát bőven belefért minden.

5 megjegyzés:

  1. Nekem is szinte pont ilyen edényem van, Romániában vettem, nagyon szeretem, jól hangzik ez a ragu is nagyon:)

    VálaszTörlés
  2. sogórnőm megkért, h elébb mi próbáljuk ki ezt az edényt. :) Egyenlőre még ódzkodom, mert nagyon szép, és a jó ég tudja, h mikor jutunk el újra Erdélybe!!!

    VálaszTörlés
  3. Kinga nem kell félni a használatától, ha betartasz néhány szabályt.
    Áztatni sem kell a mázas edényeket, de ha neked így megnyugtatóbb, áztasd be.
    Hideg sütőbe kell tenni a főzés elején és akkor együtt melegszik a sütővel.
    Ha mégis forró a sütőd, akkor kicsit hűtsd ki, de nem baj, ha meleg marad, viszont ilyenkor tedd egy hideg sütőlapra az edényt és így tedd a meleg sütőbe.
    Ezzel a módszerrel a jénai üvegedényeket is lehet forró sütőbe tenni.
    A sütőből kivett forró edényt csak falapra szabad tenni, hideg felületre tilos!
    Mosogatószeres vizzel nem szabad áztatni, mert magába szívja az agyag. Kimosod és már öblíted is.
    Nekem van egy 30 éves edényem, ami ma is használható és ezt is többször használtam már.
    Forró edénybe csak meleg vizet szabad önteni, ha esetleg pótlás kell az ételhez.
    Az ízek kárpótolnak mindenért, mert más ebben főzni és más a tűzhely tetején.
    Bátran állj neki!

    VálaszTörlés
  4. Hol lehetne szerezni recepteket a korondi cseréphez???

    VálaszTörlés
  5. Szerintem a mindenkori -- nálunk is kapható --cserépedényekhez kiadott receptes füzetekben szereplő ételek elkészíthetők ebben is.
    Nekem van egy 32 éves Pataki tálam / római tál / is. Sokat használtam, de már régen kinőtte a család. Ezért vettem egy Korondit.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.