2011. március 15., kedd

Ropogós lepény-snack


Sohasem voltunk rágcsálós család. Nem szoktunk rá a nassolásra, sem az édes üdítőkre. Szeretünk és szerettünk finomakat enni, de nem fanatikus egészségmegőrző módon. A vendégségek után megmaradt rágcsálni valókat és üdítőket azért eltüntették a fiaim, de ezen kívül máskor nem került a bevásárlókosárba.
Szerencsém volt? Hiszem, hogy tudatos is volt a részemről. Hosszú távon megtérülő befektetés lett. Ma sem vesz senki csipszet és üdítőt saját céljára. A vendégeket viszont kényeztetjük.
Ha tehettem, sütöttem házi rágcsát. Most is ez történt, igaz, nem mindenkinek ízlik egyformán, de senki sem keresi helyette a boltit.



Az indiai lepénykenyerek nagyon finomak, szoktam is sütni, de az egy-egy ételhez kell alkalmanként. Most viszont szándékosan rágcsálni valónak készítettem, illetve úgy gondoltam, hogy a hosszú hétvégén biztosan lesz olyan alkalom, amikor valamilyen kencét is készítek mellé és azzal esszük majd.  A hosszú hétvégéből rövid lett és elmaradt a kence is. Rágcsálni valónak viszont jók lettek a lepények.
  • 20 dkg grahamliszt
  • 10 dkg kukoricadara
  • 10 dkg fehérliszt
  • víz
Összegyúrtam, pihentettem és kicsi golyókat készítettem belőle. Egy részét eltettem a hűtőbe másnapra, a többit frissen kisütöttem.
Vékonyra nyújtottam és sütőpapíros tepsin néhány perc alatt megsütöttem.
Minden kisütött lepényt még melegen megkentem olajjal és így tettem egy lefedhető edénybe.

Nem sós, de ropogós és nincs kizárva, hogy holnap  készítek mellé valamilyen mártogatóst.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.