2010. január 1., péntek

Töltöttkáposzta édeskáposztával

Nem tudom, hogy a töltöttkáposzta hagyományosan savanyúkáposztából készül-e, de nálunk az édeskáposztás fajtája honosult meg. Nem emlékszem gyerek koromból erre az ételre, de gyanítom, nem lehetett a kedvencem. Ezt a változatát már a gyerekeim nagyanyjától tanultam, de csak később tudtam meg, hogy ez tulajdonképpen a szabolcsi fajtája.


  • 2,5--3 kg-os fejeskáposzta

  • 1 kg darált sertéshús

  • 20-25 dkg rizs

  • 1 fej hagyma

  • 3 duci ger. fokhagyma

  • 1 tojás

  • só, bors

  • 1 mk őrölt kömény

  • olaj

  • 1 liter házi paradicsomlé

  • kb. 3 dl víz


Azzal kezdem, hogy a káposztát a külső leveleitől megszabadítom és egy széles pengéjű késsel kivágom a torzsáját. Ezután az egész fejet egy vízzel teli fazékba teszem és elkezdem főzni. A leváló leveleket egyenként kiszedem és félre teszem hűlni. Sok levelet leszedek, ami fölösleges lesz, azt a maradék káposztával együtt a töltelékek közé teszem majd.

A leveleket félbe vágom, egy töltelékhez elég lesz a fele, a kisebbeket egyben hagyom, csak a középső vastag erezetét vágom ki.



A húst összekeverem a nyers rizzsel, a fűszerekkel és az olajon megpárolt hagymával, amibe beleteszem a lereszelt fokhagymát is.














A blansírozott káposzta levelekbe teszek egy kis gombócnyi húsmasszát és úgy tekerem össze, hogy csak az egyik felét hajtogatom be, a másik nyitott marad. Így egy kis kúp alakú töltelékeket kapok.

A megmaradt káposzta leveleket egy lábas aljára terítem és erre teszem a töltelékeket. Egészen biztosan nem sikerül egyformára készíteni, ezért a nagyobbakat teszem alulra, a kisebbeket a tetejükre. Az egészet felöntöm a paradicsomlével és kiegészítem annyi vízzel, hogy éppen ellepje. A paradicsomlébe tettem még egy evőkanál sós, darált paprikát, de helyette elég csak a só. Amikor felforrt, kisebb lángra vettem és így főztem tovább legalább egy órán át, de inkább másfelet. Addigra a nyers töltelék biztosan megfől.

Nekem ez az igazi töltöttkáposzta. Főztem rakottkáposztát is természetesen savanyúkáposztával. A párolt savanyúkáposztát is szeretjük, a székelykáposztának nevezett változatot is, de a töltöttkáposzta nálunk ez a változat marad.

Amíg nem készítettem saját magam, azt gondoltam, hogy ez egy macerás étel, de később rájöttem, hogy semmivel sem bonyolultabb, mint sok más étel.


Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy töltöttkáposztának neveznek olyan ételeket, ahol a tölteléknek szánt gombócok csupaszon vannak belefőzve a lédús káposztába. Ez a remek étel azért megér annyi áldozatot, hogy megdolgozzunk a gombócok becsomagolásával.

10 megjegyzés:

  1. Boldog, békés, szép új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Még sosem ettem édeskáposztából készített töltött káposztát, de az lenne a nagy hátránya számomra, hogy vagdosni kell. De az ízére kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
  3. Helyes, egyetértek azzal, hogy a káposzta közé főzött húsgombócok nem nevezhetők töltött káposztának. Édes káposztából hasonlóan szoktam késziteni a töltött káposztát, a fővő vizében viszont mindig teszek csombort és kaprot, illetve kiskanálnyi ecetet. Savanyú káposztából csak télen készitek töltött káposztát. Lényegében karácsonykor a mi vidékünkön ez a hagyományos karácsonyi főétel. Ha kiváncsi vagy, hogyan készitem, nézz be hozzám: http://fakanalforgato.blogspot.com/2010/01/szarhegyi-toltott-kaposzta-karacsonyra.html

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, Tündér! Kedves tőled.

    Sofia, a káposztát nem kell vagdosni, mert ami megmarad a főzés után a káposztafejből, az szétesik és csak ezeket a kis tépett leveleket teszem a töltelékek közé ill. a tetejére.


    Alíz a csombor és a kapor nálam a lucskoskáposztába kerül, de a töltöttnél még nem csináltam így. Nem lesz nagyon hasonló íze? Persze az egyik paradicsomos, a másik tejfölös.

    VálaszTörlés
  5. Nem lesz hasonló az ize, mert egyébként más a fűszerezése.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Daisy!
    Véletlenül keveredtem ide ,de eztán rendszeres látogatód leszek.Először a rétes fogott meg majd a töltött káposzta.Szabolcsi lány vagyok azon a vidéken igy főzik a töltött káposztát.Édes káposztába és paradicsommal nyakon öntve.Aztán elkerültem egy másik vidékre de néha főzök igazi káposztát,mert a gyerekeim igy hivják.Jó egészséget kívánok,és sok örömet a blogodhoz.

    VálaszTörlés
  7. Szia Nyanyus!
    Köszönöm a látogatást és örülök, ha máskor is benézel.

    VálaszTörlés
  8. A töltelékek nem fognak szétesni, ha nincsenek betekerve teljesen?

    VálaszTörlés
  9. Nem esik szét, mert a töltelékbe tett tojás összefogja.
    Főzés közben nem szabad kevergetni, csak rázogatni a lábast.

    VálaszTörlés
  10. Még nem csináltam,de viszont alföldöm már ettem,nagyon finom volt.ezért kiprobálom!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.